Harka Ákos
2024-ben a réticsík viselheti az Év hala címet, adta közre január elsején a Magyar Haltani Társaság. Beírva a faj nevét a Google keresőjébe, a címben megadott mindkét változatra számos példát találunk. Nem tudni, hogy szándékosan vagy véletlenül, de a Wikipédia ismertetőjében is ott látjuk a fajnév egybeírt és különírt formáját is. Vajon mindkét változat helyes? Vagy csak az egyik? De melyik? És melyiket mi indokolja? Ezekre a kérdésekre keresünk választ a továbbiakban.
Az év halát hajdan egyszerűen csak csíknak nevezték a köznapi életben, mert a csíkfajok közül egyedül ezt ismerték szélesebb körben. Ugyanis a harminc centit is elérő méretének, valamint a pangóvizekben élő hatalmas állományainak köszönhetően a régmúltban népélelmezési cikk volt. A fogására specializálódott csíkászok többnyire vesszőből font csíkvarsákkal gyűjtötték a lápok és mocsarak piacra szánt „adományát”, de a cserepesre kiszáradó mocsár kisebb gödreiből olykor ásóval is „bányászták”. Ez utóbbi különlegességet őrizte meg az utókornak Linné, amikor 1758-ban Cobitis fossilis néven írta le a fajt.
A Cobitis annak az állatrendszertani nemnek a neve, amelybe az ide besorolt csíkfajok tartoznak, a fossilis név pedig, amely a rokonaitól megkülönbözteti, annyit jelent, hogy ásott. A tudományos név tehát úgy fordítható magyarra, hogy ásott csík, de a mi nyelvünkben ehelyett egy másik jelző, a „réti” honosodott meg, s ma is ez szerepel.
Az év hala a réticsík
A csík névvel kapcsolatban nyilvánvalónak tűnik, hogy az a hal testének hosszan megnyúlt, oldalról többé-kevésbé lapított alakjára utal, miként a mákos csík tésztája esetében is. A réti jelző azonban nem ilyen magától értetődő, mert a rét manapság főként mezőt, legelőt jelent. A Magyar értelmező kéziszótár azonban – régies értelmezésként – a mocsaras, vizes területet is megemlíti. Halunk esetében nyilvánvalóan ez utóbbira kell gondolnunk, de kicsit pontosítanunk kell, mert a magyarázatból kimaradt, hogy a rétet csak időszakosan borítja víz, rendszerint tavasszal. Ilyenkor a halak tömegesen lepték el a táplálkozó- és ívóhelyként is kiváló, frissen elöntött réteket, és nagy- böjt idején innen fogott, valóban rétekről származó, tehát „réti” csíkok jelentek meg a piacokon. Ez teszi érthetővé, hogy a csíkfaj azonosítójaként miért a réti jelző épült be a magyar névbe.
Kezdetben a tudományos és a magyar halnevek is igazodtak a binominális nomenklatúrához, azaz a kettős nevezéktanhoz, melyet a fajok pontosabb azonosítása érdekében vezettek be. Ennek megfelelően Herman Ottó 1887-ben megjelent alapvető munkája, A magyar halászat könyve nemcsak latinul, hanem magyarul is kettős névvel illette mindegyik halunkat. Így lett nála a Cobitis barbatula kövi csík, a Cobitis fossilis pedig réti csík. A latin fajneveknél mindmáig kötelező a kettős név, a magyar megfelelőjük azonban lehet egytagú is. Az 1975-ben hatályba lépett Halak elnevezése című országos szabványban számos példát látni erre: angolna, compó, márna bodorka, csuka, harcsa stb. Ez a dokumentum a réti csíkot még két külön szóként ajánlotta, ám Gozmány László 1979-ben megjelent Európa állatvilága – Hétnyelvű névszótár c. munkája már egybeírva, réticsíkként adja meg, és ugyanígy találjuk a Móczár László által szerkesztett Állathatározó 1984-es kiadása Woynárovich Elek által írt halas fejezetében is.
Az összevonás indoka, hogy az élőlények rendszerezésében a kettős nevezéktan mellett egy másik szempont is érvényesül. Nevezetesen az, hogy a rendszertani csoportok nevét lehetőleg egybe kell írnunk. Így lettek a nyitva termőkből nyitvatermők, a tüskés bőrűekből tüskésbőrűek, a lapos férgekből laposférgek és így tovább. A mi halunkat ez annyiban érinti, hogy Bernard Germain de Lacepéde természetbúvárnak 1803-ban megjelent Párizsban egy könyve, melynek címe magyarul A halak természetrajza. Ebben leírja, hogy a csíkok közt van egy olyan, amely nagyon különbözik a többiektől, és hogy ennek egy új, külön nemet kell létrehozni, melynek ő a Misgurnus nevet adta. Mivel eltérő vonásai miatt a réti csík ebbe került át, a tudományos neve Cobitis fossilis helyett Misgurnus fossilis lett, az új nem pedig magyarul – a beletartozó faj alapján – az egybeírt „réticsík” nevet kapta.
