Harka Ákos
Bevezetés
A Magyar Tudomány a Magyar Tudományos Akadémia havi folyóirata, amely közérthető írásokat közöl a tudomány minden területéről, kiemelve a legnagyobb érdeklődésre számot tartó témákat. Ennek a havilapnak a 2025. 09. 12.-i online számában jelent meg Páll-Gergely Barna és Csabai Zoltán Határozási krízis: lejtmenetben az állatvilággal kapcsolatos tudásunk című dolgozata (Páll-Gergely, Csabai 2025). E szakcikk összefoglalójában ez áll: „Magyarország élővilága nemzeti kincs, ismerete, kutatása kiemelt kötelességünk. Joggal lehetünk büszkék a magyar faunistákra és taxonómusokra, akik az elmúlt 100–150 évben a ma ismert szintig feltárták a hazai állatvilágot, és munkájuknak köszönhetően a világ legalaposabban feltárt faunájú országai közé tartozunk. A taxonómia és faunisztika tudományágai azonban a hanyatlás jeleit mutatják. Egyre kevesebb elterjedési adatot publikálunk hazánk állatvilágáról, egyre kevesebben értenek egyre kevesebb állatcsoporthoz.”
Mielőtt a szerzők rátérnének a hanyatlás ismertetésére a faunisták tevékenységét is tisztázzák: „A faunista egy adott földrajzi terület faunalistáját készíti el általa pontosan meghatározott (azonosított) egyedek alapján. Egy vagy néhány élőlénycsoportra nézve behatóan ismeri egy adott ország vagy biogeográfiai régió fajait, azok elterjedését, gyakoriságát, legtöbbször életmódját és ökológiai igényeit, valamint a vizsgálatának módszereit. Térképeket készít az adott területen élő fajok elterjedéséről, új adatokat közöl és azt is publikálja, ha eddig az adott országból vagy régióból addig még ismeretlen előfordulású fajra (úgynevezett „faunára új fajra”) bukkant.”
A hazai faunakutatás alakulása
Páll-Gergely Barna és szerzőtársai közel 30 kutató bevonásával megállapították és 2024-ben publikálták is, hogy a magyar faunából 2020-ig 35 912 fajt írtak le a kutatók (Páll-Gergely et al. 2024). Ezek 23,93%-ának még három vagy több magyar szakértője van, 33,53%-ának azonban már csak egy vagy kettő, 42,54%-ának pedig napjainkban már egyetlen hazai szakembere sincs. Ráadásul a meglévők közül már sokan időskorúak, a fiatalok száma pedig rendkívül alacsony, ami a jövőre nézve igen lehangoló. A publikációk számaránya kissé kedvezőbb. Habár a magyar fauna 37,6%-áról még sosem jelent meg összefoglaló leírás, 62,4%-áról már készült monográfia vagy határozókönyv (1. ábra), és ezek elősegítették hazánk pozitív megítélését.
1. ábra. A faunakutatók és a faunisztikai közlemények helyzete
Forrás: Páll-Gergely et al. 2024
A helyzet azonban romlik, a faunisztikai kutatások intenzitása az utóbbi időkben már nálunk is csökken. Ez tükröződik a publikációk számában, amely az 1970-től 2020-ig terjedő időszak faunisztikai tárgyú tudományos dolgozatait foglalja magában. Páll-Gergely és munkatársai 4343 publikációt listáztak (Páll-Gergely et al. 2024), amelyek közül 1399 vízi, 3300 pedig szárazföldi állatok adatait közölte, 356 publikációt pedig mindkét csoportba besoroltak, mert vízi és szárazföldi fajokra vonatkozó adatokat egyaránt közreadtak. Az évenkénti adatok sorrendjét nézve jól kitűnik, hogy 1970-től 2002-ig növekvő, ám ettől kezdve rohamosan csökkenő tendenciát tükröz a publikációk száma (2. ábra).
