A teljes cikk itt érhető el: Harka Á. (2025): Invázió a vizekben
Hivatkozás: Harka Á. (2025): Invázió a vizekben. Halászat 118/1: 19–22.
Hírek
Az amur (Ctenopharyngodon idella) ökológiai és természetvédelmi megítélése a magyarországi természetes és természetközeli vizekben
A Magyar Haltani Társaság állásfoglalása
Az idegenhonos fajok olyan állat- vagy növényfajok, amelyek természetes elterjedési területükön kívülre kerültek, sok esetben emberi tevékenység (betelepítés, behurcolás) következtében. Magyarország vizeiben is számos betelepített vagy behurcolt halfaj található, amelyek komoly veszélyt jelentenek az őshonos élővilágra, a természetes ökoszisztémák működésére, és károsan befolyásolják az élőhelyek ökológiai állapotát. 
Az amur (Ctenopharyngodon idella) egy távol-keleti eredetű idegenhonos halfaj, amelyet eredetileg halgazdálkodási céllal telepítettek be Magyarországra. Bár az amur gazdaságilag hasznosított, a természetesvízi fogásának korlátozása és ezzel együtt járó további terjedése komoly problémákhoz vezethet:
1. Élőhelyek károsítása: Az amur kizárólag növényevő, nagy mennyiségben fogyasztja a vízi növényeket, amelyek nemcsak oxigént termelnek, hanem fontos élőhelyet biztosítanak számos vízi élőlény, köztük az őshonos halak, kétéltűek, és az azoknak táplálékul szolgáló gerinctelen szervezetek számára. Emellett a nádasok és a gyökerező hínarasok számos madárfaj számára nyújtanak fészkelőhelyet. Az amur által okozott vízinövény-pusztítás ezért más fajok életterének az eltűnését is okozza, emellett a növényzetre ikrázó halfajok ívóhelyét is károsítja.
2. Természetvédelmi értékek sérülése: Magyarország természetvédelmi törvénye (1996. évi LIII. törvény a természet védelméről, továbbiakban: törvény) előírja a biológiai sokféleség védelmét és az őshonos fajok megóvását. Az amur állományának növekedése ezzel ellentétes hatásokat vált ki, hiszen a faj szaporodása és intenzív vízinövény-fogyasztása az őshonos halak és más élőlények kiszorításához, valamint az élőhelyeik pusztulásához vezethet.
3. A vízi ökológiai rendszerek állapotának drasztikus megváltoztatása: Az amur a természetes vízinövényzet nagyarányú pusztításával jelentősen megváltoztatja a vízminőséget. A növényzet pusztítása során a bélsarából felszabaduló tápanyagok az algák számára könnyen felvehető formában jelennek meg, miközben a parti növényzet fogyasztása további tápanyagok bejutását eredményezi a vízbe. Ez a tápanyag-túlterhelés (eutrofizáció) az algák túlburjánzásához vezet, ami oxigénhiányos állapotot idéz elő a vízben. A hazai viszonyok között egyre több alga- és cianobaktérium-faj termel toxinokat, amelyek egy algavirágzás során közvetlenül vagy közvetve súlyos károkat okozhatnak a vízi élőlényekben, és gyakran vezetnek halpusztuláshoz. Ezek a toxinok az emberek számára is egészségügyi kockázatot jelentenek, ha bekerülnek az ivóvízbázisba, vagy ha rekreációs tevékenységek, például horgászat vagy fürdés során érintkezünk velük.
A törvény 14. §-a alapján 1997. január 1. óta tilos a nem őshonos halfajok természetes vagy természetközeli vizekbe történő telepítése, továbbá halgazdasági célú halastavakból az ilyen halfajok más élővizekbe való juttatása. A törvény 43. §-ának (1) bekezdése alapján tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása. Magyarország területének 22%-a, azaz több mint egyötöde élvezi hazai vagy nemzetközi szinten a természetvédelem oltalmát. A hazai természetes vizek nagy része (Duna, Tisza, Dráva, Mura, Rába, Körösök, Maros, Balaton, Tisza-tó stb.) szerepel az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelve szerint kijelölt Natura 2000 területek között, részei a Natura 2000 hálózatnak. Magyarország vállalta a közösség felé, hogy az Irányelv mellékletében szereplő őshonos fajokat és természetes élőhelyeiket hosszútávon megőrzi és fenntartja.
