MHTT
 


free counters
Hírek - Az oldalt szerkeszti: Dr. Harka Ákos

Ez az oldal nagyobbrészt a Halászat folyóiratban megjelenő híreinket tartalmazza, de mellette egyéb aktualitásokat is közöl. További hírek és érdekességek a nyilvános Facebook-oldalunkon.

A gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) második bizonyító példánya Magyarországról

   A szűk elterjedésű, Heckel által 1851-ben leírt gyöngyös koncér Európa veszélyeztetett halainak egyike. Jelentősebb állománya mindössze három ausztriai szubalpin tóban maradt fenn, de a Duna osztrák szakaszán is él egy kisebb populációja. Utóbbi lesodródó-levándorló példányai a folyam szlovákiai és magyarországi részén is megjelennek, de erre rendkívül ritkán akad példa. Az első és eddig egyetlen szlovákiai példány – amelyet a pozsonyi Nemzeti Múzeum gyűjteményében őriznek – 1975-ben került kézre Dunaradványnál (Radvaň nad Dunajom). Ennek alapján biztosra vehettük, hogy a faj alkalmilag Magyarország területén is előfordul, de a bizonyíték sokáig váratott magára. 1992-1994 táján Budapest északi részén egy horgász zsákmányában ugyan feltűnt egy gyöngyös koncér kinézetű hal, de annak alapos vizsgálata nem történt meg, így a bizonyító példány csak évekkel később, 1998 őszén került elő Dunakilitinél a Dunából.


Szalai Gábor az általa fogott gyöngyös koncérral (Szekeres Szabolcs felvétele)

   Tizennyolc éven át ez volt a faj egyetlen dokumentált magyarországi adata, ám egy tizedik osztályos diáknak köszönhetően most ismét megerősítést kaptunk az előfordulásáról. A Dunakilitiben lakó Szalai Gábor 2016. május 2-án a község határában épült vízlépcső felvizén horgászva egy olyan halat fogott, amelyről azonnal látta, hogy különleges ritkaság. Szerencsére vele volt a barátja, aki a mobiltelefonjával két fényképet is készített róla, mielőtt visszaengedték a Dunába. Ezek a fotók érkeztek be e-mailen a Magyar Haltani Társaság címére, kiegészítve azzal a kéréssel, hogy segítsünk a halfajt azonosítani. Miután több szakember is megvizsgálta a képeket, egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy a hal gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri). Egyben ismételten bebizonyosodott, hogy a társaság honlapján 2012-ben elindított szolgáltatás, amely beküldött fényképek alapján segít azonosítani a fogott halakat, nemcsak a horgászok számára hasznos, hanem a kutatók számára is fontos információkkal szolgál halaink elterjedéséről és gyakoriságáról.
Harka Ákos
Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2016): A gyöngyös koncér (Rutilus meidingeri) második bizonyító példánya Magyarországról. Halászat 109/2: 13.

Halas könyvek

Gyurkó István - Wilhelm Sándor: A paduc

    A Wilhelm Sándor által írt és a Magyar Haltani Társaság kiadásában megjelent kismonográfia azon túl, hogy átfogó és részletes ismereteket közöl egy különleges halunkról, az erdélyi magyar haltan egyik kiemelkedő alakjának, a szerző egykori tanárának, a paduczónát elsőként leíró, immáron közel harminc éve elhunyt Gyurkó István professzornak is emléket állít, hiszen elsősorban az ő tudományos eredményein alapul.

   Az A5-ös formátumban, 126 oldal terjedelemben kiadott kötet példányonként 1500 forint plusz postaköltséggel megrendelhető a Vaskos Csabak Bt.-nél (5541 Szarvas, Pf. 122., e-mail: csuka@akvapark.hu).

Wilhelm Sándor - Harka Ákos: Partium halai

    Az Erdélyhez tartozó, Kelet-Magyarországgal közvetlenül határos Partium növény- és állatvilága nagyon hasonlít a nyugatabbra eső területekéhez, ugyanakkor azonban eltérő, sajátos vonások is jellemzik. A könyv a térség halfaunáját fajonként mutatja be, a fényképek mellett határozókulcsot is tartalmaz, ezzel segítve az ismeretlen halak azonosítását.

   Az A5-­ös méretben 179 oldalon, 75 színes ábrával illusztrált kötet 2500 Ft plusz postaköltséggel megrendelhető a Vaskos Csabak Bt.-nél (5541 Szarvas, Pf. 122., e-mail: csuka@akvapark.hu).

Az év hala a Nemzeti Parkok Hete megnyitóján

   2016. május 28-án országos rendezvény nyílt meg a debreceni Nagyerdőn. Ezen mind a 10 hazai nemzeti park önálló standdal vett részt, egy közös rendezvénysátor pedig az év élőlényeinek bemutatására szolgált. Önálló asztalt kapott a Magyar Haltani Társaság is a 2016-os év halának, a compónak az ismertetésére.

   A bemutatót a társaság alelnöke, dr. Juhász Lajos szervezte a Debreceni Egyetem, MÉK, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének munkatársai és hallgatói segítségével. Az év halát bemutató poszter és a szóróanyagok mellett egy akváriumban élő compót is megszemlélhettek itt a látogatók. Utóbbit megkeresésünkre a Hortobágyi Halgazdaság biztosította. A rendezvényen csaknem 14 ezer látogató fordult meg, s többségük társaságunk standját is meglátogatta.

A compó helye halgazdálkodásunkban

   Most, hogy a compó lett az év hala, érdemes röviden áttekinteni halgazdálkodásunkban betöltött szerepét e kitűnő ízű halnak, amelyről már Galgóczi István 1622-ben készült "Szakácsi Tudoman" című szakácskönyvében is olvashatunk. Az kéziratos munkában hatféle módon szerepel a „czompo”, melyet a főnemesi asztalok kedvelt étkeként említ.


