Harka Ákos – Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája
Második, átdolgozott és bővített kiadás   

  E könv első kiadása bő két évtizeddel ezelőtt, 2004-ben készült el, és 90 fajról adott olyan színes fényképekkel és elterjedési térképekkel illusztrált ismertetést, amellyel Magyarország halfaunájának az addigi legteljesebb képét adta.

A szerzőpáros húsz év elteltével döntött úgy, hogy a halak genetikai alapokon átalakított rendszerében, valamint a hazai fajok számában és elterjedésében bekövetkezett változásokat figyelembe véve elkészíti a könyvnek a második, jelentősen módosított és bővített kiadását.

  Munkájuk eredményeként 2025-ben jelent meg ez a 103 fajt új fotókkal bemutató kötet, amely elsősorban halkutatók, halak iránt érdeklődő természetbarátok, horgászok és leendő horgászok számára készült. Közérthető stílusának köszönhetően azonban korhatár nélkül javasolható mindenkinek, aki kíváncsi ezekre a sajátos vízi élőlényekre, meg arra a 103 új térképre is, amely megmutatja, hogy az utóbbi öt évtizedben melyik fajt hol találták meg vizeinkben.

A kötet, melynek ára 17 850 Ft, a Vaskos Csabak Bt. címén rendelhető meg (https://www.csabak.hu/kapcsolat/).

Weiperth András, Bányai Zsombor Márk, Liziczai Márk

   A hazánkban őshonos, védett folyami rák állománya az utóbbi évtizedekben az összeomlás szélére sodródott, így minden egyes észlelési adat fontos a faj megőrzését szolgáló programok kidolgozásához. A faj az utóbbi évtizedben nem került elő a Szigetközből, ezért fontos adat, hogy egy horgász 2023 júniusában egy adult nőstény folyami rákot fogott Dunaszigetnél, a kesztölcési alsó zárás felvízén (47.960053É, 17.367461K). Ez az adat igazolja a korábbi feltevéseket, hogy hazánk legnagyobb vízi gerinctelen fajának kisebb állományai a Dunával közvetlen kapcsolatban lévő vízterekben még előfordulhatnak.

2022-ben fogott jelzőrákok a Duna medvei szakaszáról (Fotó: Weiperth András)

   A jelzőrák gyors terjedése a folyami és a kecskerák (Pontastacus leptodactylus) visszaszorítása mellett egyes kistestű bentikus halfajoknak (botos kölönte, halványfoltú küllő, magyar és német bucó) a Duna főágában és a Szigetköz vízrendszerében élő állományaira is közvetlen veszélyt jelent. A jelzőrákot 2018 októberében a Lajtában, majd 2019-ben a Mosoni-Duna és a Duna főágának több pontján észleltük. A 2019 márciusa és 2025 júniusa közt végzett felmérésekkel, valamint a civileket is bevonó citizen science módszerek alkalmazásával a következő helyeken sikerült kimutatni a jelzőrákot a Dunában és a hozzá kapcsolódó mellékágakban: Dunakilitinél (47.993980É, 17.287428K; 47.984888É, 17.340063K; 47.984246É, 17.341512K; 47.991399É, 17.336366K), Dunaszigetnél (47.9749208, 17.3543684K; 47.966379É, 17.367511K; 47.966023É, 17.365037K; 47.967511É, 17.366572K; 47.950176É, 17.397878K; 47.936866É, 17.409499K), a denkpáli hallépcső al- és felvizén (47.931342É, 17.415602K; 47.931945É, 17.410323K; 47.932649É, 17.410988K; 47.932556É, 17.406804K; 47.931729É, 17.407716K), Kisbodaknál (47.896224É, 17.445537K; 47.899209É, 17.444228K; 47.894455É, 17.446827K; 47.885279É, 17.453395K), az árvai zárás fel- és alvizén (47.831539É, 17.544743K; 47.829855É, 17.548638K; 47.836278É, 17.539343K), a bagaméri mellékág fel- és alvizén 47.820953É, 17.605017K; 47.821026É, 17.600957K; 47.820375É, 17.607658K; 47.812819É, 17.617024K; 47.810963É, 17.603614K), Medvénél (47.795700É, 17.643227K; 47.794828É, 17.645491K; 47.794291É, 17.647030K; 47.793175É, 17.649309K; 47.790223É, 17.655892K), Nagybajcsnál (47.769889É, 17.692521K; 47.763039É, 17.700065K; 47.774867É, 17.684725K) és Véneknél (47.751480É, 17.731084K; 47.749639É, 17.737608K; 47.749683É, 17.741813K; 47.747282É, 17.754807K).

   A jelzőrák terjedése Európában évtizedek óta nyugat–kelet irányú. Eredményeinkkel ezt a tendenciát sikerült igazolnunk, egyben feltárva annak egy új terjedési útvonalát. A jelzőrák terjedése a Szigetköz vízrendszerében azért is rendkívül aggasztó, mivel e faj aktívan terjeszti a rákpestisnek (Aphanomyces astaci) nevezett gombabetegséget, ami hatalmas mortalitást okoz az őshonos tízlábú rákok között. Nagy egyedsűrűségű állományai pedig a kiterjedt járat- rendszereikkel jelentős károkat okozhatnak a Szigetköz természetes partfalaiban és árvízvédelmi töltéseiben. A Szigetközben, illetve a Duna főágában való jelenléte fontos vizsgálandó terület, mivel a jelzőrák terjeszkedése jelentős természetvédelmi és vízgazdálkodási problémákat okozhat.

   A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.

Hivatkozás: Weiperth A., Bányai Zs. M., Liziczai M. (2025): A folyami rák (Astacus astacus) és az inváziós jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) észlelései a Szigetközben. Halászat 118/3: 24.

Weiperth András, Berényi Dániel András

Az amur és a fekete amur két, Távol-Keleten őshonos halfaj. Hazánkba a volt Szovjetunió tagállamaiból, valamint Kínából hozták be, elsősorban tógazdasági hasznosításra. Az évtizedek alatt természetes vizeinkbe kihelyezett amurállomány mára hazánk több folyójának vízrendszerében szaporodik, de a Duna hazai szakaszáról eddig kevés publikáció említi ezt, valamint ivadékok és juvenilis egyedek előfordulását. A fekete amurt a tógazdaságok mellett zártnak tekinthető horgászvizekbe is telepítik, elsősorban horgászati céllal. Természetes vizeinkbe kijutva mindkét faj károsan hat azok ökológiai állapotára. Az elmúlt években az idegenhonos halfajok kihelyezésének könnyítését, illetve egyes fajok védelmét szorgalmazó intézkedésekkel párhuzamosan egyre több szervezet emeli fel szavát természetes vizeink védelme érdekében. Az utóbbi évtizedben végzett halbiológiai felmérésekben és a horgászok fogásai során egyre többször lehet mindkét faj egyedeivel találkozni.

A 2022 márciusa óta végzett terepi felméréseink, illetve a külső forrásokat is felhasználó citizen science módszerekkel történő adatgyűjtéseink során az amur juvenilis egyedeit a következő helyeken sikerült kimutatni vizeinkben:

1. A Duna szigetközi szakaszán (47,852408É, 17,520740K; 47,832042É, 17,542812K; 47.984954É, 17,325342K, 47,961209É, 17,351774K; 47,927918É, 17,400140K; 47,838458É, 17,518215K; 47,846754É, 17,502974K; 47,811256É, 17,651402K).
2. A Mosoni-Dunában (47,825783É, 17,371295K; 47,695818É, 17,643998K; 47,736285É, 17,769234K) és a folyam főágában (47,792223É, 17,616797K; 47,750100É, 17,739576K; 47,748443É, 17,749322K; 47,741179É, 17,767899K; 47,747180É, 17,755913K; 47,737276É, 17,888195K; 47,752669É, 18,060124K; 47,736575É, 18,181530K; 47,736575É, 18,181530K; 47,732813É, 18,321132K; 47,733664É, 18,326561K; 47,765687É, 18,697987K; 47,752564É, 19,082746K; 47,543343É, 19,062097K; 47,562903É, 19,070995K; 46,571815É, 18,883848K).
3. A Duna újpesti (47,561002É, 19,075492K), lágymányosi (47,462974É, 19,058630K), hárosi (47,403142É, 19,027537K) és kisapostagi öblében (46,881336É, 18,933379K).
4. A Rába sárvári (47,246703É, 16,953935K) és győri részén (47,676147É, 17,619853K).
5. Az Ipoly tésai (48,024939É, 18,820518K) és letkési szakaszán (47,880922É,
18,764770K).