A fent idézett jogszabály alapján az amur telepítésének tilalma a természetes vizekbe 1997 óta fennáll. Természetes vizeinkben lévő állománya elsősorban az illegális telepítések, a halastavakból történő kiszökés és az elmúlt években tapasztalt természetes ívása következtében van jelen. Az amur kifogásának bármilyen szintű korlátozása a természetes és természetközeli vizekben ellentétes a természetvédelem érdekeivel. Az amur állományának növekedésével fokozottan fennáll a veszélye annak, hogy őshonos – közöttük védett fajok – élő-, búvó- és szaporodóhelye sérül vagy pusztul el, emellett romlik vizeink minősége és ökológiai állapota.
Mit tehetünk az idegenhonos halfajok és az amur terjedése ellen?
Felelős halgazdálkodás: Az amur telepítésének teljes tilalma, a fogási korlátozások eltörlése a természetes és természetközeli vizekben. Ezenkívül az idegenhonos halpopulációk folyamatos ellenőrzésének és monitorozásának a halgazdálkodási terveknek szerves részévé kell válnia. Szintén indokolt az idegenhonos és inváziós fajok állományának folyamatos, ökológiai célú szelektáló halászata, melyet nem lehetőségként, hanem kötelezettségként kell rögzíteni a hatályos jogszabályokban.
Ismeretterjesztés: Az idegenhonos fajok ökológiai hatásairól szóló pontos és közérthető információk társadalmi szinten történő terjesztése elengedhetetlen. Ez segíthet abban, hogy a társadalom és a horgászok tudatosabban és tevékenyen támogassák a természetvédelmi erőfeszítéseket.
Természetvédelmi programok: Az őshonos halfajok élőhelyeinek védelme és helyreállítása érdekében indított projektek segíthetnek csökkenteni az idegenhonos és inváziós fajok hatásait. A fenti természetvédelmi jogszabályi helyen kívül a törvény 39. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján védett természeti területre közvetlen kihatással lévő vagy azt közvetlenül érintő halászati hatósági eljárás során a természetvédelmi hatóság szakhatóságként működik közre. Ebből fakadóan valamennyi amurfogás-korlátozással érintett természetvédelmi oltalom alatt álló terület esetében a természetvédelmi hatóságot meg kell keresni.
Horgászati szabályozások: Indokolt országos szinten az idegenhonos halfajok fogási kvótájának a teljes eltörlése, valamint a célzott horgászatuk támogatása kulcsfontosságú ezeknek a fajoknak a visszaszorítása érdekében.
Az idegenhonos halfajok, így például az amur fogásának a korlátozása hosszú távon súlyosan károsíthatja Magyarország vizeinek természetes ökoszisztémáit, csökkentheti a biodiverzitást és ellentétes a természetvédelmi érdekekkel. A Magyar Haltani Társaság nem támogatja az amur természetes és természetközeli vizekben történő kifogásának semmilyen szintű korlátozását, terjedésének elősegítését. Elengedhetetlen, hogy a halgazdálkodásra jogosultak, a természetvédelmi szakemberek és a horgászok közösen lépjenek fel az idegenhonos halfajok káros hatásai ellen, ezzel biztosítva őshonos halfajaink védelmét és vizeink jó ökológiai állapotának hosszú távú fenntartását.
Hivatkozás: Magyar Haltani Társaság (2025): Az amur (Ctenopharyngodon idella) ökológiai és természetvédelmi megítélése a magyarországi természetes és természetközeli vizekben. Halászat 118/1: 26–27.