Compó (Sallai Zoltán felvétele)

   Ezt a különleges kinézetű és életmódú őshonos halfajt a XIX. század eleje óta tenyésztik hazánkban. A pontytermelésre szakosodott tógazdaságok örökös mellékhalként állítják elő napjainkban is. Annak ellenére, hogy értéke a piacon magasabb, mint a pontyé, mégis kevesen foglalkoznak e halfaj tömeges előállításával. A compó a betegségekkel szemben általában ellenálló, de egyes parazitákkal szemben fogékony (pl. Lernaea, Ergasilus). Nagyfokú tűrőképessége alkalmassá teszi az alacsony oxigénszintű, mocsarasodó vízterek benépesítésére.
   Testfelszíne erősen nyálkás, testét apró cikloid pikkelyek borítják. Színezete vízterületenként változik. Leggyakrabban a sötétzöld hátú, oldalain aranysárga vagy olajzöld színű egyedekkel találkozhatunk, de díszhalként a narancssárga, fehér és aranyszínű változatai keresettek az akvaristák körében. Izomzata kevesebb és vékonyabb szálkát tartalmaz, mint a keszegféléké.
   Tógazdasági tenyésztését 1982-ben dr. Horváth László kidolgozta, így megteremtődött a lehetőség a tömegtermelésre is. A ponty utáni és a harcsa előtti szaporítási időszakban, május végén, 23-24 fokos vízhőmérsékleten a hormonindukció hatására az anyahalaktól több kis tételben fejhető az ivartermék. Az ikra zöld színű és igen apró szemű. Egy kilogramm ún. száraz ikra 1 400 000 termékenyítésre alkalmas ikraszemet is tartalmazhat. A 3-4 nap után kikelő hallárva 4-6 napig függeszkedik, miközben szikanyagát a szervezetébe építve válik táplálkozásra kész ivadékká. Apró mérete miatt élete első két hetében csak a legapróbb táplálékszervezeteket, kerekesférgeket képes elfogyasztani (főként Brachionus-fajok).
   A compólárvák polikultúrás tavakba történő kihelyezése esetén az egynyaras kort megérő egyedek aránya 10-30 % közé tehető. Monokultúrás nevelés esetén, ahol a takarmányozás teljes értékű tápokkal történik, elérhető a 30-50 %-os megmaradás is. Recirkulációs rendszerekben ennél magasabb megmaradási értéket is elérhetünk, és további előny, hogy itt, a környezeti tényezők kedvezőtlen hatásait kiküszöbölve, a tömeggyarapodás is nagyobb lesz. A faj lassú tömeggyarapodása, valamint az ivarok különböző növekedési erélye azonban eddig megakadályozta, hogy bekerüljön az intenzív tenyésztésbe vett halfajok közé. Az egyre erősödő horgászati és étkezési célú kereslet hatására azonban remélhető, több termelő is fölkarolja ezt a sokunk számára kedves fajt, és az új eljárások eredményeként vizeinkben és halüzleteinkben is gyakrabban találkozunk majd vele.
Nagy Gábor
Hivatkozás: Nagy G. (2016): A compó helye halgazdálkodásunkban. Halászat 109/1: 16.

Megjelent a törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Zagyva szolnoki szakaszán

   Legkisebb halunknak, a kaukázusi törpegébnek 2012-ben tömeges elszaporodását tapasztaltuk a Tisza-tó tiszafüredi öblözetében. A mindössze három centis halacska nem kifejezetten jó úszó, árral lefelé azonban gyorsan terjed. A víz sodrásának köszönhetően 2014-ben Csongrádig, 2015-ben pedig már a vajdasági Zentáig jutott a Tiszában. Áramlással szemben azonban nehezen halad, ezért 2014 őszén még se a tározó fölötti Tisza-szakaszon, se a lejjebb eső mellékfolyókban nem észleltük. 2015-ben ugyan előkerült a Körös mezőtúri szakaszán, de a kiegészítő felmérések azt mutatták, hogy nem a folyó torkolata felől, hanem a közelben betorkolló Hortobágy-Berettyóból érkezett ide.


Törpegéb a Zagyva Szolnok fölötti szakaszán (Harka Ákos felvételei)

   Nagy áradások alkalmával a Tisza erősen visszaduzzasztja a betorkolló vízfolyások legalsó szakaszát, ahol ilyenkor megállhat, sőt ellentétes irányúvá is válhat a víz áramlása. Ilyen helyzet 2015 tavaszán Szolnoknál is előállt, nagyban segítve a Tiszában ekkor már jelentős számban található törpegébek bejutását a mellékfolyóba. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 2015. szeptember 18-án a Zagyvának egy pangó vizű öblében (geokoordinátái: 47.198513, 20.203531), amely 3 kilométer távolságban van a torkolattól, 6milliméteres szembőségű kétközhálónkkal megfogtuk a kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) egy példányát. A növényzettel benőtt, lassú áramlású torkolati szakasz kedvező feltételeket biztosít az új jövevény számára, ezért a következő időszakban számítani lehet az elszaporodására.
Szepesi Zsolt, Harka Ákos
Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2016): Megjelent a törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Zagyva szolnoki szakaszán. Halászat 109/1: 15.

Magyar haltani kutatók kiemelkedő új eredménye

   A napokban egy olyan közlemény jelent meg a nagy tekintélyű Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban, amely egy, a tudomány előtt eddig ismeretlen halfajt ír le a Sebes-Körös vízrendszeréből. Az új márnafajt eredményező kutatáshoz helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokra is szükség volt, így végül nyolc magyar és egy cseh szakember érdemi közreműködését igényelte. A több éven át tartó munka szervezője és az eredményeket publikáló cikk első szerzője Dr. Antal László, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológia Tanszékének adjunktusa, aki egyben a Magyar Haltani Társaság titkára. Az új faj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta, ezzel jelezve a tájat, amelynek szülötte, leírói pedig ANTAL László, LÁSZLÓ Brigitta és Petr KOTLÍK.




