Harka Ákos, Halasi-Kovács Béla
A címbeli kérdésre csak egy választ adhatunk: nem tudjuk. Nem tudjuk, de szeretnénk tudni, és azt is, hogy a fajcsoportból melyik az, amelyik előfordulhat, amelyikre számítani lehet. A továbbiakban ez utóbbi kérdésre igyekszünk megalapozott választ adni.
A Duna vízrendszerének első állasküszfaját, melynek tudományos neve Alburnus mento, a neves bécsi ichthyológus, Jakob Heckel írta le 1836-ban. Az IUCN Vörös listája szerint ez a faj csupán Németország és Ausztria néhány szubalpin tavára jellemző. Ám Herman Ottó 1887-ben megjelent műve, A magyar halászat könyve az erdélyi Mezőség egyik tavából is jelzi, az 1918-ban kiadott Fauna Regni Hungariae Vutskits György által írt halas fejezete pedig a szegedi Tiszát, a Duna Belgrádhoz közeli zimonyi szakaszát, a Drávát, a Szávát és annak egy mellékfolyóját is lelőhelyeként nevezi meg.
A későbbiek során számos hazai vízterülettel gyarapodott a lelőhelyek listája, de egyetlen leírás sem jelzi, hogy mi alapján azonosították a fajt. Erre azért lett volna szükség, mert egyetlen bizonyító példány sem maradt fenn a régi leletek közül, az utóbbi idők néhány múzeumban megőrzött példányáról pedig kiderült, hogy egyik sem állasküsz, hanem egyszerűen csak küsz (Alburnus alburnus) vagy a balin (Leuciscus aspius) ivadéka.
1909-ben egy újabb fajjal gazdagodott a Duna vízrendszeréből leírt halak listája, ugyanis a bukaresti Grigore Antipa az állasküsznek egy olyan új változatát írta le a Duna-delta vidékéről, melyet a tudomány később Alburnus danubicus, azaz al-dunai állasküsz néven új fajként ismert el.
Egy szűk évszázaddal később, 2007-ben Jörg Freyhof és Maurice Kottelat úgy vélte, hogy az Alburnus danubicus mindenütt kihalt, ám helyette a Dunából és a Szávába torkolló Kulpából egy újabb állasküszfajt írtak le, melynek az Alburnus sarmaticus nevet adták. Halasi-Kovács Béla azonban 2017-ben az Alburnus mento fajcsoport dunai fajainak revíziója során egy Antipa által begyűjtött és általa A. danubicus-ként azonosított példány alapján kimutatta, hogy a faj eredeti diagnózisa módosításra szorul. Így az al-dunai állasküszt a következő bélyegek alapján lehet elkülöníteni a többi állasküsz fajtól. (1) a farokalatti úszó kezdete 1½–2½ pikkellyel kezdődik a hátúszó mögött. (2) A farokalatti úszó úszósugárképlete: III (14) 15–20½. (3) A hátúszó úszósugárképlete: (II) III 8–9½. (4) Az oldalvonal pikkelyszáma (55) 56–68 (70).
A faj új diagnózisával együtt az is egyértelművé vált, hogy a rendszertan szabályainak megfelelően a Freyhof és Kottelat által leírt Alburnus sarmaticus Freyhof & Kottelat 2007 érvénytelen név, mivel az csak az A. danubicus szinonimája. Halasi-Kovács Béla cikkében az is szerepel, hogy az adatok alapján a Duna középső és alsó szakaszán a fajnak két, egymástól térben jól elkülönülő populációja él. Az egyik a delta területén, ahol eltűnőben van, míg a másik – stabilabb populáció – a Duna középső szakaszán, a Száva vízgyűjtőjében található. Emiatt a faj előfordulása a Duna magyarországi legalsó szakaszán, valamint a Drávában is várható.