Felpillantó küllők (Romanogobio uranoscopus) a Szamos magyarországi szakaszán
Sallai Zoltán, Juhász Péter, Nagy András Attila
A felpillantó küllő meglehetősen ritkán kerül a hazai halkutatók hálójába, mindössze néhány folyónk hazai felső szakaszáról ismert. Önfenntartó állománya eddigi tudomásunk szerint csak a Felső-Tiszában és a Murában él, de a recens időszakból korábban több alkalommal kézre kerültek már egyedei a Drávából, a Hernádból és a Sebes-Körösből is. 2024. október 9-én a Szamos hazai felső szakaszán, a csengeri régi komplejáró alatt a bal parton meglehetősen körülményesen sikerült vízre helyeznünk hajónkat az alacsony vízállás miatt. A régi hídcölöpök alatt kezdtük meg a halászatot, majd ezt követően elektromos kecével is megkíséreltük a halfogást, mindazok ellenére, hogy a víz mélysége a 300 méteres mintaszakasz alsó pontján (Y923438; X285018) sem haladta meg a 80 cm-t.
Adult felpillantó küllő a Szamosból (Fotó: Sallai Zoltán)
Próbálkozásunkat siker koronázta, ugyanis a zsákmány átvizsgálásánál hamar szemünk elé került egy adult felpillantó küllő, majd ezt egy másik adult egyed is követte. A zsákmány nem volt gazdag, mert mindössze egy sujtásos küsz, egy adult márna és négy adult homoki küllő volt még a ládánkban. Valamennyi halat a fotózást követően szabadon engedtünk. Mivel ez a fokozottan védett endemizmusunk a Szamos hazai szakaszáról korábban nem volt ismert, az adatot közlésre érdemesnek tartottuk.
Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P., Nagy A. A. (2024): Felpillantó küllők (Romanogobio uranoscopus) a Szamos magyarországi szakaszán. Halászat 117/4: 23.
Vörös mocsárrákok (Procambarus clarkii) a Péti-víz vízrendszerében
Lőkkös Andor, Bányai Zsombor Márk, Berényi Dániel András, Weiperth András
Hazánk állóvizeiben, felszíni és felszín alatti csatornarendszereiben több inváziós tízlábú rák természetes úton is gyorsan terjed, de egyes korábban leírt fajok a felelőtlen kihelyezések következtében újabb és újabb élőhelyeken jelennek meg. Ezt igazolja, hogy egyre több, egymástól távoli, olykor izolált víztérben lehet rájuk találni.
A Mexikói-öböl édes- és brakkvizeiben őshonos vörös mocsárrák első hazai példányát a főváros központjában található Városligeti-tóban fogták 2015-ben. Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően napjainkra hazánk számos termálvizű és urbanizált élőhelyének leggyakoribb idegenhonos tízlábú rákfajává vált. A kolonizált élőhelyekről kiindulva igen gyorsan el tud terjedni mind a természetes, mind az urbanizált víztestekben.
2024. szeptember 30-án a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa a Veszprém vármegyei Pétfürdő belterületén több helyen talált vörös mocsárrákot. Az első észlelést követően 2024. október 1. és 14. között a tízlábú rákok állományfelmérése eredményeként a vörös mocsárrákot sikerült kimutatni a Pétfürdő belterületén lévő üzemen kívüli úszómedencékben (47,163733É, 18,123099K), egy föld alatti vízátemelő aknában (47,163510É, 18,122987K), az Ifjúsági-tóban (47,163470É, 18,124041K), valamint a tavat körülvevő szikkasztó, illetve a használaton kívüli strand vizét elvezető árokrendszerben.
Egy adult vörös mocsárrák (Fotó: Lőkkös Andor)
Felmérésünk során a vörös mocsárrákot az úszómedencék területétől legtávolabb 3,2 km-re sikerült megtalálni (47,150875É, 18,133269K). Az első mintavétel során 7 hím, 5 nőstény és 12 juvenilis egyed került begyűjtésre. A további felmérések során 27 nőstény 51 hím és 216 juvenilis példányt sikerült befognunk. A felméréseket rákvarsákkal, elektromos halászgéppel és nyeles vízihálóval végeztük.
Eredményeink újból igazolják, hogy a vörös mocsárrák az urbanizációs hatásoknak jelentősen kitett élőhelyeken bárhol megjelenhet az országban. A faj a Péti-víz, Séd, Nádor-csatorna vízrendszereken továbbterjedve jelentős hatással lehet a kolonizált élőhelyek fajkészletére, ökológiai állapotára, a meder és a partfalak, illetve a csapadékvizet elvezető hálózat állapotára. A gyérítési akciók ellenére a későbbiekben sajnos számítanunk kell a vörös mocsárrák további terjedésére az érintett területen. A vörös mocsárrák megjelenése és terjedése a Péti-víz és a Séd vízrendszerében honos folyami rák (Astacus astacus) állományára is kockázatot jelent, mert a rákpestist (Aphanomyces astaci) aktívan terjesztő fajként az itt élő populációkat megfertőzheti a betegséggel.