Bihari márnák a Sebes-Körös vízrendszeréből

   A szakmabeliek korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy apró termetű másik márnafaj, de bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a PETÉNYI Salamon János által felfedezett és HECKEL által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi). Ez utóbbival is akadt gondja bőven a szakembereknek, akik előbb egy itáliai, majd egy balkáni fajba sorolták be alfajként, mígnem KOTLÍK és munkatársai 2002-ben genetikai alapon bebizonyították, hogy mégis önálló faj. Ugyanakkor az is tisztázódott, hogy az elterjedési terülte szűkebb, mint korábban gondolták. A Kárpát-medence északi részén ugyanis egy másik faj, a kárpáti márna (Barbus carpathicus) honos, míg a délebbi területeken egy harmadik faj él, a balkáni márna (Barbus balcanicus).
   A kárpáti és a Petényi-márna annyira hasonlít egymáshoz, hogy külső szemrevételezéssel nem különböztethető meg biztonsággal, ezért a magyarországi állományok genetikai azonosításának szükségessége már a Magyar Haltani Társaság 2010. évi konferenciáján fölmerült. Ehhez azonban - a vizsgálatok jelentős eszköz-, anyag- és szakemberigénye miatt - egy több intézmény kutatóit magában foglaló csoport összehangolt munkája kellett. Külön öröm, hogy a Körös vízrendszeréből az előzetesen feltételezhető két faj helyett egy eddig ismeretlen harmadik került elő, mert így - amellett, hogy a tudomány gazdagodott általa - természeti értékeink sora is egy újabb endemikus, azaz bennszülött fajjal gyarapodott.
Harka Ákos

Szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megtelepedése a Zagyvában

   Halfaunisztikai adatgyűjtéseink tervezett részeként évente egy-két alkalommal a Zagyva szolnoki szakaszán is mintát veszünk. Ezek során a folyó vasúti hídja közelében - 2011 és 2013 között - összesen 24 faj előfordulását észleltük. Ráadásként - 2014 szeptember 18-án - a 6 mm szembőségű kétközhálónk egy olyan elevenszülő fogaspontyfélét (Poecilidae) is fogott, amely közönséges hőmérsékletű vizeinkben még sehol nem hozott létre önfenntartó állományt. A két nőivarú példány alapján guppira (Poecilia reticulata) vagy szúnyogirtó fogaspontyra (Gambusia holbrooki) gyanakodtunk, ám az alig másfél centiméteres halak faji bélyegei még nem voltak olyan kifejezettek, hogy kellő tapasztalat híján biztonsággal döntsük el a kérdést. Egyébként se tulajdonítottunk nagy jelentőséget az esetnek, hiszen biztosra vettük, hogy ezek a melegigényes halak nem élik túl a telet.
   Meglepetésünkre azonban egy évvel később, 2015. szeptember 4-én a Zagyvának ugyanezen a 200 méteres szakaszán összesen 10 újabb példányt fogtunk. A nagyobbak finoman pettyezett hát- és farokúszója, valamint a szemük alatti sötétebb folt egyértelművé tette, hogy a folyó növényekkel benőtt alsó szakaszán elszaporodott fogaspontyfélék a Gambusia holbrooki fajba tartoznak, és hogy az előző évben előkerült két példány is e faj képviselője volt. A 2015-ben előkerült halak körében három méretcsoportot lehetett elkülöníteni, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobbak nem idei születésűek, hanem áttelelt példányok.


Szúnyogirtó fogasponty a Zagyvából (Harka Ákos felvétele)

   A szakirodalom szerint a szúnyogirtó fogasponty melegkedvelő faj, de a hőmérséklet változását viszonylag tág határok, akár 0 és 30 °C között is képes elviselni. Specziár András tájékoztatása szerint a Hévízi-tó környékén élő állomány már eljutott oda alkalmazkodásban, hogy a Kis-Balaton be nem fagyó részén gond nélkül átvészel egy átlagos telet. Annak ellenére, hogy Szolnok táján sehol nem vezetnek be melegebb vizet a Zagyvába, a 2014-2015. évi enyhe tél túlélési lehetőséget biztosított az ismeretlen módon ide került példányok számára. A populáció további fennmaradása egyelőre bizonytalan, de a klímaváltozás hatására előbb vagy utóbb számítani lehet rá, hogy a fajnak szokványos hőmérsékletű vizeinkben is önfenntartó állományai alakulnak ki.
Szepesi Zsolt, Harka Ákos
Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2015): Szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia holbrooki) megtelepedése a Zagyvában. Halászat 108/4: 11.

Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) - a Tisza középső szakaszán

   2015 márciusában kezdődött el a kiskörei duzzasztómű mellett kialakított és tavaly október 28-án átadott hallépcső monitorozása, amely a közép-tiszai szakaszon hivatott biztosítani a halak szabad mozgását. Az 1371 méter hosszú csatorna vizsgálatára 2015-ben összesen négy alkalommal - kora tavaszi, késő tavaszi, nyári és őszi aszpektusban - került sor. A felmérések eredményeként megalapozottan következtetünk arra, hogy a halak birtokba vették az új csatornát, azon mind a felvíz, mind az alvíz irányába kimutatható a rendszeres közlekedés. A halcsatornából előkerült fajok száma ez ideig 32.


A kiskörei hallépcső alsó szakasza, ahonnan a sujtásos küsz előkerült (Halasi-Kovács Béla felvétele)

   A mintavételek során sikerült a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) jelenlétét is kimutatni, amelynek előfordulása a Tisza ezen szakaszán korábban nem volt ismert. A halcsatorna alsó szakaszán a faj két, mérete alapján egyévesnek becsült példánya került elő. Védett halfajunk közép-tiszai előfordulása újabb bizonyítékát szolgáltatja a sujtásos küsz Duna-vízrendszerbeli terjedésének.
Halasi-Kovács Béla, Józsa Vilmos, Györe Károly
Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Józsa V., Györe K. (2015): Sujtásos küsz - Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) - a Tisza középső szakaszán. Halászat 108/4: 11.

Botos kölönte (Cottus gobio) a Murából

   Egy tartós kisvízi állapot után végre kisebb árhullám érkezett a Murán, így 2015. április 23-án lehetőségünk nyílt motorcsónakkal bejárni az Alsószemenyétől Murarátkáig terjedő szakaszt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, Lelkes András, Meilinger Kornél és Hári Szabina közreműködésével egy SAMUS 724 típusú akkumulátoros kutatói halászgéppel halfaunisztikai adatokat gyűjtöttünk, részben a Mura parti kövezésén, részben két zátonyos szakaszán.


