Egy Szolnoktól nem messze lévő kis csatornában fogtam ezt ezüstkárászt/aranyhalat. A kérdésem az, hogy természetes úton is keletkeznek-e ilyen színű halak, vagy egyszerűen valaki beleengedett egy ilyen egyedet, illetve örökölhető-e ez a tulajdonság? Köszönettel: M. D.

   A képen minden bizonnyal egy aranyhal (Carassius auratus) látható. A természetben is előfordulhatnak ritkán ilyen egyedek, de jellemzően emberi közvetítéssel kerülnek a természetes vizekbe. A különböző színváltozatok úgy alakulnak ki, hogy a színsejtek egyik vagy másik csoportja túlsúlyba jut, míg a többiek részaránya nagymértékben csökken, vagy végleg eltűnik. A szín kialakulhat mutációs úton, tenyész-kiválasztással, az egyes változatok közti keresztezéssel, kismértékben a környezeti tényezők hatására.

   Újból a segítségüket kérném. Ma láttam ezt a valamit a Tisza felszínén úszni. Tapintása nyálkás, kocsonyaszerű. Mit találhattam? Köszönettel: Sz. L.

   Ez a lény az édesvízi mohaállatok egyik képviselője, a Mississippi vidékéről származik. A neve – óriás mohaállat (Pectinatella magnifica) – kissé megtévesztő, mert a mohaállatok mindössze néhány milliméteresek, óriási csak a telepük lehet, amelynek felületén tíz-húsz példányonként kisebb egységekbe, egymástól világosabb határvonallal vagy sekély árkokkal elkülönülő rozettákba tömörülve ezerszám zsúfolódhatnak össze. A telep belsejét viszonylag kemény, kocsonyás anyag tölti ki, melyet a szorosan egymáshoz tapadó egyedek termelnek. Ezek a helyváltoztatásra képtelen egyszerű élőlények csillókoszorújuk segítségével az enyhén áramló vízből szűrik ki szerves törmelékből és még parányibb élőlényekből álló táplálékukat, s megnövekedve főként bimbózással szaporodva gyarapítják, növelik a telepet.
   Az óriási mohaállatok érzékenyek a hidegre. Amikor ősszel lehűl a víz, a telepek szétesnek, az állatkák elpusztulnak, de az általuk már korábban létrehozott többsejtű szaporítóképletek, a mindössze félmilliméteres, de a fagyokat is elviselni képes sztatoblasztok biztosítják a faj túlélését. Nagy számban szóródnak szét a vízben, és parányi kis horgaikkal megakadva a nádszálakon új telepeket alakíthatnak ki, amikor tavasszal ismét fölmelegszik a víz. 

   A képen láttható hal beazonosításában kérném a segítségüket, amit a Mura folyóból fogtunk. Tisztelettel: B. B.

   A hal orra rövid, a szája csúcsba nyíló, a szeme viszonylag nagy, az úszói világosszürkék, viszont a mell- és hasúszóinak töve vörhenyes. Az oldalvonal alatt és fölött sötét pontsor húzódik, ami alapján megállapítható, hogy a hal egy védett sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus).