A honlapunkon lezajlott közönségszavazás december 31-i végeredményeként a magyar bucó (43%) lett az év hala, megelőzve a másodikként befutó sügért (40%) és a harmadik helyezett gardát (17%).

   Nem volt könnyű választani a jelöltek közül, mert mindhárom faj méltó a címre. A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett szép formájú garda, amely sütve "igen jó eledel", és annak idején "a Balaton partvidékén igazi néptáplálék" volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért érdemel figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért kell megbecsülnünk, hiszen így számos horgásznak szerez örömet. A magyar bucó pedig, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Vizeinknek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Akaratlanul megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá. Örömmel tapasztaljuk, hogy vizeink tisztulásával egyre több helyről kerül elő.

Kapcsolódó írások:

Juhász L.: A magyar bucó (TermészetBÚVÁR)
Harka Á., Wilhelm S.: A magyar bucó lett az év hala (Élet és Tudomány)
Lovász L.: A magyar bucó lett az év hala (feol.hu)
Tóth B.: Az Év Hala Magyarországon 2014-ben: a magyar bucó - Zingel zingel (Linnaeus 1766) (Halászat)

MAGYAR BUCÓ elterjedési térképe:
(2000. 01. 01-től 2015. 12. 21-ig)

   Szilveszter éjjelén zárult az "Év hala - 2013" címért folyó verseny, amelyet 2012 őszén hirdettünk meg a honlapunkon. A média híradásainak köszönhetően hat és fél ezernél több szavazat alapján dőlt el, hogy a jelöltek közül melyik viselheti 2013-ban az Év hala címet. Induláskor még az egyetemi kutatók által javasolt kurta baing állt az élen, néhány nappal később azonban már a horgászok kedvence, a menyhal vezette a mezőnyt. Egy ideig lépést tartott vele a természetvédők által támogatott leánykoncér, sőt úgy tűnt, utol is érheti, de végül nem tudta tartani a tempót.

   A szavazatok 53 százalékával győzedelmeskedő menyhal (Lota lota) lett tehát 2013-ban az Év hala, messze megelőzve a második helyezett leánykoncért (35%) és a harmadik kurta baingot (12%). A választás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté őshonos halaink, hogy bemutassuk természeti értékeinket. A győztes jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.
   Örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi években gyakoribbá vált vizeinkben a menyhal, amely komolyabb célpontja is lehetne a téli horgászatnak. Ízletes, szálkamentes húsa igazi különlegesség. Legkisebb kifogható mérete a törvény szerint jelenleg 20 cm, ám egy ilyen karcsú halnál ez még 70 grammot se nyom. Társaságunk támogatja a horgászok azon kezdeményezését, hogy országos szinten is emeljék 20-ról 25 vagy akár 30 centiméterre a mérethatárt, ahogyan az január elsejétől a Tisza-tavon már érvényben van. Ezáltal mindegyik példány nagyobb eséllyel járulhatna hozzá az állomány további gyarapításához.

Kapcsolódó írások:

MENYHAL elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2014. 01. 09-ig)

Egynyaras menyhal a Tisza-tavi folyószakaszról 2013 őszén (Harka Ákos felvétele)

   "Az év hala - 2012" címért folyó verseny, amelyet szeptember közepén indított meg honlapján a Magyar Haltani Társaság, 2011 utolsó napjával lezárult. A fordulatokban bővelkedő, tízezres közönséget megmozgató szavazás győztese - megelőzve a lápi pócot és a szilvaorrú keszeget - a széles kárász lett.

   Elsőségét valószínűleg annak köszönheti, hogy természetvédő és horgászkörökben egyaránt ismert, és mindkét csoport szimpátiáját élvezi. A színezete miatt aranykárásznak is nevezett halnak ötven éve még sűrű állományai éltek a növényekkel gazdagon benőtt holtmedrekben, csatornákban és mocsarakban, de napjainkra élőhelyeinek túlnyomó többségéről kiszorította a Magyarországra 1954-ben behozott ezüstkárász, a szomszédos Romániából pedig már gyakorlatilag eltűnt.
    A faj szaporítása és nevelése ma már megoldott, így lehetőség van ivadékainak kihelyezésére. A Magyar Haltani Társaság arra biztatja a halgazdálkodókat, a kisebb-nagyobb horgászegyesületeket, hogy széles kárászt is telepítsenek az erre alkalmas vizeikbe. Ezzel - amellett, hogy megteremtik a mesék aranyhalának fogási esélyét - a faj hosszú távú fennmaradását is segíthetik.

