Szilveszter éjjelén zárult az "Év hala - 2013" címért folyó verseny, amelyet 2012 őszén hirdettünk meg a honlapunkon. A média híradásainak köszönhetően hat és fél ezernél több szavazat alapján dőlt el, hogy a jelöltek közül melyik viselheti 2013-ban az Év hala címet. Induláskor még az egyetemi kutatók által javasolt kurta baing állt az élen, néhány nappal később azonban már a horgászok kedvence, a menyhal vezette a mezőnyt. Egy ideig lépést tartott vele a természetvédők által támogatott leánykoncér, sőt úgy tűnt, utol is érheti, de végül nem tudta tartani a tempót.

   A szavazatok 53 százalékával győzedelmeskedő menyhal (Lota lota) lett tehát 2013-ban az Év hala, messze megelőzve a második helyezett leánykoncért (35%) és a harmadik kurta baingot (12%). A választás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté őshonos halaink, hogy bemutassuk természeti értékeinket. A győztes jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.
   Örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi években gyakoribbá vált vizeinkben a menyhal, amely komolyabb célpontja is lehetne a téli horgászatnak. Ízletes, szálkamentes húsa igazi különlegesség. Legkisebb kifogható mérete a törvény szerint jelenleg 20 cm, ám egy ilyen karcsú halnál ez még 70 grammot se nyom. Társaságunk támogatja a horgászok azon kezdeményezését, hogy országos szinten is emeljék 20-ról 25 vagy akár 30 centiméterre a mérethatárt, ahogyan az január elsejétől a Tisza-tavon már érvényben van. Ezáltal mindegyik példány nagyobb eséllyel járulhatna hozzá az állomány további gyarapításához.

Kapcsolódó írások:

 

MENYHAL elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2014. 01. 09-ig)

Egynyaras menyhal a Tisza-tavi folyószakaszról 2013 őszén (Harka Ákos felvétele)