A botos kölönte visszahelyezett bizonyító példánya (Megyer Csaba felvétele)

   Murarátkánál, a parti kövezés mentén a szokásos küsz (Alburnus alburnus), sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), balin (Aspius aspius), domolykó (Leuciscus cephalus) és menyhal (Lota lota) mellett egy sebes pisztráng (Salmo trutta m. fario) is megkerült. Azonban perceken belül el is felejtettük, ugyanis a kövek közül sikerült kiemelni a botos kölönte (Cottus gobio) egy példányát. Megkerülése igazi szenzáció, ugyanis ez a faj eddig nem volt ismert a Mura hazai szakaszáról.


A 9 felpillantó küllő természetvédelmi értéke 900 000 Ft (Megyer Csaba felvétele)

   Továbbhaladva a murarátkai zátony melletti, mintegy méteres mélységű, kavicsos aljzatú mederben sikerült dévérkeszeget (Abramis brama), szivárványos öklét (Rhodeus amarus), nagy mennyiségű domolykót és márnát (Barbus barbus) fogni. A zátony sekély, 10-30 cm mély szegélyén tömegesen kerültek elő a márna és a paduc (Chondrostoma nasus) fiatal ivadékai. Különösen örömteli volt, hogy a zátony felső szakaszán a fenékjáró küllők (Gobio gobio) egyedszámát jelentősen meghaladva, a fokozottan védett felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) adult példányai is nagy számban kerültek elő.
Megyer Csaba
Hivatkozás: Megyer Cs. (2015): Botos kölönte (Cottus gobio) a Murából. Halászat 108/4: 12.

Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a budapesti Rákos-patakban

   A Rákos-patak rákoskeresztúri szakaszán 2014. január 1-jén került elő az első sujtásos küsz, melynek fogásáról Bodor Bence helyi lakos adott hírt. Egy későbbi faunafelmérés alkalmával, 2015. augusztus 12-én az előző fogás helyétől lefelé mintegy 100 méterre magam is kifogtam a fajnak egy példányát (a lelőhely geokoordinátái: N 47.488722, E 19.229588).


A Rákos-patakból kifogott sujtásos küsz (Szendőfi Balázs felvétele)

   A pataknak ezen a torkolattól távoli, betonozott medrű szakaszán az utóbbi években gyakorinak mutatkoztak az áramláskedvelő fajok (fenékjáró küllők, paducivadékok, domolykók stb.). A kifejezetten domb- és hegyvidéki vizekre jellemző, védett sujtásos küsz felbukkanása még nagyobb természetvédelmi értékkel ruházza fel ezt a néhány évtizede még rendkívül szennyezett és emiatt halak nélküli vízfolyást, amely azonban néhány éve kitisztult és új erőre kapott.
Szendőfi Balázs
Hivatkozás: Szendőfi B. (2015): Sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) a budapesti Rákos-patakban. Halászat 108/4: 12.

A Magyar Haltani Társaság vezetőinek állami kitüntetése

   Államalapítónk, Szent István király augusztus 20-i ünnepéhez kapcsolódóan a különböző szakterületeknek számos kiemelkedő képviselője részesült állami elismerésben, köztük társaságunk elnöke és alelnöke is. Dr. Áder János köztársasági elnök mindkettőjüknek Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott.
   Dr. Harka Ákos - a Vajdahunyad-várban 2015. augusztus 19-én tartott ünnepségen - a Kárpát-medencei halfaunisztikai kutatások területén elért kiemelkedő eredményei, valamint hazánk vizeit és halait népszerűsítő ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vette át az ezt tanúsító diplomát és érmet.

   Dr. Juhász Lajos a Vigadóban - ugyancsak augusztus 19-én - nemzetközi és hazai szinten is kiemelkedő tudományos eredményei, valamint jelentős oktatásfejlesztő tevékenysége elismeréseként Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kapta kézhez a kitüntetést.
   Mindkettőjüknek gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk.
Antal László
Hivatkozás: Antal L. (2015): A Magyar Haltani Társaság vezetőinek állami kitüntetése. Halászat 108/3: 13.

Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Körös vízrendszerében

   A kaukázusi törpegéb első magyarországi bizonyító példánya 2009-ben a Szamos szamosangyalosi szakaszáról került elő, és egyben ez volt a faj első Kárpát-medencei észlelése is. Hazai terjedésének és elszaporodásának bizonyítékaként 2012-ben a Tisza-tó tiszafüredi öblözetében már jelentős populációja alakult ki, 2015-re pedig a tározó alatti Tisza-szakaszon egészen a szerb határig folyamatossá vált a jelenléte. Az újabb vizsgálatok során azonban a folyó tározó feletti részéről és annak mellékfolyóiból mindezidáig újabb példányok nem kerültek elő. A tiszafüredi mintákon végzett genetikai elemzés azt bizonyította, hogy a faj a Fekete-tengeri populációkkal áll közelebbi rokonságban, ugyanakkor a román és bolgár összehasonlító anyagtól kismértékű eltérést mutat.
   A Körös vízrendszeréből 2015. május 16-án a Hármas-Körös békésszentandrási duzzasztójának felvizén, közelebbről a folyó mezőtúri szakaszán (EOVX: 175692; EOVY: 765016) került elő a faj első példánya. A megfogott egyed egy kifejlett, ívás előtt álló ikrás példány volt. A lelőhelyen a folyó a duzzasztás következtében lassan áramló, agyagos aljzatú. A padkás partszegélyben a fás és lágyszárú növényzet vízbe lógó gyökerei, valamint az alámerült hínárnövények biztosítanak búvóhelyet.
   A faj terjedési útvonalának felderítése érdekében 2015. május 22-én további célzott felmérést végeztünk a Körösbe torkolló Hortobágy-Berettyón, valamint a Körösnek a Hortobágy-Berettyó torkolata felett húzódó szakaszán. Mintavételi helyeinket a Hortobágy-Berettyón Túrkevénél (EOVX: 194572; EOVY: 780143) és Mezőtúr alatt (EOVX: 183286; EOVY: 770805) jelöltük ki, a Körösön pedig a Peresi-Holt-Körös alsó bekötőcsatornájának a folyó hullámterébe eső részén (EOVX: 178847; EOVY: 773444), valamint Gyomaendrőd határában (EOVX: 179393; EOVY: 786837).
   Mintavételeink során a Hortobágy-Berettyó mindkét helyszínén kimutattuk a faj jelenlétét. A Körös hullámtéri lelőhelyéről, amely a Peresi-Holt-Körösön át a Hortobágy-Berettyó mezőtúri szakaszával is kapcsolatban áll, ugyancsak előkerült egy példány. A följebb eső gyomaendrődi mintahelyen azonban - amint azt a térkép üres karikája is jelzi - nagyon alapos kereséssel sem sikerült kimutatni.