A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21- 2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.
Hivatkozás: Lőkkös A., Bányai Zs. M., Berényi D. A., Weiperth A. (2024): Vörös mocsárrákok (Procambarus clarkii) A Péti-víz vízrendszerében. Halászat 117/4: 22.
A cifrarák (Faxonius limosus) és a vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) terjedése a Szentendrei-Dunában és annak egyes mellékvizeiben
Bányai Zsombor Márk, Berényi Dániel András, Dukay Igor, Király Kinga, Weiperth András
Hazánk vízfolyásaiban és felszíni, illetve felszín alatti csatornarendszereiben egyre több inváziós tízlábú rák terjed gyorsan természetes úton, de a felelőtlen díszállattartók kihelyezéseinek következtében is újabb és újabb víztestekben jelennek meg. Ezt igazolja az egyre több, egymástól távoli, olykor izolált víztérben történő megjelenésük is.
A 2016 tavaszán megkezdett vizsgálatinkkal arra kerestük a választ, hogy a cifrarák és a vörös mocsárrák milyen mértékben terjedt el a Szentendrei-Dunában. A tízlábúrák-állomány felmérése eredményeként sikerült kimutatni a cifrarákot a Szentendrei-Duna szentgyörgypusztai (47,804258É, 19,007748K), tahitótfalui (47,753472É, 19,080182K), leányfalui (47,722308É, 19,090694K), pócsmegyeri (47,709431É, 19,092663K), szentendrei 47,682917É, 19,083175K; 47,675964É, 19,084015K; 47,663733É, 19,080272K) és budakalászi (47,617247É, 19,082814K; 47,614139É, 19,080104K) szakaszán, valamint a Bükkös-patak torkolat feletti 1600 méteres (47,663898É, 19,078748K; 47,664414É, 19,077693K; 47,665401É, 19,075892K; 47,667099É, 19,072994K), és a Dera-patak torkolat feletti közel 1200 m-es szakaszán (47,645637É, 19,06874047K; 47,645365É, 19,069628K; 47,644795É, 19,071011K; 47,642112É, 19,075157K).
A vörös mocsárrákot a Szentendrei-Dunában először 2018-ban észleltük a Barát-patak torkolat alatti (47,606170É, 19,074860K) és a feletti (47,607332É, 19,075397K), a budakalászi (47,622432É, 19,089961K), a Dera-patak torkolati (47,642710É, 19,078886K), és afeletti szakaszán (47,642273É, 19,074715K; 47,645309É, 19,069656K). Ezt követően éveken át csak a Barát-patak hossz-szelvényében sikerült kimutatni ezt a rákfajt.
A vörös mocsárrák élőhelye a Barát-patak torkolatában (Fotó: Weiperth András)
2024 tavaszán a Barát-patak torkolatában kiépített árvízkapuk üzembe helyezése miatt a Duna halállománya nem tudott felúszni, de a vörös mocsárrák állománya eljutott a műtárgy mögötti elzárt patakszakaszra. Az árvízkapuk kinyitása után az egyedek jelentős része a Dunába jutott. A kijutott állomány pontos méretét megbecsülni majdnem lehetetlen feladat, de méretét jól jelzi, hogy egészen a 2024 szeptemberi árhullámig folyamatosan ki tudtuk mutatni különböző korcsoportú egyedeit a torkolat alatt és felett, közel 2–2 fkm hosszú szakaszon.
