Sólyom Norbert, Sallai Márton, Halasi-Kovács Béla

   A Tisza hazai szakaszán elsőként 2018-ban, a Körös torkolatánál találták meg Sallai Zoltán és munkatársai a csupasztorkú gébet, amelynek fölfelé haladását 2019-ben a Körösben, majd a Hortobágy-Berettyóban is tapasztalták. Az utóbbi években a Tiszában is följebb jutott a faj, ezt igazolják az újabb észlelési adatai. 2023. október 14-én a szolnoki Tisza-szakaszon (336+800 fkm), fenekező horgászat közben a fajnak egy újabb példánya akadt a horogra, 2023. július 13-án pedig a Közép-Tiszán végzett hossz-szelvény-vizsgálat eredményeként Csataszög térségéből is kimutattuk (Y749580; X214305). Ez utóbbi hely több mint 100 folyamkilométerrel esik följebb a Körös-torkolattól. A két újabb előfordulási adatból arra következtethetünk, hogy a faj terjeszkedése tovább folytatódik a Felső-Tisza irányába.

A szolnoki szakaszon fogott csupasztorkú géb
Fotó: Sólyom Norbert

Hivatkozás: Sólyom N., Sallai M., Halasi-Kovács B. (2023): A csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) terjeszkedése a Közép-Tiszán. Halászat 116/4: 14.

Halasi-Kovács Béla, Sallai Márton

    2023. május 19-én elektromos kecével végeztünk hossz-szelvény szerinti felmérést a Közép-Tiszán. A kiskörei duzzasztó közvetlen felvizén (Y760634; X240132) végrehajtott mintavétel során több más halfaj mellett egy idei, zsenge tokivadékot is fogtunk, melynek
teljes hossza (TL) 23 mm volt. Feltételezésünk szerint a Tisza duzzasztó feletti szakaszáról előkerült tokivadék kecsege (Acipenser ruthenus), de a pontos azonosítás érdekében genetikai vizsgálatot is szükséges végezni. 

Az előkerült tokivadék nagyító alatt
Sallai Márton felvétele

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Sallai M. (2023): Tokivadék a Közép-Tiszán, a kiskörei vízlépcső felvizéről. Halászat 116/4: 16.

Harka Ákos

   Hazánk legnagyobb vízgazdálkodási létesítménye, a kezdetben Kiskörei-víztározónak nevezett Tisza-tó létrehozásáról 1966-ban döntött az Országgyűlés. A két évvel később megkezdett vízügyi munkálatok egy hosszú Tisza-szakaszra és ennek a gátak közötti hullámterére is kiterjedtek, de a legfontosabb közülük a kiskörei duzzasztómű megépítése volt, amely 1973-ra készült el.

A teljes cikk az alábbiakban érhető el: Harka Á. (2023): Az ötvenéves Tisza-tó. Halászat. 116:4 8-10

Hivatkozás: Harka Á. (2023): Az ötvenéves Tisza-tó. Halászat 116/4: 8-10.

Szepesi Zsolt, Pádár Patrik

   2018 őszén Sallai Zoltán és Juhász Péter több helyen is kimutatatta a csupasztorkú gébet a Tisza alsó szakaszán, Csongrád (244 fkm) és Szeged (168 fkm) között. A faj további gyors terjedését prognosztizálták, mégis meglepő volt, hogy 2023. szeptember 8-án a Zagyva jászteleki zúgójánál (53 fkm EOV y722040 x237491) 2 adult egyedet és 5 ivadékot sikerült fognunk. A legnagyobb egyedet (SL = 73 mm) erősen áramló, kavicsos aljzatú szakaszon, az összes többit pedig a medret részben elzáró keresztirányú kőszóráson, jelentős számú folyami gébbel (Neogobius fluviatilis) és tarka gébbel (Proterorhinus semilunaris) együtt találtuk meg.

