A képen látható halat a Tisza-tónál 2024. augusztus 25-én fogta a fiam, csontival, a Kormorán kikötőnél. A halat a fotó után visszaengedtük a vízbe. Véleményem szerint egy csupasztorkú géb. Amennyiben jól tudom, még nem jelentették a megjelenését erről a helyről. Üdvözlettel: O. Z.

  A megnyúlt, elöl hengeres, hátsó részén oldalról lapított test, a széles és vaskos fej, a magasan ülő, nagy szemek, valamint a vaskos ajkak alapján a hal valóban egy gébféle. A száj hasítéka ferde, a  szájszöglete a hátsó orrnyíláson túlér, de a szem elejének vonalát nem éri el, a test oldalának középvonalát egy vaskos, szaggatott részekből álló sötét sáv díszíti, valamint a kopoltyúfedőt és a tarkót is apró pikkelyek borítják, ami alapján a hal egy folyami géb (Neogobius fluviatilis). Akárcsak a többi gébféle, ez a faj is idegenhonos hazánkban, visszaengedésük tilos. A határozásukban sokat segít a tapadókoronggá összenőtt hasúszó lefényképezése alulról, ugyanis ennek mérete és alakja szintén fontos határozóbélyeg. A csupasztorkú gébet a Tisza-tóból egyelőre nem mutatták ki, a Tisza hazai szakaszán elsőként 2018-ban, a Körös torkolatánál találták meg, 2019-ben a Körösben, majd a Hortobágy-Berettyóban is észlelték a jelenlétét. 2023-ban már Szolnokon és Csataszög település közelében is előkerült. Az utóbbi hely a Körös-torkolattól több mint 100 folyamkilométerrel esik följebb. Az előfordulási adatok alapján a csupasztorkú géb terjeszkedése töretlen és tovább folytatódik a Tisza-tó irányába.