Eredményeink alapján kijelenthető, hogy a cifrarák mára a teljes Szentendrei-Dunában és számos befolyója alsó szakaszán megjelent, míg a vörös mocsárrák változó sikerrel tudja kolonizálni a Duna-ágat és befolyóit. Eredményeink igazolják mind a cifrarák, mind a vörös mocsárrák további sikeres terjedését a fővároskörnyéki vizekben. Mindkét faj megjelenése és terjedése a Szentendrei-Dunában és mellékvizeiben a természetesen honos kecskerák (Pontastacus leptodactylus) és kövirák (Austropotamobius torrentium) állományára is kockázatot jelent egyrészt a rákpestist (Aphanomyces astaci) aktívan terjesztő fajokként az itt élő populációkat megfertőzhetik a betegséggel, másrészt erős kompetíciós képességük révén kiszoríthatják a honos populációkat.
A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21- 2022-00008 számú, valamint az EKÖP-24-II/MATE1 projekt támogatásával valósult meg.
Hivatkozás: Bányai Zs M., Berényi D. A., Dukay I., Király K., Weiperth A. (2024): A cifrarák (Faxonius limosus) és a vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) terjedése a Szentendrei-Dunában és annak egyes mellékvizeiben. Halászat 117/4: 21–22.
A tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) új előfordulásai a Duna hazai alsó szakaszán
Halasi-Kovács Béla, Sorosi Péter
A Duna Paks és Baja közötti szakaszán 2024. október végén végzett hossz-szelvény felmérés során összesen öt mintahelyen is kimutattuk a tüskés pikó kisebb méretű, feltehetően ivadék egyedeit. A lokalitások a következők voltak: Duna, Ordas (X: 143401; Y: 638610), Duna, Paks (X:133700; Y: 638221), Duna, Őcsény (X: 105459; Y: 639828), Rezéti-Holt-Duna, Érsekcsanád (X: 99514; Y: 637551), Duna, Baja (X: 92223; Y: 639437). A megfogott egyedek jellemzően természetes aljzatú élőhelyekről, a vízben álló ripális, lágyszárú növényzet közül kerültek elő.
Tüskés pikó a Duna bajai szakaszáról (Fotó: Halasi-Kovács Béla)
A korábbi publikációk a faj rendszeres dunai előfordulását még egészen Dunaújvárosig jelezték, a recens vizsgálatok azonban sem a Budapest alatti folyószakaszon, sem a Ráckevei- Dunaágban nem erősítik meg állandó állományait. Jelenleg a faj stabil populációi a folyó szigetközi szakaszán és az ide torkolló kisvízfolyások alsó szakaszain élnek, de alkalmanként a magyar Duna alsóbb szakaszain is megjelenhetnek.
A jelenlegi előfordulás azért érdekes, mert ilyen mennyiségben és több lokalitásban korábban az itt végzett rendszeres monitorozás ellenére sem lehetett kimutatni a tüskés pikót a Duna hazai alsó szakaszáról. Úgy gondoljuk, hogy a mostani fogásokban szerepet játszhatott a 2024 szeptemberében bekövetkezett – minden idők második legnagyobb – dunai árvize, amely a faj egyedeit nagy mennyiségben sodorhatta le az alsóbb szakaszokra. Arra a kérdésre azonban csak a következő évek vizsgálatai adhatnak választ, hogy a mostani előfordulás egyedi eset volt-e, vagy a környezeti tényezők hirtelen változása okán bekövetkezett véletlenszerű terjedés egy példáját sikerült elsőként rögzítenünk.
Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Sorosi P. (2024): A tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) új előfordulásai a Duna hazai alsó szakaszán. Halászat 117/4: 21.
Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) a Csente-szakáli alsó csatornából
Nyeste Krisztián, Tóth Pál
A Bihari-sík a Berettyó és a Sebes-Körös folyása közötti hordalékkúp, amelyet főként az egykori gazdag mocsár- és lápvidék helyén kialakított mesterséges csatornák szelnek át. Ezek a kisvízfolyások jellemzően lassú folyásúak, többnyire állóvíz jellegűek, és elsősorban euritóp és stagnofil faunaelemeknek adnak otthont; az áramláskedvelő, reofil halak rendkívül ritkák bennük. Éppen ezért okozott meglepetést, hogy a Csente-szakáli alsó csatorna körösszegapáti szakaszán (geokoordinátái: N47.022340, E21.612678) egy védett nyúldomolykó került elő.