A jászjákóhalmai zúgónál is ott él már a csupasztorkú géb
Szepesi Zsolt felvétele

    Az ivadékok alapján feltételeztük, hogy a Zagyva alsó szakaszán is jelen van, de ezt csak 2023. 09. 29.-én tudtuk igazolni, amikor a szolnoki zúgónál (2,4 fkm), az ujszászi kövezésen (25 fkm) és a jánoshidai zúgónál (39 fkm) összesen 53 példányt fogtunk. A Tarna öt kilométerrel Jásztelek felett torkollik a Zagyvába. A Tarna jászjákóhalmai szakaszán (0,9 fkm, y720280 x241947) 2023. 09. 08.-án 2 kifejlett meg 3 fiatal példány, majd öt nappal később a jászjákóhalmai zúgónál (2,2 fkm y720824 x243147) 8 adult egyed és 7 ivadék került kézre, de Jászdózsánál (8 fkm) és feljebb nem találtuk meg a Tarnában. Ennek ellenére az adatok azt mutatják, hogy a csupasztorkú géb már megtelepedett a Zagyva vízrendszerében.
   Csongrád és a tarnai lelőhely között a távolság 153 fkm. Mivel a Maroson vízfolyással szemben évente 50 folyamkilométert is képes volt megtenni ez a faj, öt év alatt itt is feljuthatott önerejéből Jászjákóhalmáig.
   A folyami géb a Tarnában nyolc év alatt jutott el a torkolattól Aldebrőig (43 fkm). A csupasztorkú géb valószínűleg jóval rövidebb idő alatt fogja megtenni ezt a távot. 

Hivatkozás: Szepesi Zs., Pádár P. (2023): Csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) a Zagyvában és a Tarnában. Halászat 116/4: 14.

   A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal került sor az Év hala megválasztására. Most is három jelölt szerepelt a kiírásban: a réticsík (Misgurnus fossillis), a garda (Pelecus cultratus) és a laposkeszeg (Ballerus ballerus).

   A 2023. december 31-én déli 12 óráig beérkezett 3875 szavazat 21 százalékával a laposkeszeg harmadik lett, a garda 30%-kal a második, a győztesünk pedig a voksok közel felét, 49%-át kapta.

Az "Év hala" 2024-ben a réticsík (Sallai Zoltán felvétele)

   A réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes. Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok közt is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad. Csíkra éhes elődeink ilyenkor ásóval, kapával forgatták ki a földből.

   Amíg nagy lápjaink és mocsaraink „éltek”, népélelmezési cikknek számított a réticsík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. A faj természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer forint.

Udvari Zsolt, Mosonyi Gábor, Dérer István

   A dunai halgazdálkodásra jogosultak ebben az évben is folytatták kecsegetelepítési programjukat a Magyar Országos Horgász Szövetség koordinációjában. Több mint 2000 db 70 dkg/egyed átlagsúlyú (0,5–1,3 kg) kecsegét telepítettek a Duna magyarországi szakaszán idén tavasszal. A telepített és haljellel ellátott kecsegék dunai vérvonalúak és a Bajcshal Kft. tenyészetéből származnak. Idén eddig 8 db megjelölt – „nem fogható” státuszú – kecsege visszafogásáról szereztünk információt. Ezek kivétel nélkül a 2023. évi dunai telepítésből származó halak voltak. A horgászok által fogott és bejelentett 8 jelölt halból hármat a telepítés helye közelében fogtak vissza hetekkel később, 4 egyedet egy vagy két vízhasznosítóval lentebbi Duna-szakaszon, egy pedig, mely baranyai telepítésű volt, Tolna vármegyében került elő, vagyis a folyásiránnyal szemben vándorolt.

   A lefelé vándorló négy hal közül kettő a folyam főágában maradt, a másik két egyed esetében azonban különös viselkedést tapasztaltunk, mivel azok a Csepel-sziget bal parti mellékágából, a Ráckevei (Soroksári)-Dunából kerültek elő annak ellenére, hogy az RSD nagy műtárgyakkal le van zárva, amelyeknek korlátozott az átjárhatósága, valamint a lassabb folyású víztest a reofil kecsegének kevésbé kedvező.