A faj átsorolásáról a tudományos kutatók többsége sokáig nem tudott, vagy ha tudott, nem fogadta el. Erre utal, hogy Vutskits György az 1918-ban megjelent Fauna Regni Hungariae kötetben a Misgurnus fossilis után zá- rójelben még megadja a korábbi, Cobitis fossilis nevet is. Vásárhelyi Istvánnak a Magyarország halai írásban és képekben című, 1961-ben megjelent munkája már csak a Misgurnus fossilis tudományos nevet említi, de magyarul két szóban, réti csíknak adja meg, és ugyanígy találjuk ezt a Halak elnevezése címmel 1975-ben megjelent országos szabványban is.
A Misgurnus nemnek csupán egyetlen képviselője él a faunaterületünkön, így a réticsík nemnév alapján a faj is egyértelműen azonosítható, tehát a hal állatrendszertani magyar neve az egybeírt réticsík lett. Így javasolja ezt az Akadémia Nyelvtudományi Kutatóközpontja interneten elérhető Helyesírási tanácsadó portálja is, de a fenntartói megjegyzik, hogy számítógépes rendszerük „gyakran nem képes az összes lehetséges helyes megoldást megmutatni”. Ebből következik, hogy egy réten fogott csíkhal a továb-
biakban is írható külön, réti csíknak.
Nagyon mereven tehát nem szabad ragaszkodnunk a rendszertani kategóriába történő besorolásból adódó egybeírási igényhez, el kell fogadnunk azt is, ha valaki a rétről fogás alkalmi jelzőjéhez vagy a kettős nevezéktanhoz igazodva réti csíkot ír. Emellett találkozhatunk más, indokolt esetekkel is. Példa rá Cobitis elongatoides, melynek a magyar neve rendszertanilag vágó csík lenne. Így különírva, mert az „igazi” csíkok közé, azaz a Cobitis nembe tartozik, tehát a „vágó” szó csak a jelzője. De mivel ez a szó nem egy alkalmi cselekvésről szól, hanem arról, hogy a hal szeme alatt felmereszthető apró csonttüske bármikor okozhat kisebb sérülést, a „vágó” állandó jelzője a csíknak, tehát a helyesírási szabályzat szerint elfogadható vágócsíkként is, egybeírt, egytagú fajnévként.
Folytatható a sor újabb példákkal is, mert a genetikai vizsgálatok előtérbe kerülése miatt napjainkban gyakran változik a halak rendszertani besorolása. Egy-egy nemet sok esetben kettébontanak. Például a halak Gobio nemébe sorolt küllőfajaink közül hármat már 1961-ben átsoroltak az elfogadott Romanogobio nembe, tehát rendszertani szempontból már nem küllők, de a közel másfél évszázada használt magyar nevükön – homoki küllő, felpillantó küllő és halványfoltú küllő – nem lenne jó változtatni.
A Gobio nemből kivett halványfoltú küllő
Véleményünk szerint a köznapi beszédben meghonosodott és megszokottá vált névváltozatokat is el kell fogadnunk. Akkor is, ha se a kettős nevezéktan, se a rendszertan igényeinek nem felelnek meg. A már említett bodorka neve mellett ilyenek a halkutatóról elnevezett és kötőjellel írt fajnevek, mint például a Vladykov-ingola, a Petényi-márna és a Kessler-géb.
Névváltozásoknak napjainkban is tanúi lehetünk. Egyik példa erre a folyóinkban gyarapodó leánykoncér, melyet gyakran csak koncérként említenek, és valószínűleg ez a rövidebb változat fog meghonosodni. Nincs ellene kifogásunk, ugyanis az ugyanazon nembe tartozó veresszárnyú koncér neve mára bodorka lett, a másik rokon gyöngyös koncér pedig rendkívül ritka nálunk, s ha előkerül, meg kapja a gyöngyös jelzőt.
Másik példa a névváltozásra a kárászaink esete. Amíg egyetlen kárászfaj élt nálunk, a széles kárász, addig azt mindenki röviden csak kárászként emlegette, az 1954-ben betelepített rokonát pedig ezüstkárásznak mondták. Napjainkra azonban a széles kárász szinte eltűnt, az ezüstkárász viszont gyakorlatilag minden vizünkben meghonosodott. Ehhez igazodva a horgászok ma már ezt a gyakori fajt nevezik kárásznak, és a ritkaságot illetik a neki járó széles jelzővel (ami tulajdonképpen a testmagasságra vonatkozik), de a színére utalva olykor aranykárászként is emlegetik.
Inváziós halunk az ezüstkárász
Végső konklúzióként talán azt mondhatni, hogy használjuk bátran a magyar halneveket, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a rendszertani igényeknek vagy a kettős nevezéktan követelményeinek. De mindenképpen érdemes olyan neveket választani, amelyeket sokan ismernek, sokan használnak, sokan elfogadnak. A Magyar Haltani Társaság honlapjának Jogszabályok oldala – egyebek mellett – ilyeneket is kínál az érdeklődő látogatóknak.
Cikkünk módosított változata a szerző Réti csík vagy réticsík című írásának, amely az Élet és Tudomány 2024. június 12.-i számában jelent meg.