A Száva új faja
2017-ben azonban egy olyan újabb vizsgálat eredményei is napvilágra kerültek, amelyek módosítják az előbbi megállapítást. Nina G. Bogutskaya és munkatársai ugyanis kimutatták, hogy a Kulpa (Kupa, Kopa) folyóban és a Száva teljes vízrendszerében élő állasküszök egy új fajba tartoznak. Ennek – a Belgrádnál Dunába torkoló Szávára utalva – az Alburnus sava nevet adták.
Állasküsz a Kulpa folyóból (Matej Šalković felvétele)
A szerzők szerint a szávai állasküsz abban különbözik az Al-Duna vidékén élő rokonaitól, hogy a hasúszók és a végbélnyílás között húzódó hasi élt rendszerint végig pikkelyek fedik (az él hosszának legfeljebb a 15%-a lehet pikkely nélküli). További jellegzetesség a viszonylag hosszú alsó állkapocs, amely kiadja a fej hosszának 37–40%-át. Ezeken túlmenően a kopoltyúívek belső oldalán lévő kopoltyúfésűben a fogak száma általában 24–26 (de 23–27 között változhat); a kopoltyúfésű fogainak a hossza pedig a velük szemközt lévő külső kopoltyúlemezek hosszának csak a 65–70%-át teszi ki.
A szávai állasküsz egy 20 cm-nél kissé nagyobb méretet is elérni képes potamodrom faj, azaz folyóvízi vándorhal, amely ívás idején a felsőbb szakaszokra úszik, és a Száva teljes vízrendszerében, valamint a Duna Vaskapu fölötti szakaszán is előfordulhat.
Bogutskaya és munkatársainak dolgozata az ismertetőjegyeken túl a Duna vízrendszerében élő állasküszfajok feltételezett elterjedésére vonatkozóan (köztük a korábbi magyarországi, de bizonyítatlan lelőhelyeket is jelezve) egy térképet közöl.
Zöld alapon fekete pontok: Alburnus mento; sötétszürke szín meg a ferde vonalak: A. sava; függőleges vonalak: A. sarmaticus/A. danubicus; a magyar határtól délre jelzett piros pontok: olyan újabb lelőhelyek, melyek az eredeti térképen nem szerepelnek
Közelebbi lelőhelyek
2021. augusztusában a Magyar Haltani Társaság címére üzenet érkezett a vajdasági Buzás Mihálytól, amelyben egy Törteli Dániel által Adorjánnál fogott sérült szájú tiszai hal fotóját is megküldte, segítségünket kérve a faji hovatartozásának eldöntésében.
A 2021-ben Adorjánnál fogott tiszai állasküsz (Molnár Bence felvétele)
A nyúlánk test, az alig ívelt hátvonal, a nagy szem, a szem elejéig hátranyúló alsó állkapocs, az oldalvonal pikkelyszáma (63), valamint a hosszú és szinte egyenes szegélyvonalú anális úszó alapján hozzáértő kollégáinkkal is egyeztetve azt állapítottuk meg, hogy a hal egy állasküsz. Ekkor azonban még nem ismertük az előbb említett elterjedési térképet, ezért a korábbi adatok alapján úgy véltük, hogy halunk a Duna alsóbb szakaszairól is jelzett Alburnus danubicus fajba tartozik (amelynek szinonimája az A. sarmaticus), így kérdezőnknek is ezt a választ adtuk. A Bogutskaya és munkatárai által közölt fajleírás és elterjedési térkép ismeretében azonban ezt a halat ma az Alburnus sava faj képviselőjének kell tekintenünk.
2023. szeptember 2-án Óbecsén (Bečej) a Duna–Tisza–Duna-csatorna Tiszától mindössze egy kilométerre eső szakaszán rendeztek a kisdiákoknak egy horgászversenyt, amelyről a halas témákról rendszeresen tudósító Buzás Mihály a Jó Pajtás gyermeklapban is beszámolt. Ebben tette közzé, hogy a Péterrévéről (Bačko Petrovo Selo) érkezett magyar anyanyelvű Ibisaj Antónió egy állasküszt fogott, amely ugyancsak az A. sava fajba tartozhat.