   A K–6145 sorszámú haljellel ellátott kecsegét 2023. április 27-én Esztergomnál telepítette a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (ekkor 205 egyedet, 300 kg össztömegben telepítettek). A 8 visszafogottból ez az egyed jutott a legtávolabb az eredeti telepítési helyétől, mivel több mint 2 hónap múlva, 2023. június 30-án, az RSD 38–39 fkm közötti bal parti szelvényben, Taksonynál fogták meg. A hal tömege 510 g, standard testhossza 42 cm, legnagyobb kerülete 17 cm volt.

Azonosító jel a Dömsödnél fogott kecsege hátúszója mellett
Csernus László felvétele

   A K–6109 sorszámú haljellel ellátott kecsegét 2023. május 4-én telepítette a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége a leányfalui révnél (ekkor 210 egyedet, 300 kg össztömegben telepítettek), és mindössze 3 nap múlva, 2023. május 7-én, az RSD 9–10 fkm közötti bal parti szelvényében, Dömsödnél fogták meg. A hal tömege 530 g, standard testhossza 44 cm, legnagyobb kerülete 16 cm volt.

   A visszafogási adatokkal pontosabb képet kaphatunk e folyóvízi (potamodrom) halfaj vándorlási mintázatairól, illetve a vándorlási útvonalra eső adott folyószakaszok és mellékágak hosszirányú átjárhatóságáról. A MOHOSZ és érintett tagszövetségei a jövőben szeretnének átfogó képet kapni a magyarországi kecsegeállományokról, azok vándorlási szokásairól a korlátozott foghatóság esetleges visszaállítása érdekében. A tervezett állományfelmérő halászatokon kívül a tömeges haljelölés az a módszer, melynek segítségével a horgászok – a fogás pontos adatainak közlésével – sokat segíthetnek a közös célok elérésében.

Hivatkozás: Udvari Zs., Mosonyi G., Dérer I. (2023): Nagy-Dunába telepített kecsegék (Acipenser ruthenus) visszafogása a Ráckevei (Soroksári)-Dunából. Halászat- 116/3:14.

Halasi-Kovács Béla, Sallai Márton

   2022. október 13–14. között haltani felmérést végeztünk elektromos mintavételi eszközzel (EME) és elektromos kecével a Rétközi-tavon (EOV koordináták: 871148, 330052). A part menti mintavételezés során több mintaegységben is előkerült a kaukázusi törpegéb számos egyede.

Kaukázusi törpegéb a Rétközi-tóból (Szabolcsveresmarti-tározó)
Sallai Márton felvétele

    A Rétközi-tó vízutánpótlása a Tisza szabolcsveresmarti szakaszáról biztosított, a kimutatott egyedek ezen az úton kerülhettek a tározóba. Ez az új lelőhely azért érdekes, mert a Szamosból kimutatott első és mindezidáig egyetlen példányon kívül a fajnak eddig nem volt adata a Felső-Tisza vidékéről.

Hivatkozás: Halasi-Kovács B., Sallai M. (2023): A kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) felső-tiszai előfordulása. Halászat. 116/3:14.

Harka Ákos, Nyeste Krisztián

   2023. május 30-án a hazai halfauna-kutatást segítő horgászok egyikétől fontos üzenet érkezett a Magyar Haltani Társaság e-mail címére:

"Ezt a dunai galócát a mai napon ultralight pergető módszerrel fogtam a Duna Komárom–Esztergom vármegyei szakaszán. A súlyát 6–7 kg körül saccoltuk, a hossza meg kb. 80 cm  lehetett. Üdvözlettel: Farkas Csaba."

   Mint később kiderült, a fokozottan védett, százezer forint természeti értékű halat azért nem mérték le, hogy mielőbb épségben visszaengedhessék. Érdekességként még arról is beszámolt a szerencsés horgász, hogy a köztudottan áramláskedvelő galóca nem a sodrásból került elő, hanem a szélvízben, csupán egy méterre a parttól, és akkor vágott rá a kishalat utánzó műcsalira, amikor azt egy bokor töve mellett húzta el.

