Sólyom Norbert, Juhász Máté
A kiskörei hallépcső napjainkra a Tisza-tó egyik különleges „szereplőjévé” vált, mind a turisták, mind az ökológiai folyosón átkelő halak számára. A hallépcső felső zsilipjének ablakán át bárki megtekintheti az éppen akkor ott vonuló halakat. A mindössze 1,3 km hosszú, mesterségesen kialakított, de természetközeli halátjáróban 2015-ben a HAKI, 2016-tól 2021-ig pedig a KÖTIVIZIG munkatársai végeztek rendszeres vizsgálatokat. A felmérések során összesen 41 halfajt sikerült kimutatni a hallépcső területéről.
A KÖTIVIZIG által végrehajtott felmérések, amelyeket minden esetben elektromos halászgéppel hajtottunk végre, a hallépcső teljes szakaszát érintették. Az évek alatt összegyűlt tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a Téli-kikötő felől nyíló felső rávezetőcsatornába a hallépcső területéről a halak nagyon csekély számban úsznak föl. Annak érdekében, hogy a problémára választ kapjunk, 2022-ben a felső rávezetőcsatorna területét alapos vizsgálatnak vetettük alá.
Négy alkalommal végeztünk felmérést: május 18–19-én, június 9–10-én, augusztus 4–5-én és szeptember 22–23-án. Vizsgálataink során elsőként a kémlelőablakban vonuló halfajokat figyeltük meg nappal és éjszaka 3x30 percen át. A rávezetőcsatorna 170 méternyi teljes hosszán, a jobb és bal parton is végeztünk elektromos halászatot, melyet nappal és éjszaka 1–1 alkalommal, csónakból hajtottunk végre. Továbbá a rávezetőcsatorna középső szakaszán – 12 órás expozícióval – 10 db törpeharcsa-gyérítésnél használatos ikervarsát helyeztünk el, melyek minden esetben csak a következő nap reggelén lettek fölszedve.
Az eltérő mintavételi módszerekkel összesen 27 halfajt sikerült kimutatni a területről. Ez a halfajok nappali időszakban történt megfigyelésének, az elektromos halászgéppel történt éjszakai felméréseknek és a varsák alkalmazásának az együttes eredménye.
A kémlelőablakban nappal a szélhajtó küsz (Alburnus alburnus), a süllő (Sander lucioperca), a harcsa (Silurus glanis), a karikakeszeg (Blicca bjoerkna), a dévérkeszeg (Abramis brama), a laposkeszeg (Ballerus ballerus), a bagolykeszeg (Ballerus sapa) és a fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) volt jelen a legnagyobb egyedszámban. Ezek mellett kisebb gyakorisággal volt jelen a ponty (Cyprinus carpio), a balin (Leuciscus aspius), az amur (Ctenopharyngodon idella), a paduc (Chondrostoma nasus), az ezüstkárász (Carassius gibelio), a pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis), a bodorka (Rutlius rutilus), a domolykó (Leuciscus cephalus), a garda (Pelecus cultratus) és a márna (Barbus barbus).
Halak az átjáró kémlelőablaka mögött
Pál Gábor felvétele
A nappali időszakban, elektromos halászgéppel végzett felmérések során továbbra is az volt a tapasztalat, hogy a rávezető-csatorna területén az ablakban látottakhoz viszonyítva csak alacsony számban vannak jelen a halak. Ezek többnyire a szélhajtó küsz, az apró dévérkeszeg, a balin és bodorka egyedei. Az éjszakai felmérések azonban ennek fordított képét mutatták. A sötétség beállásával a halak az ablak elől szinte teljesen eltűntek.
A rávezetőcsatorna fölső szakaszán elektromos halászgéppel és varsával is sikerült olyan méretű halfajokat kimutatnunk, amilyeneket a nappali órákban megfigyeltünk. Ezek közül a legnagyobb egyedszámban, a karika- és a dévérkeszeg, a süllő és a harcsa volt jelen. Kis számban került elő a ponty, a balin és a bodorka. Érdemes kiemelni, hogy a vizsgálatok során, a nappali időszakban megfigyelt reofil fajok közül csupán a laposkeszeg volt az, melyet az éjszakai órákban a rávezető csatorna területéről sikerült kimutatni.
A vizsgálati eredmények alapján azt lehet elmondani, hogy nappal a kémlelőablak és a felső rávezetőcsatorna közötti kétosztatú bujtatóműtárgy 40 méteres szakaszán a hirtelen bekövetkező kontrasztváltozás miatt (világosból hirtelen sötét lesz) a halak nem mernek áthaladni. Ezt igazolja, az is, hogy csak sötétedés után sikerült olyan nagyobb méretű halakat kimutatni, melyeket nappal megfigyeltünk. A másik észrevételünk az, hogy a hallépcső kémlelőablak alatti szakasza egy erősen áramló, kövezett medrű élőhely, míg a felső rávezető-csatornán a vízmozgás lelassul, az aljzat pedig földmederre vált át. Ez egy olyan mértékű habitatváltozás, melyet az olyan reofil halfajok, mint a paduc, a márna vagy a domolykó nem kedvelnek. Annak érdekében, hogy a Kiskörei hallépcső még hatékonyabban segítse a halak szabad vándorlását, kívánatos lenne a fölső rávezető-csatorna egyik partoldalát kikövezni.
Hivatkozás: Sólyom N., Juhász M. (2023): Vizsgálatok a kiskörei hallépcső felvízi csatornájában. Halászat. 116/3:16.