Halak napi konferencia Debrecenben
Nagy László
A 2026. évi Halak napját Társaságunk a Debreceni Egyetem agrártudományi épületében rendezett tudományos konferenciával ünnepelte. A megjelenteket először Stündl László, a vendéglátó kar dékánja köszöntötte. Beszédében megerősítette, hogy a Kar továbbra is szívesen fogadja a rendezvényt, s külön örömmel üdvözölte a fiatal résztvevőket.

Juhász Lajos, Nagy Sándor Alex és Stündl László a rendezvény megnyitóján
Juhász Lajos, a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője, valamint a rendezvény házigazdája felhívta a figyelmet arra, hogy március 20-át 2017 óta tartjuk számon a Halak napjaként. A jeles nap bevezetésének ötletgazdája a Társaságunk volt, és ez a kezdeményezés az Agrárminisztérium szakfőosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete egyetértő támogatásával valósult meg.
A Társaság alelnökeként kifejtette, hogy nem véletlenül esett pont erre a napra a választásunk. Ez ugyanis a Halak csillagjegy utolsó és a csillagászati tavasz első napja, emellett számos halfajunk ívási időszakának a kezdete is erre az időszakra esik, továbbá a dátum közel van a március 22-ei Víz világnapjához, így ideális időpont, mely beleillik a jeles környezetvédelmi napok sorába.
Nagy Sándor Alex, a Haltani Társaság elnöke köszöntőjében megemlítette, hogy nem csak a Halak napja van március 20-án, hanem a Boldogság világnapja is. Kiemelte, hogy a Haltani Társaság eddig sem folytatott semmilyen politikai tevékenységet és a jövőben is megőrzi függetlenségét. A Debreceni Egyetemhez való kötődés azonban továbbra is erős, mert előnyt jelent, hiszen így gyorsan és hatékonyan el lehet végezni a kisebb, adminisztratív jellegű teendőket. Emellett azonban a Társaság országos szintű lefedettséggel rendelkezik az elnökség és a tagság szintjén egyaránt.