Farkas Csaba a kifogott galócával

   A galóca ritkaság vizeinkben. Kisebb állományai élnek a Duna és a Tisza hazai felső szakaszán, továbbá a Dráva és Mura egymással szomszédos részein, de alkalmanként egy-egy a Sajóból és a Körösből is előkerült az utóbbi években. A Komárom–Esztergom vármegyei adat azonban azért különösen értékes, mert az utóbbi 50 évből a hazai Dunának főként csak a győri és a Győr fölötti szakaszáról (Ásványráró, Dunaremete, Dunasziget, Dunakiliti) van bizonyított előfordulása a fajnak, ez alatt csak egyszer került elő egy fiatal példánya, Tátról, 2016-ban. Legnagyobb folyónkban tehát a galócának ez a legalsó észlelési helye. Köszönjük Farkas Csabának, hogy értesített bennünket erről a különleges fogásról, és egyben gratulálunk a sikeréhez. 

Hivatkozás: Harka Á., Nyeste K. (2023): Galóca (Hucho hucho) a Duna Komárom–Esztergom vármegyei szakaszán. Halászat. 116/3:15.

Sallai Zoltán

   A Dráván 1999 óta végzünk halfaunisztikai célú monitorozást. A vizsgálatok során meglehetősen ritkán került hálónkba a fokozottan védett homoki küllő, az elmúlt közel 25 év során mindössze 5 alkalommal sikerült fognunk. Vélelmezzük, hogy a Drávába a Murából sodródnak le egyedei az áradások alkalmával.

Homoki küllő a Dráva Vízvár alatti szakaszából
Sallai Zoltán felvétele

    A fajjal korábban lefelé csak Vízvárig találkoztunk, azonban 2022. szeptember 23-án 7 folyamkilométerrel lejjebb, a 185-ös fkm közelében is hálónkba akadt egy adult példány, egy gyors sodrású kavicsos mintaszakaszon. A ritka fogásnál Csór Sándor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa is jelen volt, kinek ezúton is hálásan köszönöm a halászatokban nyújtott segítségét.

Hivatkozás: Sallai Z. (2023): Homoki küllő (Romanogobio kesslerii) a Drávából. Halászat. 116/3:15.

Sólyom Norbert, Juhász Máté

   A kiskörei hallépcső napjainkra a Tisza-tó egyik különleges „szereplőjévé” vált, mind a turisták, mind az ökológiai folyosón átkelő halak számára. A hallépcső felső zsilipjének ablakán át bárki megtekintheti az éppen akkor ott vonuló halakat. A mindössze 1,3 km hosszú, mesterségesen kialakított, de természetközeli halátjáróban 2015-ben a HAKI, 2016-tól 2021-ig pedig a KÖTIVIZIG munkatársai végeztek rendszeres vizsgálatokat. A felmérések során összesen 41 halfajt sikerült kimutatni a hallépcső területéről.

   A KÖTIVIZIG által végrehajtott felmérések, amelyeket minden esetben elektromos halászgéppel hajtottunk végre, a hallépcső teljes szakaszát érintették. Az évek alatt összegyűlt tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a Téli-kikötő felől nyíló felső rávezetőcsatornába a hallépcső területéről a halak nagyon csekély számban úsznak föl. Annak érdekében, hogy a problémára választ kapjunk, 2022-ben a felső rávezetőcsatorna területét alapos vizsgálatnak vetettük alá.

   Négy alkalommal végeztünk felmérést: május 18–19-én, június 9–10-én, augusztus 4–5-én és szeptember 22–23-án. Vizsgálataink során elsőként a kémlelőablakban vonuló halfajokat figyeltük meg nappal és éjszaka 3x30 percen át. A rávezetőcsatorna 170 méternyi teljes hosszán, a jobb és bal parton is végeztünk elektromos halászatot, melyet nappal és éjszaka 1–1 alkalommal, csónakból hajtottunk végre. Továbbá a rávezetőcsatorna középső szakaszán – 12 órás expozícióval – 10 db törpeharcsa-gyérítésnél használatos ikervarsát helyeztünk el, melyek minden esetben csak a következő nap reggelén lettek fölszedve.

