Szepesi Zsolt

 Vásárhelyi István könyvében (1961) nem említi a szilvaorrú keszeg zagyvai előfordulását, de kéziratban fennmaradt, "A Zagyva halfaunája" című tanulmányában azt írja, hogy "Régebben Jászberény határában gyakran fogtam. Ma csak Szolnokról, a torkolat tájáról ismerem". Az idézet első mondata az 1920-as, míg a második az 1950-es évekre vonatkozhat.

 
A Zagyvából Szentlőrinckátánál fogott szilvaorrú keszeg 

    Az utóbbi harminc évben a Zagyva vízrendszerében nem találtunk szilvaorrú keszeget, és a Tisza Kisköre alatti szakaszán is igen ritka ez a halfaj, ezért volt meglepő, hogy 2021-ben a Zagyvából két helyszínen is előkerült egy 167 és egy 160 milliméteres példány (2021. 09. 16. Szentlőrinckáta 87,5 fkm, EOV y703972 x2421239, valamint 2021. 09. 24. Jásztelek 54 fkm EOV y722031 x237456). Főleg a szentlőrinckátai adat figyelemre méltó, mert át kellett jutnia a jászberényi keresztgáton, ahol közepes vízhozam esetén az alvíz és a felvíz között több mint egy méter a szintkülönbség.

Hivatkozás: Szepesi Zs. (2022): Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) a Zagyvában. Halászat. 115/1: 16.

Sallai Zoltán, Sallai Márton, Szalma Elemér

  2021. május 12-én halfaunisztikai adatokat gyűjtöttünk a Maros hazai szakaszán. A halászatot Csanádpalotánál kezdtük meg, közel ahhoz a ponthoz, ahol a folyó Magyarország területére belép. Lefelé több mint 15 mintaszakaszon halásztunk, elsőként Ferencszállásnál a bal parton, a 15 fkm felett (Y739707; X100516) akadt hálónkba egy adult kerekfejű géb (Neogobius melanostomus). Deszknél a bal parton a 3 fkm felett (Y741402; X100062) újabb adult egyedet sikerült fognunk. Megjegyezzük, hogy a 2020-as vizsgálatoknál kerestük a fajt, mivel a tiszai jelenléte már korábbról ismert volt, de nem akadtunk a nyomára. A csupasztorkú gébhez hasonlóan, biztosra vehető a hazai szakaszon történő gyors terjedése.

Nyeste Krisztián, Somogyi Dóra, Bereczki Csaba, Antal László

   A Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2021-ben intenzív halfaunisztikai vizsgálatokat folytatott a Szatmár-Beregi-síkon, a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) korábbról ismert és potenciális élőhelyein. Ezek közül is nagy hangsúlyt fektettünk a Gelénes és Beregdaróc települések határában elterülő, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény erejénél fogva, ex lege védett láp, a Zsid-tó kutatására, ugyanis jelenlegi ismereteink szerint itt él a faj utolsó állománya a Beregi-síkon.

A láp főmedrében két mintavétel során sajnos már csak egyetlen pócot sikerült fognunk. Ugyanakkor komoly meglepetés volt számunkra, amikor május 28-án a Zsid-tó túlfolyó csatornájában, illetve a Gelénest Beregdaróccal összekötő közút árkában visszamaradt, alig 30 centiméter mély, kiszáradófélben lévő vízben a lápi póc 60, a réticsík (Misgurnus fossilis) 22, illetve az inváziós amurgéb (Perccottus glenii) több mint 1000 egyedét fogtuk. Később még három alkalommal visszatértünk a helyszínre (június 2-án, 9-én és 19-én), és így a 4 mintavétel során összesen 173 lápi pócot, 58 réticsíkot és kb. 2250 amurgébet fogtunk. Ezek közül a réticsík új fajnak minősül a Zsid-tó halfaunájában.
   A kimentett őshonos halak, benne a védett réticsíkok és a fokozottan védett lápi pócok zöme visszakerült a Zsid-tó főmedrébe. Utóbbiak közül azonban 30 egyed a Tavirózsa Egyesület szadai tavaiba került, ahol így már a Felső-Tisza-vidéki lápi pócok mesterséges szaporítása (és később természetes vízterekbe való visszahelyezése), valamint génbanki megőrzése is zajlik.
   A mintavételek során folyamatosan tapasztaltuk a víz eltűnését az árokrendszerből, az utolsó alkalommal már csak néhány centiméter mély, iszapos vízből mentettük ki a halakat, rá egy hétre pedig már teljesen kiszáradt a lelőhely. Feltételezésünk szerint, a csapadékos tavasz és a láp mesterséges vízpótlásának eredményeként a Zsidben megnövekedett vízszint következtében a lápból kiömlő vízzel együtt a halak elhagyták a főmedret. A vízszint csökkenésével azonban a halak zöme már nem tudott visszatérni a láp főmedrébe, ugyanis egy fenékküszöb állta útjukat a csatorna kezdeti szakaszán, s zömük ebben az árokrendszerben maradt. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a fenti védett és fokozottan védett halfajok jelentős számú egyedét sikerült megmentenünk a biztos pusztulástól, ami természetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű, különösen a lápi póc populációinak a térségben tapasztalható visszaszorulását figyelembe véve.
   A mintavételek során segítségünkre voltak az alábbi személyek, kiknek köszönetünket fejezzük ki: Arlett Péter, Bandula Martin, Hunyadvári Péter, Oláh Bence, Orcsik Tibor és Tóth Richárd.

Hivatkozás: Nyeste K., Somogyi D., Bereczki Cs., Antal L. (2022): Halmentés a beregi Zsid-tónál. Halászat. 115/1: 14.

Sallai Zoltán

Halfaunisztikai adatok gyűjtése céljából 2017. május 24-én felkerestük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival - Bereczki Csaba, Herczeg Ferenc, Szabó Gyula - a Tiszadob külterületén található Morotva-hátnál lévő Holt-Taktát. A holtágat a növényzete alapján alkalmasnak találtuk lápi halfajok részére, ugyanis a parti zónában nagy állománya tenyészik a ritka tőzegpáfránynak. Őshonos halfajoknak nem sikerült a nyomára bukkannunk, ezért megvizsgáltuk a holtágba érkező Szelep-eret (Y807012; X301346) a Nagy-Sarlós-dűlőnél. Itt az amurgéb (Perccottus glenii) dominanciája volt jellemző, 24 egyedet fogtunk, mikor már feladásra kényszerített bennünket a közelgő zivatar, melyből végül is kaptunk, egy fiatal lápi póc (Umbra krameri) akadt a hálónkba. A fajnak a közeli Taktában máig stabil önfenntartó állományai élnek, az itt talált egyed azonban elszigetelt a taktai populációtól, és az amurgéb miatt erősen veszélyeztetett. A faj veszélyeztetettségére való tekintettel indokolt lenne az itt élő állomány nagyságának és kiterjedésének az alaposabb feltérképezése.

Hivatkozás: Sallai Z. (2022): Lápi póc (Umbra krameri) a Szelep-érből. Halászat. 115/1: 14.