Ibisaj Antónió egy Óbecsén fogott állasküsszel (Buzás Mihály felvétele)
2024. augusztus 13-án a magyar határtól mintegy 10 km-rel délre fekvő horvátországi Csúza (Suza) településen lakó Pinkert Ákostól érkezett ímél a társaságunkhoz. Ehhez két fényképet is csatolt, melyek alapján a faj azonosítását kérte. Ahogyan írta: „35 év horgászat alatt ilyet még nem láttam a Dunában. A szájállása miatt nem mertem küsznek azonosítani, de tanácstalan vagyok, mert ezekre itt Horvátországban azt mondják, hogy küsz, azaz horvátul uklija.” Később azt is megírta, hogy nem egyazon vízből fogták a halakat: „a kisebb példány származik a Dunából, a nagyobbat a barátom fogta a Kulpából (Kupa) Károlyváros (Karlovac) közelében, ahol szinte minden harmadik hal ilyen”.
A Dunából fogott kisebb állasküsz (Pinkert Ákos felvétele)
Az előzőekben már jelzett tulajdonságokat figyelembe véve és hozzáértő kollégáinkkal is egyeztetve úgy látjuk, hogy a Dunából és a Kulpából fogott majd lefényképezett halak mindketten az A. sava faj képviselői.
Hazánktól délre, de az országhatár közelében két állasküszpéldányt is fogtak az utóbbi években, tehát reális feltevés, hogy a faj az itthoni vizekből is előkerülhet. Kimutatásának lehetőségéről tájékoztatni kívánjuk a horgászokat is, jelezve, hogy az erősebb alsó állkapcsú küszöknél azt is figyeljék meg, hogy csupasz-e vagy pikkelyes a hasúszók és a végbélnyílás között húzódó hasi él. Ha az utóbbi esetet tapasztalják, vagyis a has élén pikkelyek vannak, akkor a fogott halat és a pikkelyes hasélt is fotózzák le, majd a fogási adatokat és a képeket küldjék be a Magyar Haltani Társaság címére (haltanitarsasag.hu). Bizonyítékként a fogott példányt lefagyasztva meg tudják őrizni addig, amíg bekerül a múzeumba, ahol tömény alkoholban tartva az utókor számára is megőrzik azt. Bizakodunk benne, hogy előbb-utóbb a hazai vizekből is sikerül bizonyító példánnyal kimutatni az állasküszt.
Forrásmunkák
Herman O. 1887: A magyar halászat könyve I-II. K. M. Természettudományi Társulat, Budapest.
A magyar birodalom állatvilága. Fauna Regni Hungariae 1918. Franklin Társulat Nyomdája.
Antipa G. 1909: Fauna ihtiologicâ a României. Bucureşti.
Freyhof, J., Kottelat, M. 2007: Review of the Alburnus mento species group with description of two new species (Teleostei: Cyprinidae). Ichthyol. Explor. Freshw. 18/3: 213–225.
Halasi-Kovács B. 2017: Az Alburnus mento fajcsoport dunai fajainak revíziója a magyarországi adatok alapján. Pisces Hungarici 11: 19–28.
Bogutskaya N. G., Zupančič P., Jelić D., Diripasko O. A., Naseka A. M. 2017: Description of a new species of Alburnus Rafinesque, 1820 (Actinopterigii, Cyprinidae, Leuciscinae) from the Kolpa River in the Sava River system (upper Danube drainage), with remarks on the geographical distribution of shemayas in the Danube. ZooKeys 688: 81–110.
Hivatkozás: Harka Á., Halasi-Kovács B. (2024): Van-e állasküsz a magyarországi vizekben? Halászat 117/4: 36–38.