SZÉLES KÁRÁSZ elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2013. 01. 08-ig)

A telepítési céllal nevelt aranykárászok egyike (Fent Győző felvétele)

   A honlapunkon folytatott közvélemény-kutatás végeredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) nyerte el az év hala címet, megelőzve a réticsíkot és a sujtásos küszt.

    A süllőhöz hasonló, de annál kisebb termetű, magasabb hátú és határozottabb harántsávokkal díszített halfaj lényegesen ritkább rokonánál. Népszerűsége is elmarad attól, a horgászok azonban számon tartják. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy több mint felét kapta a leadott szavazatoknak. Íme, két példa a Haldorádó horgászportálon megjelent indoklások közül:
    Én a kősüllőre szavaztam, mert aktuálisan az igényli leginkább a figyelmet, legalábbis e három faj közül. A réticsík korántsem olyan ritka, csak igen ritkán kerül szem elé. Ugyanakkor a réticsík és a sujtásos küsz védett természeti érték, ami eleve ad egy olyan elvi és gyakorlati támogatást, amit a harmadik faj - a jelenleg is hasznosított kősüllő - nem élvez. A hazai kősüllőállománnyal, ill. annak egyes populációival nagy baj van, ezért ha választani kell, mire irányítsuk rá inkább a figyelmet, akkor - számomra nem kérdés, mit válasszak. A legtöbb vízen csak a napi 3 kilós kvóta "védi", ami vicc, főleg ha fogyó állományait nézzük. (csg)
    A réti csík "tud magára vigyázni", hihetetlenül rejtett életmódot él, ami veszélyezteti, az az életterének drasztikus csökkenése. Célzott halászatáról-gyűjtéséről szerencsére már nem hallottam. A sujtásos küszt meg azért indokolná nagyobb védettség, hogy ne keverjék össze véletlenül se egy szimpla küsszel vagy egyéb csalikeszeggel. Végül mégis a kősüllőre szavaztam, egyrészt mert a másik két hal (védettsége okán) már valamennyi segítséget kap, másrészt a kősüllő 3 kg-os korlátja érdemtelen és nevetséges. Én nem sok különbséget látok a süllő és a kősüllő között "értékben", az pedig, hogy kisebbre növő halfajról van szó, már elég jól "kompenzálva" lett a szintén mosolyfakasztó 20 centis méretkorláttal. Egy 20 centis köves kb. 15 deka, vagyis ebből a ceruzából naponta akár 20 db elvihető. Ez botrány. Részemről max. 3 db és 25 centis korlát lenne a minimum. Átgondolva már nem volt kérdés, mire szavazok. (GViktor)
    A felelősségteljes és megszívlelendő véleményekkel társaságunk is egyetért, mert azt szeretné, ha egyre több olyan példány kerülne elő, amilyen az alábbi képen látható.

Kapcsolódó írások:

KŐSÜLLŐ elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2012. 04. 25-ig)

Félméter feletti, bő kétkilós kősüllő a Tisza-tóból (Elekné Paltesz Ágnes felvétele)

   A Magyar Haltani Társaság az arasznyi méretet elérő nyúldomolykót (Leuciscus leuciscus) választotta az év halának 2010-ben. Ezüstös pikkelyű, őshonos halunk neve onnan ered, hogy lekerekített orra, akár a nyúlé, kissé ráborul alsó állású szájára.

  A Pireneusoktól Kelet-Szibériáig megtalálható, de nagyobb számban csak az élénkebb sodrású, dombvidéki patakokban és folyókban él. Tavainkban és alföldi folyóinkban hiába keressük, ugyanis szaporodásához kavicsos-sóderes aljzatot igényel, ahol fejlődő ikráira folyamatosan oxigéndús vizet szállít a sodrás.
   Még nem számít ritkaságnak az igényeinek megfelelő élőhelyeken, de az áramláslassító duzzasztók építése és a vízfolyások fokozott szennyvízterhelése veszélyezteti. Erre is tekintettel a nyúldomolykót 2009-ben a nem halászható (horgászható) halfajok közé sorolták.

Kapcsolódó írások:

NYÚLDOMOLYKÓ elterjedési térképe
(2000. 01. 01-től 2013. 10. 30-ig)

Nyúldomolykó a Kemence-patakból Bernecebarátinál (Antal László felvétele)