A kaukázusi törpegéb előfordulása a Körös vízrendszerében

   A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Kárpát-medencei törpegébek eredetére és terjedésére legvalószínűbb magyarázatként a következő megállapítások szolgálnak:
   1. A kaukázusi törpegéb a Kárpát-medencébe véletlen behurcolással került.
   2. Genetikai eredete feltehetően a Fekete-tenger.
   3. A Tisza vízrendszerében a faj spontán módon terjed.
   4. A terjedés a Tisza, a mellékfolyók és a csatornák esetében is egyértelműen a felső szakasz irányából mutat az alsó szakasz felé.
   5. A lefelé, vagyis az alsóbb szakaszokra irányuló terjedés sebessége igen nagy, ezzel szemben a felfelé történő haladás rendkívül lassú.
   6. Ezek alapján halfaunánk legkisebb termetű fajának további gyors terjedése várható a Tisza vízrendszerében.
Halasi-Kovács Béla, Szepesi Zsolt, Harka Ákos
Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Szepesi Zs., Harka Á.: (2015): Kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) a Körös vízrendszerében. Halászat 108/3: 13-14.

A felső Maros-szoros galócái (Hucho hucho)

   2013-ban és 2014-ben halfaunisztikai felméréseket végeztünk Erdélyben, a felső Maros-szorosban. Galócával ugyan nem találkoztunk, de a környékbeli horgászok elmondása és egy recens irodalmi forrás alapján tudtuk, hogy a galóca jelen van a szorosban. Az viszont kérdéses volt, hogy szaporodóképes állománya él-e ezen a szakaszon, vagy csak a telepítésekből származó egyedek maradtak fenn.
   A kérdésre 2014. novemberében kaptunk választ, amikor a Gothárd Ferenc Alpár, Farkas Levente, Adorjáni István, Györfi Zsolt, Nagy Zoltán és Bíró Sándor Mátyás horgászok közreműködésével lezajlott újabb felmérés során egy 57 és egy 59 cm-es, 2 kg körüli adult példány mellett egy 23 cm-es ivadék is előkerült. Mivel információink szerint itt legutóbb 2003-ban telepítettek galócát, egyértelmű, hogy az arasznyi juvenilis egyed természetes szaporulatból származik. Legszebb halunk, a fényképünkön látható 96 cm-es és 7 kg súlyú példány pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Természetesen az összes fogott halat kíméletesen visszahelyeztük élőhelyére.


A felmérés legszebb galócája (Gothárd Ferenc Alpár felvétele)

   2014-ben a horgászok még két galócafogásról szóló információt juttattak el hozzánk, mindkettőhöz fényképes bizonyítékot mellékelve. Ezek szerint a galócák Marosvásárhelyig jelen vannak a folyóban, ugyanis az egyiket a város belterületén, a másikat pedig valamivel a város fölött fogták. Az adatok alapján kijelenthető, hogy jelenleg a galócának egy szaporodóképes, de nagyon sérülékeny populációja él a Maros felső szakaszán. Ez utóbbi pesszimista feltételezésünknek több oka is van. Ezek egyike, hogy az elmúlt fél évszázadban többször is telepítettek galócákat a Maros ezen szakaszára, de ez idáig ez az első eset, hogy életképes populációja alakult ki. Ezenkívül az orvhalászat kíméletlenül tizedeli a galócaállományt (árammal, akasztva, villával a szaporodási időszakban stb.), kíméletlen árvízvédelmi munkálatokat terveznek, folyamatosan szennyezik a folyót, túlzott mértékű a fakitermelés, kis kapacitású vízerőműveket építenek, illetve a közeljövőben üzembe helyezik a Ratosnya patakon megépült víztározót, melybe a szomszédos völgyek patakjaiból (Ilva, Galonya, Bisztra) át fogják vezetni a vizet, így a galóca számára megfelelő szaporodóhelyek rendkívüli mértékben beszűkülnek.
   Az állomány védelme érdekében a legelső teendő az orvhalászat azonnali megszüntetése, amely gyakori és szigorú ellenőrzésekkel elérhető. Különösen a szaporodási periódusban kell vigyázni, amikor a halak a nagyobb patakokba vonulnak ívni (Ratosnya, Szalárd és Ilva), ahol könnyű prédává válhatnak. A galócaállomány hosszú távú fennmaradásához azonban tájléptékű változások is szükségesek. Ezek közé tartozik egy működőképes szennyvíztisztító hálózat kiépítése, és a felső Maros-szoros egész vízgyűjtőjén olyan, fenntartható erdőgazdálkodást kell bevezetni, amelynek eredményeként lecsökken a káros anyagok bemosódása az élővizekbe.
Nagy András Attila, Imecs István
Hivatkozás: Nagy A. A., Imecs I.: (2015): A felső Maros-szoros galócái (Hucho hucho). Halászat 108/3: 14.

Rekordközeli leánykoncér (Rutilus virgo) a Dunából

   Érdekes fogásról érkezett hír a Duna Ács település melletti szakaszáról. Porpáczy Csaba tatai sporthorgász készségére 2015. ápr. 17-én egy tekintélyes méretű leánykoncér akadt. A hal standard testhossza 51 cm volt, becsült tömege körülbelül 3 kilogramm. Mivel a horgász nem akarta törni a védett halat, egy gyors testhosszmérés és néhány fénykép elkészítése után visszabocsátotta azt éltető elemébe. Kár, hogy nem volt kéznél a digitális mérleg, mivel a hal testmérete és becsült tömege alapján igen közel lehetett az országos horgászrekord-lista első helyezettjéhez, pedig a "zsákmány" egy már leívott ikrás példány volt. A jelenlegi horgászrekord 52 cm és 3,21 kg.


