A honlapunkon folytatott közvélemény-kutatás végeredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) nyerte el az év hala címet, megelőzve a réticsíkot és a sujtásos küszt.

    A süllőhöz hasonló, de annál kisebb termetű, magasabb hátú és határozottabb harántsávokkal díszített halfaj lényegesen ritkább rokonánál. Népszerűsége is elmarad attól, a horgászok azonban számon tartják. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy több mint felét kapta a leadott szavazatoknak. Íme, két példa a Haldorádó horgászportálon megjelent indoklások közül:
    Én a kősüllőre szavaztam, mert aktuálisan az igényli leginkább a figyelmet, legalábbis e három faj közül. A réticsík korántsem olyan ritka, csak igen ritkán kerül szem elé. Ugyanakkor a réticsík és a sujtásos küsz védett természeti érték, ami eleve ad egy olyan elvi és gyakorlati támogatást, amit a harmadik faj - a jelenleg is hasznosított kősüllő - nem élvez. A hazai kősüllőállománnyal, ill. annak egyes populációival nagy baj van, ezért ha választani kell, mire irányítsuk rá inkább a figyelmet, akkor - számomra nem kérdés, mit válasszak. A legtöbb vízen csak a napi 3 kilós kvóta "védi", ami vicc, főleg ha fogyó állományait nézzük. (csg)
    A réti csík "tud magára vigyázni", hihetetlenül rejtett életmódot él, ami veszélyezteti, az az életterének drasztikus csökkenése. Célzott halászatáról-gyűjtéséről szerencsére már nem hallottam. A sujtásos küszt meg azért indokolná nagyobb védettség, hogy ne keverjék össze véletlenül se egy szimpla küsszel vagy egyéb csalikeszeggel. Végül mégis a kősüllőre szavaztam, egyrészt mert a másik két hal (védettsége okán) már valamennyi segítséget kap, másrészt a kősüllő 3 kg-os korlátja érdemtelen és nevetséges. Én nem sok különbséget látok a süllő és a kősüllő között "értékben", az pedig, hogy kisebbre növő halfajról van szó, már elég jól "kompenzálva" lett a szintén mosolyfakasztó 20 centis méretkorláttal. Egy 20 centis köves kb. 15 deka, vagyis ebből a ceruzából naponta akár 20 db elvihető. Ez botrány. Részemről max. 3 db és 25 centis korlát lenne a minimum. Átgondolva már nem volt kérdés, mire szavazok. (GViktor)
    A felelősségteljes és megszívlelendő véleményekkel társaságunk is egyetért, mert azt szeretné, ha egyre több olyan példány kerülne elő, amilyen az alábbi képen látható.

Kapcsolódó írások:

 

KŐSÜLLŐ elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2012. 04. 25-ig)

Félméter feletti, bő kétkilós kősüllő a Tisza-tóból (Elekné Paltesz Ágnes felvétele)