   Az eltérő mintavételi módszerekkel összesen 27 halfajt sikerült kimutatni a területről. Ez a halfajok nappali időszakban történt megfigyelésének, az elektromos halászgéppel történt éjszakai felméréseknek és a varsák alkalmazásának az együttes eredménye.

A kémlelőablakban nappal a szélhajtó küsz (Alburnus alburnus), a süllő (Sander lucioperca), a harcsa (Silurus glanis), a karikakeszeg (Blicca bjoerkna), a dévérkeszeg (Abramis brama), a laposkeszeg (Ballerus ballerus), a bagolykeszeg (Ballerus sapa) és a fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) volt jelen a legnagyobb egyedszámban. Ezek mellett kisebb gyakorisággal volt jelen a ponty (Cyprinus carpio), a balin (Leuciscus aspius), az amur (Ctenopharyngodon idella), a paduc (Chondrostoma nasus), az ezüstkárász (Carassius gibelio), a pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis), a bodorka (Rutlius rutilus), a domolykó (Leuciscus cephalus), a garda (Pelecus cultratus) és a márna (Barbus barbus).

Halak az átjáró kémlelőablaka mögött
Pál Gábor felvétele

  A nappali időszakban, elektromos halászgéppel végzett felmérések során továbbra is az volt a tapasztalat, hogy a rávezető-csatorna területén az ablakban látottakhoz viszonyítva csak alacsony számban vannak jelen a halak. Ezek többnyire a szélhajtó küsz, az apró dévérkeszeg, a balin és bodorka egyedei. Az éjszakai felmérések azonban ennek fordított képét mutatták. A sötétség beállásával a halak az ablak elől szinte teljesen eltűntek.

   A rávezetőcsatorna fölső szakaszán elektromos halászgéppel és varsával is sikerült olyan méretű halfajokat kimutatnunk, amilyeneket a nappali órákban megfigyeltünk. Ezek közül a legnagyobb egyedszámban, a karika- és a dévérkeszeg, a süllő és a harcsa volt jelen. Kis számban került elő a ponty, a balin és a bodorka. Érdemes kiemelni, hogy a vizsgálatok során, a nappali időszakban megfigyelt reofil fajok közül csupán a laposkeszeg volt az, melyet az éjszakai órákban a rávezető csatorna területéről sikerült kimutatni.

   A vizsgálati eredmények alapján azt lehet elmondani, hogy nappal a kémlelőablak és a felső rávezetőcsatorna közötti kétosztatú bujtatóműtárgy 40 méteres szakaszán a hirtelen bekövetkező kontrasztváltozás miatt (világosból hirtelen sötét lesz) a halak nem mernek áthaladni. Ezt igazolja, az is, hogy csak sötétedés után sikerült olyan nagyobb méretű halakat kimutatni, melyeket nappal megfigyeltünk. A másik észrevételünk az, hogy a hallépcső kémlelőablak alatti szakasza egy erősen áramló, kövezett medrű élőhely, míg a felső rávezető-csatornán a vízmozgás lelassul, az aljzat pedig földmederre vált át. Ez egy olyan mértékű habitatváltozás, melyet az olyan reofil halfajok, mint a paduc, a márna vagy a domolykó nem kedvelnek. Annak érdekében, hogy a Kiskörei hallépcső még hatékonyabban segítse a halak szabad vándorlását, kívánatos lenne a fölső rávezető-csatorna egyik partoldalát kikövezni.

Hivatkozás: Sólyom N., Juhász M. (2023): Vizsgálatok a kiskörei hallépcső felvízi csatornájában. Halászat. 116/3:16.