A fogott leánykoncér portréja (Porpáczy Csaba felvétele)

   A leánykoncér különös értéke vizeinknek, hiszen a Duna és mellékfolyóinak bennszülött faja, amely kizárólag ezek vízrendszerében él. Jogszabályaink jelenleg a védett kategóriába sorolják, a természetvédelmi értéke tízezer Ft. Endemikus halaink többsége azonban fokozott védettséget élvez, ami a leánykoncér jövőbeli átsorolását is indokolná.
Kontos Tivadar
Hivatkozás: Kontos T.: (2015): Rekordközeli leánykoncér (Rutilus virgo) a Dunából. Halászat 108/3: 15.

Réticsík (Misgurnus fossilis) telepítése Csíkban

   A 19. és 20. századi vízrendezések következményeként Erdélyben, a Csíki-medencében is megváltozott a természeti környezet, és ezzel együtt megszűnt az egykori ártéri gazdálkodás. A mocsarak, lápok nagy részét lecsapolták, így a korábban tömegesen előforduló széles kárász (Carassius carassius) és réticsík (Misgurnus fossilis) állományai nagyon megritkultak. A tusnádfürdői ACCENT GeoÖkológiai Szervezet egy sikeres pályázat eredményeként lehetőséget nyert rá, hogy az Alcsíki-medence Natura 2000 területen elősegítse az őshonos réticsíkállományok megerősödését.
   Első lépésként az Olt egy régi medrének a rekonstrukciójára került sor, melyet napjainkra feltöltöttek, így szinte teljesen eltűnt. A 700 m hosszúságú mederszakasz ma már közel 1 hektár vízfelülettel rendelkezik, így megfelelő élőhelyet biztosíthat a réticsík számára. A második lépést a faj indukált szaporítása jelentette, melyhez a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke (Gödöllő) nyújtott szakmai segítséget. A közvetlenül ívás előtt befogott 8 ikrásból és 3 tejesből 2015. május 5-én közel 60 ezer ikrát nyertünk, melynek a becsült termékenyülése 48 óra múlva meghaladta a 90%-ot. A táplálkozó lárvákból hozzávetőlegesen 10.000 egyedet már kitelepítettünk egy alkalmas élőhelyre. Tudomásunk szerint ez az első székelyföldi csíktelepítés.


Csíktelepítés Csíkban (Imecs István felvétele)

   A következőkben nagy mennyiségű réticsíklárva és -ivadék nevelésére alkalmas rendszereket fogunk kiépíteni, hogy idősebb, jobb túlélési eséllyel bíró halakat tudjunk kihelyezni. Számunkra nem csupán természetvédelmi jelentősége miatt fontos ez a hal, amely az Alcsíki-medence Natura 2000 terület logójában is megtalálható. A Csík földrajzi név etimológiája is közrejátszott abban, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk rá. Orbán Balázs 1868-ban így írt erről: "Csíknak nevét sokféleképpen származtatják. Lakatos és Losteiner arról, hogy midőn honfoglaló őseink a Mitácson átjöttek, nagyon megéheztek volt s eledel után látva, az Olt mocsáraiban igen sok csíkot (halat) találtak, azért a felfedezett, addig lakatlan tartományt ezen legelőbb ízlelt productumáról Csíknak nevezték el."
Imecs István, Müller Tamás
Hivatkozás: Imecs I., Müller T.: (2015): Réticsík (Misgurnus fossilis) telepítése Csíkban. Halászat 108/3: 15.

Wilhelm Sándor kitüntetése

   Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. március 13-án, az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulóján elismeréseket adott át a tárcához tartozó szakterületek kiválóságainak. A kitüntetettek között volt dr. Wilhelm Sándor haltani szakíró, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum nyugalmazott biológiatanára, aki 70. születésnapja alkalmából az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozata kitüntetést vehette át. A kitüntetéssel Wilhelm Sándor oktató- és kutatómunkáját, magyar és román nyelvű haltani szakírói tevékenységét, a Partium kulturális és néprajzi hagyományainak megőrzése területén nyújtott kiemelkedő teljesítményét, valamint a székelyhídi halászati és vadfogási múzeum létrehozását ismerték el.


Dr. Wilhelm Sándor

   Wilhelm Sándor az érmelléki Margittán született 1945. november 7-én. Az általános és középiskolát szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen biológia–zoológia szakon szerzett tanári diplomát. A természettudományok doktora címet 1980-ban a bukaresti Biológiai Intézetben nyerte el a törpeharcsa biológiájáról szóló értekezésével. 1968-tól Székelyhídon tanított. 1989 óta a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum tanára, majd igazgatója. Pedagógusi munkáját fémjelzik azok a sikerek, amelyeket az egyetemi felvételi vizsgákon, vagy éppen a Természet Világa folyóirat pályázatain értek el tanítványai. Nevéhez fűződik az Érmellék népi halászatát és vadfogását bemutató helyi múzeum létrehozása. Székelyhíd tanácsosaként több mint két évtizede ő kezdeményezte az Érmelléki Ősz hagyományőrző rendezvénysorozat elindítását, amelyet szórakoztató jellege mellett a környékbeli gazdálkodók termékbemutatójának is szánt. Vasadi József helyi agrármérnökkel elsőként szervezték meg az Érmelléki Borversenyt, amely abban az időben nemcsak az Érmelléken volt egyedülálló, de a Partiumban is. Szobrászattal is foglalkozik, Öreg Halász c. szobra Székelyhíd központjában található, de nevéhez fűződik a székelyhídi Ady-központ falán elhelyezett Petőfi Sándor emléktábla is.
   Ismeretterjesztő írásait a Fáklya, Bihari Napló, Falvak Dolgozó Népe, Előre, Művelődés, Korunk, Magyar Horgász közölte. Szaktanulmányai a Nymphaea, Crisia, Buletinul de Cercetări Piscicole, Múzeumi Füzetek, Revue Roumaine de Biologie, Travaux Musei Naturalis Grigore Antipa, Halászat, Tiscia, Ann. Naturhist. Mus. Wien, Poľovnistvo a Rybarstvo és Pisces Hungarici folyóiratokban jelentek meg.
   Az elismeréshez őszintén gratulálunk, jó egészséget és további sikereket kívánunk az Érmellék polihisztorának, aki nem mellesleg a Magyar Haltani Társaságnak is alapító tagja.
Lengyel Péter
Hivatkozás: Lengyel P. (2015): Wilhelm Sándor kitüntetése. Halászat 108/2: 14.