A kézre került felnőtt nyúldomolykó (Nyeste Krisztián felvétele)
A nyúldomolykót korábban csupán a Bihari-sík két határát jelentő folyókból, a Berettyóból és a Sebes-Körösből, valamint a Berettyó jobb oldali mellékvizei közül az Ér-főcsatornából sikerült kimutatni. A bal oldali mellékvizekből mindezidáig nem volt adat. A fogott példány minden bizonnyal a Sebes-Körösből érkezhetett, mivel Körösszakál térségében a két víztér egy csatornán keresztül összeköttetésben áll. Kérdés azonban, hogy kialakult-e egy önfenntartó állománya, vagy csupán egy egyedi, ritka eset tanúi lehettünk. A mintavételben segítségünkre volt Dávid Jenő, akinek ehelyütt is köszönetet mondunk.
Hivatkozás: Nyeste K., Tóth P. (2024): Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) a Csente-szakáli alsó csatornából. Halászat 117/4: 20.
Amurgéb (Perccottus glenii) észlelése a Duna magyarországi szakaszán
Weiperth András, Szekeres József
Az elmúlt évtizedekben végzett halbiológiai vizsgálatok az amurgéb megjelenését és terjedését hazánk számos vízrendszerében igazolták, de magának a Dunának a főágából és a hullámteréről nem sikerült kimutatni a fajt. Mi 2017 tavaszán kezdtük meg a Duna foktői szakaszának parti zónájában található élőhelyek tízlábú rákokra és halakra vonatkozó vizsgálatát. A Duna főágában és a hullámtéri ágrendszerekben végzett mintavételek során az amurgébet először 2017. október 20-án sikerült kimutatni a Duna foktői szakaszán található hullámtéri mellékágnak a Duna főágába vezető torkolati szakaszán (46.518118É, 18.901436K). A 33 mm standard testhosszú juvenilis egyedet háti elektromos akkumulátoros halászgéppel sikerült megfogni.
Amurgéb élőhelye a Duna foktői szakaszán (Fotó: Weiperth András)
Ezt követően 2017 novembere és 2024 októbere közt minden évben vizsgáltuk a dunai mellékág teljes hossz-szelvényét és a Csorna–Foktői-csatorna egy szakaszának (46.525794É, 18.911787K) halállományát. A vizsgálatok során az érintett mellékágból 2017–2021 közt összesen 29 amurgéb került elő. Az egyedek standard testhossza 27–99 mm között változott. 2022-ben a vizsgálatba bevont dunai mellékág összesen 86 napig teljesen kiszáradt. A rendkívül aszályos évnek köszönhetően 2023-ban és 2024-ben nem észleltünk amurgébet az érintett területen. Mivel a Csorna–Foktői-csatorna vízrendszerében ismert az amurgéb jelenléte, így feltételezhető, hogy ezen keresztül jutott ki a Duna főágába. Részben ezt igazolja, hogy a vizsgálatba bevont csatornaszakaszon az amurgébet 2019. szeptember 28-án sikerült kimutatni. Ekkor egy 102 mm-es nőstény került elő a csatorna parti sávjából.
A Duna hazai vízrendszerében az amurgéb sikeres terjedését igazolja a folyam hullámterén történő észlelése. Életmódjából adódóan a faj mind a hullámtéri, mind a mentett oldali mellékágak alig pár centis vizében is képes lehet idővel elterjedni a folyam mentén. Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Duna parti zónájának, valamint befolyóinak és mellékágainak élővilágára. Ugyanakkor az eredmények igazolják, hogy a szélsőségesen kisvizes időszakok nem kedveznek az amurgéb tartós megtelepedésének a kiszáradó hullámtéri ágrendszerekben.
A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21- 2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.
Hivatkozás: Weiperth A., Szekeres J. (2024): Amurgéb (Perccottus glenii) észlelése a Duna magyarországi szakaszán. Halászat 117/4: 20.
A lápi póc (Umbra krameri) újabb lelőhelye a Hortobágyon
Sallai Zoltán, Tar János
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a fokozottan védett lápi póc után kutattunk a hortobágyi vizekben. A balmazújvárosi, nemrég mesterségesen létesített övárokból történt 2023-as megkerülését követően elsősorban az érdekelt bennünket, hogy honnan került ide a faj. A környékbeli mocsári, lápi élőhelyeket szisztematikusan kezdtük el átvizsgálni.