Juvenilis amur a Duna újpesti szakaszáról (Fotó: Weiperth András)

A horgászok adult fekete amurok fogásáról számoltak be a Rába nicki (47,382968É, 17.033149K), a Mosoni-Duna győri (47.695196É, 17.620864K), valamint a Duna egykori főágát és a pulai mellékágat összekötő hallépcső alvízi szakaszán (47,793498É, 17,646454K).

A Duna hazai vízrendszerében az amur változó korcsoportú, valamint a fekete amur adult egyedeinek megjelenését, illetve sikeres terjedését igazolják a folyam hullámterén, egyes befolyókban és a mellékágakban történő észlelések. A horgászok által természetes vizeinkben fogott fekete amurok pedig arra utalnak, hogy az illegális telepítések, illetve kiszökések kockázatával folyamatosan számolni kell hazákban.

A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.

Hivatkozás: Weiperth A., Berényi D. A. (2025): Juvenilis amurok (Ctenopharyngodon idella) és adult fekete amurok (Mylopharyngodon piceus) a Duna magyarországi vízrendszerében. Halászat 118/3: 24.

Sallai Zoltán, Juhász Péter

   A védett nyúldomolykó meglehetősen ritka vendég a Fekete- és Fehér-Körös hazai szakaszán. Ezért szolgált nagy örömünkre, amikor 2024. május 29-én a Fehér-Körös gyulavári duzzasztójának az alvizén (Y823178; X146869) hálónkba akadt egy fiatal egyed. A második mintavételezésünk kora ősszel, 2024. szeptember 19-én volt. Ekkor viszont a gyulavári duzzasztó felvizén, a gyulavári híd alatt (Y823698; X146334) fogtunk egy minden bizonnyal azonos korú példányt. A fotózást követően mindkét elektromos halászgéppel zsákmányolt egyedet szabadon engedtük. A fotók alapján vélelmezzük, hogy két különböző halról van szó. A vizsgálatot a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából végeztük. Mivel a hazai recens szakirodalomban nem találtunk erre a fajra vonatkozó adatot a Fehér-Körösre vonatkozóan, úgy gondoltuk közzétesszük a két észlelést.

A Fehér-Körösből fogott nyúldomolykó (Fotó: Sallai Zoltán)

Hivatkozás: Sallai Z., Juhász P. (2025): Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) a Fehér-Körösből. Halászat 118/3: 23.

Sallai Zoltán, Szinetár Csaba

   A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából halfaunisztikai felmérést végeztünk a rábaközi kisvízfolyásokon és a Répcén. A Répce vizét szállító Ásás-csatornán Répcevisnél, a közúti hídnál kijelölt mintaszakaszon (Y471489; X235946) 2024. szeptember 4-én vízben gázolva halásztunk. Nagy meglepetést okozott, amikor elektromos halászgépünkkel egy adult fürge csellét (Phoxinus phoxinus) sikerült fognunk. Tudomásunk szerint a faj eddig nem volt ismert a Répcéből, így az Ásás-csatornából sem, továbbá, ha minden igaz, ez az első Győr–Moson–Sopron vármegyei recens előkerülése a fajnak. Ezen a répcevisi mintaszakaszon összesen 13 faj került elő. Érdekességként megjegyezzük, hogy az inváziós ezüstkárász, razbóra és fekete törpeharcsa mellett megtaláltuk itt az aranyhalat is. Ezeken túlmenően előkerültek még sebes pisztrángok, márnák, paducok, sujtásos küszök, domolykók, szivárványos öklék, dunai küllők és kövicsíkok. A halakon kívül sikerült fognunk egy adult jelzőrákot is.

Az Ásás-csatornában fogott fürge cselle (Fotó: Sallai Zoltán)

Hivatkozás: Sallai Z., Szinetár Cs. (2025): Fürge cselle (Phoxinus phoxinus) az Ásás-csatornában. Halászat 118/3: 23.

Sólyom Norbert

   A Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tengerben, illetve ezek mellékvizeiben élő ponto- kaszpikus gébfajok a 19. század óta mind távolabbi, édesvízi élőhelyeket foglalnak el, alapvetően északnyugati irányvonalat követve. Gyors terjedésük nagyobbrészt vizeink fölmelegedésével, kisebbrészt emberi közreműködéssel magyarázható.