Antal László: Pro Natura Emlékplakett

   2015. április 23-án a Földművelésügyi Minisztériumban ünnepséget rendeztek a Föld napja alkalmából. Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 35 személyt, illetve szervezetet részesített elismerésben. Megnyitóbeszédében rámutatott, hogy mindazok, akik most kitüntetést vehetnek át, az elmúlt években értékmentő, értékőrző és értékgyarapító munkát végeztek. Örömmel adunk hírt róla, hogy társaságunk titkára is a díjazottak között szerepelt.


Dr. Antal László

   A hivatalos indoklás szerint dr. Antal László egyetemi adjunktus, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológiai Tanszékének munkatársa és a Magyar Haltani Társaság titkára a hazai halfauna minél alaposabb megismerése, a fiatalok kutatóvá nevelése, valamint a természetes vizeinkben élő őshonos populációk megóvása érdekében kifejtett kiemelkedő munkájáért és ismeretterjesztő tevékenységéért vehette át az elismerést. A kitüntetéshez gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk.
Harka Ákos
Hivatkozás: Harka Á. (2015): Antal László: Pro Natura Emlékplakett. Halászat 108/2: 15.

Amurgéb (Perccottus glenii) a Szamosban

   A Magyarország területéről 1997-ben kimutatott amurgéb terjedésének nyomon követése során többszörösen igazolódott, hogy folyás irányában lefelé haladva igen gyors térnyerésre képes, sodrással szemben azonban nagyon lassan terjed.


A Szamos hazai szakaszán is megjelent az amurgéb (Harka Ákos felvétele)

    Miközben a Bodrogon át hozzánk érkező faj Tokajtól lefelé végig megjelent a Tiszában, a folyómeder Tokaj fölötti szakaszáról nem került elő (beregi lelőhelyeire a Latorcához kapcsolódó csatornákon át jutott). Éppen ezért kissé váratlanul ért bennünket, hogy 2014. október 1-jén a Szamos hazai szakaszán is a hálónkba került egy kifejlett példány. Nagy meglepetést azonban nem okozott, hiszen lelőhelyünk a Tunyogmatolcsi-Holt-Szamos betorkollásánál volt (geokoordinátái: 47°59'02.84"É, 22°27'10.02"K), és a halászatilag hasznosított állóvizekben (amilyen a Holt-Szamos is) számos helyen alakult ki jelentős állománya a halszállítmányokkal bejutó amurgébnek. Feltehetőleg a kézre került példány is a holtmederből jutott az élő Szamosba.
Szepesi Zsolt, Harka Ákos
Hivatkozás: Szepesi Zs., Harka Á. (2015): Amurgéb (Perccottus glenii) a Szamosban. Halászat 108/2: 15.

Leánykoncér (Rutilus virgo) a Lendva patakban

   2014. augusztus 7-én a Mura hazai szakaszának két mellékvízfolyásán, a Kerkán és az abba torkolló Lendva patakon vizsgáltuk a halfaunát. A Magyari Máté és Papp Ágnes kollégák közreműködésével, elektromos kutatói halászgéppel folytatott felmérés különösen az utóbbi helyszínen, a Lendva torkolatközeli szakaszán volt eredményes. A közönséges kis termetű fajok mellett nagy számban fogtunk paducot (Chondrostoma nasus), márnát (Barbus barbus), szilvaorrú keszeget (Vimba vimba), domolykót (Squalius cephalus) és menyhalat (Lota lota), az igazi meglepetést azonban egy Duna-medencében endemikus faj, a leánykoncér jelentette.


A Lendvából fogott leánykoncér (Megyer Csaba felvétele)

   A Magyarországon 10 ezer forint természeti értékkel védettséget élvező leánykoncér (Rutilus virgo, korábban Rutilus pigus virgo) a Mura mente Natura 2000 terület egyik jelölőfaja, de előfordulásáról az utóbbi években csak halászoktól és horgászoktól származó információink voltak. A Muraszemenye határában most fogott 19 centiméteres példány a patak torkolatától mintegy 200 méterre, a Lendva kövezett partú, kavicsos medrű, 90 cm vízmélységű szakaszáról került elő (geokoordinátái: 46°28'36.29"É, 16°35'30.96"K).
Megyer Csaba
Hivatkozás: Megyer Cs. (2015): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Lendva patakban. Halászat 108/1: 14.

Kecsege lett az év hala

   A Magyar Haltani Társaság elnöksége – az egyesület honlapjának népszerűségét látva – 2010-ben döntötte el, hogy minden ősszel internetes közönségszavazást szervez a következő év halának megválasztására. Az előkészítés során a társaság vezetése egyeztet arról, hogy melyek legyenek a választható jelöltek. A három faj kijelölésének szempontjai között szerepel a veszélyeztetettségük, a természetvédelmi vagy horgászati szempontú értékességük, de az is, hogy faunánk natúr, azaz természetesen honos tagjai legyenek. A szavazás hajrája mindig december végére esik, ami a karácsonyi kultúrkörhöz szorosan kapcsolódó halas hagyományok miatt még inkább fokozza az érdeklődést a téma iránt.
   A 2015-ös év hala választáson a leadott több mint 4 000 szavazat 15%-ával lett harmadik a vágódurbincs. Nem védett halunk, de figyelmet érdemel, mert nagyon megritkult az utóbbi időkben, ezért 2014. január 1-jétől a nem fogható fajok kategóriájába sorolták. A szavazatok 25%-ával második helyen végzett galóca a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. Hazánkban azért számít kuriózumnak, mert önfenntartó populációja valószínűleg csak a Tisza hazai legfelső szakaszán található. Bennszülött volta és ritkasága miatt a galóca faunánk egyik fokozottan védett halfaja. A szavazáson a voksok 60%-át begyűjtő kecsege győzött. Úgy nyerte el 2015-re az Év hala címet, hogy a szavazás megkezdésétől mindvégig a legnépszerűbb volt a három faj közül.


