Harka Ákos

   2025. augusztus 25-én a vajdasági Buzás Mihály aziránt érdeklődött társaságunktól, hogy melyik fajba tartozik az a fotón megküldött hal, melyet öt nappal korábban fogtak a Duna szerbiai szakaszán, a Bácsújlak (Bačko Novo Selo) fölötti 1321-es folyamkilométer közelében. A jó fénykép alapján azonosítani lehetett, hogy egy vértesharcsát sikerült kifogni, a hazai akvarista internetforrások alapján pedig úgy tűnt, hogy ez egy plekó (pleco), melyet Hypostomus plecostomus tudományos néven ismertettek.

A Bácsújlaknál fogott vértesharcsa (Fotó: Aleksandar Bajić)

   A biztonság érdekében azonban – szerencsére – két akvarisztikai szekértőnk véleményét is kikértük. Elsőként Kasi Mátyás válasza érkezett meg, melyben jelezte, hogy a Hypostomus plecostomus az egy nagyon ritka faj, tehát téves az, ahogyan az akvaristaüzletek többsége minden nagyobb testű vértesharcsát pleco, kiejtve plekó néven árusít. Véleménye szerint a fotón nem ez, hanem a dél-amerikai Pterygoplichthys nemnek az egyik faja látható. Hogy melyik, arra a has mintázatából lehetne következtetni, mert az meghatározó bélyeg. De  az biztos, hogy egy akváriumot kinőtt, felelőtlenül szabadon engedett példányról van szó, mert ezek a melegebb éghajlatú vizekben élő fajok a telente lehűlő Dunában elpusztulnak.

   Amint Buzás Mihály értesült erről, kapcsolatot teremtett az Újvidéki Egyetemmel, ahol akváriumban tartva megőrizték ezt a halat, és az egyetem munkatársa, Dr. Aleksandar Bajić a példány hasoldaláról is küldött fotót. Ez alapján Kasi Mátyás a Dunából fogott halat a Pterygoplichthys pardalis faj képviselőjeként azonosította.

A hal hasoldala (Fotó: Aleksandar Bajić)

   Másik akvarista szakértőnk, Liziczai Márk szerint az első kép alapján a Pterygoplichthys genusz két lehetséges fajával lehet számolni. Ezek egyike a P. pardalis, másik a P. disjunctivus, melyek között a hasi rajzolat alapján lehet dönteni. Az előbbi fajnak inkább foltos a hasi oldala, míg utóbbinak a hasát kacskaringós vonalakból álló „féregminta” jellemzi. Ez alapján teljes mértékben egyetértett szakértőtársával abban, hogy ennek az eredetileg az Amazonas vízgyűjtőjén élő mindenevő és páncélos pikkelyekkel fedett testű vértesharcsának a tudományos neve Pterygoplichthys pardalis.

Hivatkozás: Harka Á. (2025): Vértesharcsa (Pterygoplichthys pardalis) a Duna szerbiai szakaszából. Halászat 118/4: 15.