A légifotók alapján előzetesen kijelölt helyszíneket kerestük fel, ahol a legtöbb víztérben mindössze néhány kisebb foltban tudtunk halászni. A Magdolna-ér balmazújvárosi szakaszán, a Nagy-szik felett több helyen sikerült a lápi póc adult és ivadék korosztályú egyedeit megfognunk. Az első adult egyedek – közel a Nagy-szikhez (Y821704; X250863) – fiatal réticsíkokkal együtt kerültek elő. Sajnálatosan a vízfolyás alsó szakaszán az inváziós amurgébek is jelen vannak, egyelőre nem túl magas egyedszámban. A Magdolna-éri megkerülések részben magyarázattal szolgálnak arra is, hogy a Keleti-főcsatorna balmazújvárosi szakaszán az 1990-es évek második felében (Halasi-)Kovács Béla által több alkalommal is megfogott lápi pócok honnan származtak.
Lápi pócok a Magdolna-érből (Fotó: Sallai Zoltán)
A faj itt fennmaradt maradványpopulációját részben a szukcesszió, részben az inváziós fajok veszélyeztetik, de a több mint 30 kifogott, több korosztályhoz tartozó egyed mégiscsak egy kisebb, de stabil önfenntartó populáció jelenlétét igazolja. Az állomány megóvása érdekében kiemelten fontos lenne, hogy a faj élőhelye ne száradjon ki, és az sem lenne kedvező, ha a túlzottan magas vízszint vagy elárasztás miatt az inváziós fajok elözönlenék a jelenlegi zárt élőhelyeit.
Hivatkozás: Sallai Z., Tar J. (2024): A lápi póc (Umbra krameri) újabb lelőhelye a Hortobágyon. Halászat 117/4: 19.
A lápi póc (Umbra krameri) új lelőhelye a Taktaközből
Nyeste Krisztián, Gál István, Lenyhárt Dávid, Nagy László
2024 őszén a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében halfaunisztikai vizsgálatokat végeztünk a Taktaközben. A felmérések során sikerült több vízfolyásból is megerősítenünk a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) jelenlétét:
- Takta – Taktaharkány (N48.062331, E21.111990): 4 példány
- Takta – Szerencs (N48.132770, E21.223931): 6 példány
- Taktaközi öntöző főcsatorna – Tarcal (N48.116028, E21.316304): 5 példány
A felmérések során találkoztunk Gál Istvánnal, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye mezőzombori körzetének hivatásos vadászával, aki beszámolt arról, hogy a térség több további vízteréből is van tudomása a lápi póc előfordulásáról. Segítségével felkerestük ezeket a helyszíneket, és a Bocs-ér mezőzombori szakaszán (N48.137244, E21.273776) sikerült megerősítenünk korábbi észlelését, ahol 10 lápi pócot és sajnos 3 inváziós amurgébet (Perccottus glenii) fogtunk. Tudomásunk szerint erről a helyszínről korábban nem volt adat a lápi pócról.
Lápi póc a taktaközi Bocs-érből (Nyeste Krisztián felvétele)
A Bocs-ér alapvetően sekély, náddal közel teljesen benőtt. Az a szakasz, ahonnan a halakat gyűjtöttük, egy földút keresztezésénél található, és korábban egy kb. 5x2 méteres területet kikotortak. Itt a meder kb. 80 cm mély, a vízfelszínt főként kolokán (Stratiotes aloides) borította. Ez a mélyebb rész megfelelő menedéket biztosíthat a halak számára az aszályos időszakokban is.
Vizsgálataink alapján megállapítható, hogy a Taktaköz több vízterében még mindig stabil populációi élnek a lápi pócnak. Ugyanakkor aggasztó, hogy mindegyik helyszínen jelen van az inváziós amurgéb, amely jelentős veszélyt jelent a lápi póc populációinak hosszú távú fennmaradására.
Hivatkozás: Nyeste K., Gál I., Lenyhárt D., Nagy L. (2024): A lápi póc (Umbra krameri) új lelőhelye a Taktaközből. Halászat 117/4: 19.