Kecsegetelepítés Óbudán 2013-ban (Guti Gábor felvétele)

   A kecsege a vérteshalak közé tartozó, ősi vonásokkal rendelkező faj, a tokfélék családjának tagja. Rokonfajai közül a viza, a vágótok és a sőregtok már nem fordul elő vizeinkben, de a teljes mértékben édesvízhez alkalmazkodott kecsegének még viszonylag jelentős önfenntartó állományai élnek nagyobb folyóink erősebben áramló szakaszain. Az utóbbi időkben azonban nemcsak a duzzasztott, hanem a sodrásos mederszakaszokon is megfogyatkozott, ezért 2014-ben a nem fogható halfajok közé sorolták, kifogott egyedeit vissza kell engedni élőhelyükre. A kecsege nagy arányú győzelméhez kétségtelenül hozzájárult, hogy a természetes vizek halászatában, ill. horgászatában korábban fontos faj volt. Jóval szélesebb körben ismert, mint vetélytársai, s a tenyészetekből még ma is beszerezhető példányai igazi csemegék, lévén a húsuk kitűnő ízű és szálkamentes.
Nagy Sándor Alex
Hivatkozás: Nagy S. A. (2015): Kecsege lett az év hala. Halászat 108/1: 14.

Amurgéb (Perccottus glenii) a Dráva vízgyűjtőjéről

   A 2014. szeptember 29-én a Keleti-Gyöngyösön végzett halfaunisztikai felmérésünk során első alkalommal mutattuk ki az amurgéb jelenlétét a Dráva vízgyűjtőjéről.


Amurgéb a Keleti-Gyöngyösből (Ferincz Árpád felvétele)

   A Keleti- és Nyugati-Gyöngyös összefolyásától néhány száz méterre északra található új lokalitás Szigetvártól mintegy 8 kilométerre, Gyöngyösmellék település közigazgatási területén fekszik (geokoordinátái: É45.98632, K17.73075). Mivel felvízi irányban mind a Nyugati-, mind a Keleti-Gyöngyösön halastavak találhatók, így hasonlóan a balatoni és a Duna menti előfordulásokhoz a faj megjelenése a Drávamenti-síkságon is a már fertőzött vízgyűjtőkről származó halszállítmányokkal történő behurcolással magyarázható.
Takács Péter, Czeglédi István, Ferincz Árpád
Hivatkozás: Takács P., Czeglédi I., Ferincz Á. (2015): Amurgéb (Perccottus glenii) a Dráva vízgyűjtőjéről. Halászat 108/1: 15.

Tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a Bódvában

   A Dunából 1873-ban Budán kimutatott tarka gébet a Tisza hazai alsó szakaszán 1957-ben észlelték először, spontán terjedése azóta is folyamatos. Élőhelyét elsősorban a vízfolyások mérsékelt áramlású szélvize, a gyökerekkel dúsan átszőtt parti zóna jelenti, de a csatornák makrovegetációval benőtt részein is előfordul. Harka Ákos és Szepesi Zsolt észlelései szerint a Sajó torkolati szakaszán 2004-ben jelent meg, 2012-ig pedig - mintegy 65 folyamkilométert haladva - Sajókeresztúrig hatolt föl a folyóban.
   Ugyancsak 2012-ben azonban - a BioAqua Pro Kft. megbízásából végzett halfaunisztikai felmérés során - még további 20 kilométerrel följebb, Múcsonynál (N48° 14' 46,07", E20° 40' 54,70") is megtaláltuk a fajt. További, 2013. és 2014. évi lelőhelyeink a folyón fölfelé haladva: Tiszaújváros, Kesznyéten, Sajóörös, Girincs, Sajóhidvég, Sajólád, Alsózsolca, Miskolc, Sajóecseg és végül Múcsony. Ezek alapján a mellékfolyó Bódvában is számíthattunk az előfordulására, hiszen az jóval Múcsony alatt torkollik a befogadóba. Feltevésünk 2013 októberében be is igazolódott: a Borsodsziráki Vízműtelepnél (Sajószentpéter) található keresztműtárgy felvizén (N48° 14' 54,10", E20° 44' 56,04") két adult és öt egynyaras tarka gébet fogtunk a Bódvából. A tarka géb terjedése tehát töretlenül folytatódik a Sajó vízrendszerében.


A tarka géb lelőhelye a Bódva duzzasztott szakaszán (Csipkés Roland felvétele)

   Kutatásainkat a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatta, adataink az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által megvalósított, „A Sajó vizes élőhelyeinek és vízfolyásainak természetvédelmi célú felmérése” (HUSK/1101/221/0063), valamint „A Hernád és mellékvízfolyásainak természetvédelmi célú felmérése az Európai Közösség által megfogalmazott Természetvédelmi irányelvekben foglalt előírásoknak, valamint a VGT céljának megfelelően” (HUSK/1101/221/0004) projektek eredményeként állnak rendelkezésre.
Csipkés Roland, Szatmári Lajos, Izsó Ádám, Polyák László
Hivatkozás: Csipkés R., Szatmári L., Izsó Á., Polyák L. (2015): Tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a Bódvában. Halászat 108/1: 15.

2014. évi kishírek
2013. évi kishírek
2012. évi kishírek
2011. évi kishírek
2010. évi kishírek
2009. évi kishírek
2008. évi kishírek
2006-2007. évi kishírek
Magyar English








Jul
1
2016

Ajánlott böngésző:
Firefox
Mozilla Firefox

Ajánlott felbontás:

1280*xxxx