2. ábra. A vízi és szárazföldi faunára vonatkozó publikációk száma
Forrás: Páll-Gergely et al. 2024
Mindezek alakulása érthető, hiszen az utóbbi időben a faunisztika presztizse jelentősen visszaesett. Ennek oka részint az, hogy a magyar kutatóktól angol nyelvű külföldi publikálásokat várnak a fölötteseik és foglalkoztatóik, viszont a külhoni periodikák a más országbeli faunisztikai eredmények iránt kevéssé érdeklődnek. Emellett a hazai védett területek pár évtizeddel ezelőtti zoológiai feltárását követően kevesebb anyagi forrás jut a faunisztikai vizsgálatokra, ugyanis ma már sok esetben csak az Európai Unió Natura 2000-es fajaira vonatkozó adatokra van igény. Pedig gyors változásoknak vagyunk tanúi. Egyes új fajok nemcsak megjelennek, hanem túlszaporodva az őshonos fajokat visszaszoríthatják, sőt olykor el is tűntethetik. Akadna tehát mit kutatni és publikálni, de a kutatók számára ez önmagában nem elég vonzó.
Hazai halfaunisztika
A magyarországi halfaunisztikai kutatások történetét valójában a Johann Jakob Heckel – vagy magyaros nevén Heckel Jakab – 1847-ben megjelent dolgozatával kellene kezdeni (Heckel 1847), de cikkünk most csak az újabb időkről számol be. Arra azonban utalunk, ami ezeknek az 1960-as évekig folyó faunavizsgálatoknak köszönhető, nevezetesen arra, hogy helyet kaptunk a világ e tekintetben legalaposabban feltárt országainak sorában. A korai időszakot követően azonban – 1960 és 1980 között – a már említett okok miatt nálunk is erős visszaesés történt.
A halfaunisztikai szempontból is leromlott állapotból a Fővárosi Állat- és Növénykert akváriumának 1979. évi megnyitása segített kilábalni. Az akváriumokba ugyanis a korábbiaknál sokkal több hazai halfajt kívántak begyűjteni (Botta et al. 1980), a gyűjtési adatok közreadását pedig az Állattani Közlemények és a Halászat is vállalta a további évek során. A helyzetet tovább javította, hogy 2005-ben megalakult a Magyar Haltani Társaság (MHTT), melynek céljai közt fontos szerepet tölt be a teljes Kárpát-medence természetes vizeinek halfaunisztikai, ökológiai és természetvédelmi kutatása, valamint a magyar haltani szaknyelv ápolása és az ismeretterjesztés ösztönzése.
Ennek köszönhetően az MHTT által létrehozott és a 2007. évi kezdéstől 2022-ig évente megjelenő Pisces Hungarici 16 kötetében, valamint a 2025-ben várható 17. számában összesen 122 Kárpát-medencére vonatkozó halfaunisztikai dolgozat jelenik meg, ami a 257-es teljes cikkszámnak közel felét, azaz 47,5%-át teszi ki.
Miként a 3. ábra mutatja, a Pisces Hungarici köteteiben napvilágot látó faunisztikai cikkek száma 5 és 10 között mozog. A kissé hullámzó adatsor enyhe lejtést mutat, de ebből jelentős és határozott hanyatló tendencia nem tűnik ki. Kétségtelen, hogy a faunisztikai tárgyú cikkek írása ma már kevésbé vonzó, de ha a szakdolgozatírók és PhD-hallgatók tanácsadó mentorai a természetes vizeken más céllal folytatott gyűjtések faunisztikai eredményeit is publikáltatják, akkor azok az adatok nem tűnnek el nyomtalanul. A kutatótársak publikációi mellett ennek is köszönhető, hogy a Pisces Hungarici cikkeinek közel a fele halfaunisztikai tárgyú.
3. ábra. A Pisces Hungarici-ben 2007-től megjelenő halfaunisztikai cikkek száma.
