Nagy László, Harka Ákos

    „Érdeklődni szeretnék, hogy jelenleg napirenden van-e a leánykoncér védett státuszának feloldása?” – kérdezte Társaságunktól Híreink egyik olvasója, majd folytatta: „Tapasztalataim szerint a halfaj rendkívül nagy példányszámban fordul elő a Dunában, a Tiszában, illetve még a Balatonban (!) is. Gyanítom, hogy más természetes vizekben is hasonló a helyzet. Nem ismeretes számomra, hogy milyen egyéb szempontok lehetnek még az egyedszámon túl, de nagyon sok horgász veszíti el a horgászengedélyét amiatt, hogy összetéveszti a fajt a jászkeszeggel. Köszönettel: Kaló András”

    Az említett két halfajnak, a jászkeszegnek (Leuciscus idus) és a leánykoncérnak (Rutilus virgo) a szájállása lényegesen különbözik. A jászkeszegé csúcsba nyíló, azaz zárva, vagy csak kissé nyitva a felső és az alsó ajak azonos mértékben nyúlik előre.

Egy csúcsba nyíló szájú fiatal jászkeszeg (Fotó: Harka Ákos)

   Ezzel szemben a leánykoncérnál, miként a fényképen is jól látható: a felső ajak kissé előrébb nyúlik, mint az alsó, vagyis a szája félig alsó állású.

Egy félig alsó szájállású nagyobb leánykoncér (Fotó: Galler Ákos)

   Ha ezt jól megjegyzik a horgászok és figyelnek rá a hal kifogásakor, akkor elkerülhetik a bajt, de figyelhetnek a pikkelyek méretére is. Számolják meg, hogy a hátrahajtott mellúszó fölött hány pikkely van. Ugyanis a kisebbekből általában tíznél több, a nagyobbakból tíznél kevesebb. Kívánjuk, hogy minél több horgász ismerje meg alaposan ezeket a jellegzetességeket minden olyan vízterületen, ahol a leánykoncér megjelenik és elterjed.

   A halak védettségével kapcsolatban fontos tudni, hogy e téren nem csak az adott területen lévő egyedszám fontos, hanem a faj elterjedési területének a mérete is befolyásolja azt. A leánykoncér nem csupán őshonos nálunk, hanem egyben bennszülött halunk is, mert a Duna vízrendszerében alakult ki, és ma sem él sehol másutt. Két évtizede még ritkaság volt a Kárpát-medencében, ezért örülhetünk annak, hogy a Dunában és a Drávában már gyakrabban találkoznak vele, a Balatonból azonban eddig még nem bizonyított az előfordulása, és az ország keleti felében sem mondható gyakorinak. A Tisza vízrendszerének északi részeiről már vannak komolyabb adataink, de a szomszédos Romániában az elmúlt fél évszázadban mindössze 3 alkalommal került elő, a Körösökből pedig még egyáltalán nem jelezték. 

   Az Európa Unió Élőhelyvédelmi Irányelve alapján a leánykoncér közösségi jelentőségű faj, a Natura 2000 hálózat jelölő faja, melynek védelmére az Európai Gazdasági Közösség tagjai felelősséget vállaltak. A világ leánykoncér-állományának legnagyobb része nálunk él, tehát a fajt mi tudjuk megóvni az utókor számára. Úgy véljük, hogy a fajnak az illetékes hazai hatóság által fenntartott védettségét az említett tények indokolhatják.

Hivatkozás: Nagy L., Harka Á. (2026): Miért védett a leánykoncér (Rutilus virgo)? Halászat 119/9: 47.