   A kerekfejű géb Közép-Tisza-vidéki előfordulását 2017-ben figyelték meg a Nagykunsági- főcsatorna Abádszalókhoz közeli szakaszán. Két évvel később már a Hortobágy-Berettyóból és a Tisza alsó szakaszáról is előkerült.

Az Alcsi-Holt-Tiszából kifogott kerekfejű géb (Fotó: Sólyom Norbert)

2025. április 9-én az Alcsi-Holt-Tisza Szolnok belvárosához közelebbi szakaszáról (N47°09’31,67” E20°13’39,33”) – csalihalfogó emelőhálóval – az említett gébfaj két egyedét sikerült kifogni. A halfaj vélhetően természetes módon érte el a holtmeder vízrendszerét azon a Kengyeli-csatornán keresztül, amely a Nagykunsági-főcsatornával áll kapcsolatban. A helyi horgászok szóbeli közlése alapján a halfajt már a korábbi években is kifogták az Alcsi-Holt- Tiszából, így vélhetően már stabil állománya alakult itt ki. A Nagykunsági-főcsatornával számos Közép-Tisza-vidéki csatorna, holtmeder és halastó áll összeköttetésben, így a kerekfejű géb már számos vízrendszerben jelen lehet, ám ennek megerősítéséhez célzott felmérésekre lenne szükség.

Hivatkozás: Sólyom N. (2025): Kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) Szolnoknál az Alcsi-Holt-Tiszából. Halászat 118/3: 23.

A teljes cikk itt érhető el: Változó halnevek

Hivatkozás: Harka Á., Sallai Z. (2025): Változó halnevek. Halászat 118/3: 26-27.

A teljes cikk itt érhető el: Dr. Endes Mihály (1938–2025)

Hivatkozás: Harka Á. (2025): Dr. Endes Mihály (1938–2025). Halászat 118/3: 15-16.

A cikk itt érhető el: Beszámoló a XXI. Magyar Haltani Konferenciáról

Hivatkozás: Nagy L. (2025): Beszámoló a XXI. Magyar Haltani Konferenciáról. Halászat 118/3: 30-31.

Sólyom Norbert, Csépes Eduárd, Nyeste Krisztián

   2024. március 31-én horgászoktól kaptunk egy fényképet, amelyen jól látható, hogy egy nagy méretű tízlábú rákot (Decapoda) fogtak. A magyarországi vízterekben mindössze három őshonos tízlábú rákfaj él: a folyami rák (Astacus astacus), a kövi rák (Austropotamobius torrentium) és a kecskerák (Pontastacus leptodactylus). A felvétel alaposabb vizsgálata után a fajt kecskerákként azonosítottuk. Napjainkra a Magyarországon őshonos tízlábú rákok állományai jelentősen visszaszorultak, amelynek legfőbb oka az idegenhonos cifrarák (Orconectes limosus) által terjesztett rákpestis.

A Szolnoknál horogra akadt kecskerák (Fotó: Lakatos Gergő)

   Hazánkban 2017–2018 között a „Tízlábú rákok (Decapoda) magyarországi elterjedésének felmérése” című projekt keretében összesen 1048 mintaszakaszon térképezték fel a tízlábú rákok elterjedését. A Tiszát ebből 156 szakaszon vizsgálták, legtöbbször elektromos kecével. A publikált adatok és a projekt zárójelentése alapján a kecskerákot a Közép-Tiszából eltűntnek tekintették. A Tisza-tavi szakasz alatt már csak szórványos előfordulásait tapasztalták, leginkább a Hármas-Körös torkolata környékén, de erről szakaszról a legfelső előfordulási adata a Szolnoktól délre légvonalban mintegy 45 kilométerre lévő Tiszainoka térségéből származott.
   A kecskerák egykor a teljes hazai Tisza-szakaszon előfordult, azonban a cifrarák kompetíciója és az általa terjesztett rákpestis következtében az állománya drasztikusan visszaszorult. A horgászok mostani fogása mindenképpen jelentős adat, és remélhető, hogy az észlelt példány nem csupán egy felsőbb szakaszról lesodródott egyed, hanem egy stabil közép-tiszai populáció tagja.

Hivatkozás: Sólyom N., Csépes E., Nyeste K. (2025): Kecskerák (Pontastacus leptodactylus) a Tisza szolnoki szakaszáról. Halászat 118/2: 16.