Az évente megjelenő szakcikkek mellett azonban – a Halászat című szaklap szerkesztőbizottságának köszönhetően – egy másik területen is eredményeket tud felmutatni a halkutatás. A lap számaiban ugyanis rendre megjelenik egy olyan rovat, amelynek címe A Magyar Haltani Társaság hírei, és az ebben közzétett rövid kishírek többsége valamilyen érdekes halfaunisztikai észlelésről számol be. A 4. ábra jól mutatja, hogy az évente 5 és 25 között változó híradások számbelileg ugyan hullámzó képet adnak, de egészében nézve emelkedő tendenciát mutatnak, és ez örvendetes.
4. ábra. A Halászat folyóiratban évenként megjelenő halfaunisztikai kishírek száma
Halfaunisztikai tárgyú cikkek természetesen előfordulnak számos más hazai kiadványban is, itt azonban most csak azok kerültek említésre, amelyek megjelenése a Magyar Haltani Társasághoz kötődik. Részben ilyennek tekinthető Harka Ákos és Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című kötetének a második, módosított és bővített kiadása is, amely a közelmúltban jelent meg (Harka, Sallai 2025), és amelynek nyomdai előkészítésébe besegített a társaság. Wilhelm Sándornak, a Pisces Hungarici szerkesztőbizottsági tagjának nemrég megjelent cikke (Wilhelm 2025) a kötetnek számos pozitív vonását sorakoztatja fel, melyek közül kettő ide is illik.
Egyik szerint a könyv nagy értéke, hogy szerzői a saját adataikon túlmenően az utóbbi 5 évtized minden elérhető forrásmunkáját felhasználják, így az is érthető, hogy az irodalomjegyzéke kereken 40 oldalt tesz ki. A másik pedig azt emeli ki, hogy ezeken túlmenően a kötet tartalmazza a haltani kutatótársaktól megkapott gyűjtőlisták és a horgászok fotóval igazolt fogási adatait is, így ezeknek köszönhetően egyedülállóan komplett képet tud adni a magyar halfaunáról.
Irodalom
Botta István, Keresztessy Katalin, Neményi István (1980). Faunisztikai és akvarisztikai tapasztalatok az édesvízi akváriumok üzembehelyezésével kapcsolatban. Állattani Közlemények 67, 33–42.
Harka Ákos, Sallai Zoltán (2025). Magyarország halfaunája. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Vaskos Csabak Bt. Békésszentandrás, pp. 351.
Heckel Jakab (1847). Magyarország édesvízi halainak rendszeres átnézete, jegyzetekkel s az új fajok rövid leírásával. Fordította s a tudomány újabbkori haladásával bővítette Chyzer Kornél. A magyar orvosok és természetvizsgálók VIII. nagygyűlésének évkönyve. 1847, 193-216.
Páll-Gergely Barna (2018). Szemléletváltás szükséges a taxonómia és szisztematika viszonyáról és meghatározásáról. Magyar Tudomány, 179/7, 1083–1093.
Páll-Gergely, Barna et al. (2024). Identification Crisis: A Fauna-Wide Estimate of Biodiversity Expertise Shows Massive Decline in a Central European Country. Biodiversity and Conservation, 33, 3871–3903. https://doi.org/10.1007/s10531-024-02934-6 .
Páll-Gergely Barna, Csabai Zoltán (2025). Határozási krízis: lejtmenetben az állatvilággal kapcsolatos tudásunk. Magyar Tudomány, 86/9 (2025), 1675–1683.
Wilhelm Sándor (2025). A Harka Ákos és Sallai Zoltán által 20 éve írt Magyarország halfaunája című könyv második, átdolgozott és bővített kiadásának bemutatása és értékelése. Pisces Hungarici 17: e2506.
Hivatkozás: Harka Á. (2025): A faunisztika hazai helyzete és a halfauna-kutatás eredményei. Halászat 118/4: 26–28.