A cikk itt érhető el: Beszámoló a XXI. Magyar Haltani Konferenciáról

Hivatkozás: Nagy L. (2025): Beszámoló a XXI. Magyar Haltani Konferenciáról. Halászat 118/3: 30-31.

Sólyom Norbert, Csépes Eduárd, Nyeste Krisztián

   2024. március 31-én horgászoktól kaptunk egy fényképet, amelyen jól látható, hogy egy nagy méretű tízlábú rákot (Decapoda) fogtak. A magyarországi vízterekben mindössze három őshonos tízlábú rákfaj él: a folyami rák (Astacus astacus), a kövi rák (Austropotamobius torrentium) és a kecskerák (Pontastacus leptodactylus). A felvétel alaposabb vizsgálata után a fajt kecskerákként azonosítottuk. Napjainkra a Magyarországon őshonos tízlábú rákok állományai jelentősen visszaszorultak, amelynek legfőbb oka az idegenhonos cifrarák (Orconectes limosus) által terjesztett rákpestis.

A Szolnoknál horogra akadt kecskerák (Fotó: Lakatos Gergő)

   Hazánkban 2017–2018 között a „Tízlábú rákok (Decapoda) magyarországi elterjedésének felmérése” című projekt keretében összesen 1048 mintaszakaszon térképezték fel a tízlábú rákok elterjedését. A Tiszát ebből 156 szakaszon vizsgálták, legtöbbször elektromos kecével. A publikált adatok és a projekt zárójelentése alapján a kecskerákot a Közép-Tiszából eltűntnek tekintették. A Tisza-tavi szakasz alatt már csak szórványos előfordulásait tapasztalták, leginkább a Hármas-Körös torkolata környékén, de erről szakaszról a legfelső előfordulási adata a Szolnoktól délre légvonalban mintegy 45 kilométerre lévő Tiszainoka térségéből származott.
   A kecskerák egykor a teljes hazai Tisza-szakaszon előfordult, azonban a cifrarák kompetíciója és az általa terjesztett rákpestis következtében az állománya drasztikusan visszaszorult. A horgászok mostani fogása mindenképpen jelentős adat, és remélhető, hogy az észlelt példány nem csupán egy felsőbb szakaszról lesodródott egyed, hanem egy stabil közép-tiszai populáció tagja.

Hivatkozás: Sólyom N., Csépes E., Nyeste K. (2025): Kecskerák (Pontastacus leptodactylus) a Tisza szolnoki szakaszáról. Halászat 118/2: 16.

Weiperth András, Berényi Dániel András, Andreas Ranner, Wolfgang Rabitsch, Georg Fürnweger, Kurali Anikó, Takács Gábor, Bányai Zsombor Márk

   Napjaikra hazánk legtöbb vízrendszerében több inváziós tízlábú rákfaj terjed természetes úton, de egyes fajok a felelőtlen szabadtéri tartás, kihelyezések, nem megfelelően végzett haltelepítések következtében újabb és újabb élőhelyeken jelennek meg. Ezt bizonyítja, hogy egyre több, egymástól távol eső, sőt olykor elszigetelt víztérben bukkan fel egy, vagy akár több faj is.
   A márványrák az egyik legjobb példája a díszállat-kereskedelem káros hatásainak. Ezt a magas inváziós kockázattal rendelkező, partenogenetikusan (szűznemzéssel) szaporodó fajt német akvaristák tenyészették ki, így a világon kimutatott szabadon élő populációi mindenhol idegenhonosnak tekintendők. A márványrákot első magyarországi észlelése óta hazánk számos termálvizű, urbanizált és természetes élőhelyén kimutatták, a terjedését dokumentálják. A márványrák az általa kolonizált élőhelyeken rövid idő alatt jelentős állományméretet képes elérni. Mára már azt is igazolták a kutatók, hogy a faj télen is képes aktív maradni.

Adult márványrákok a fertőrákosi csatornaszakaszról (Fotó: Bányai Zsombor Márk)

   Osztrák kollégáktól kapott információk alapján a márványrák 2023 nyarán megjelent a Fertő-tó osztrák szakaszán. Az első egyed a purbachi vitorláskikötő kivezető csatornájából került elő (47.902718É, 16.728099K). Ugyanezen a szakaszon a 2024-ben megismételt felmérések már a faj tömeges jelenlétét igazolták. A kapott információk alapján 2025. március 12-én a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársaival célzott felméréseket végeztünk a Fertő-tó magyar oldalán, Fertőrákos térségében. A virágosmajori vitorláskikötő kivezető csatornájában (47.722866É, 16.667568K) hét adult, a Rákos-patak torkolatában pedig két adult márványrákot sikerült gyűjteni kéziháló és elektromos halászgép segítségével. A rákokon kívül összesen 4 naphalat, 6 tarka gébet és 3 szivárványos öklét is sikerült fogni.
   Eredményeink igazolják, hogy a márványrák nemcsak az urbanizációs hatásoknak kitett, hanem bármely természetközeli és természetes élőhelyen is megjelenhet. A faj a Fertő-tó vízrendszerében továbbterjedve jelentős hatással lehet a hozzájuk kapcsolódó vizes élőhelyek fajkészletére, ökológiai állapotára, a meder és a partfalak, illetve a csapadékvízet elvezető csatornahálózatok állapotára is. A mostani felmérés eredményei szerint a későbbiekben sajnos számítanunk kell a márványrák további észlelésére, esetleges terjedésére a Fertő-tó vízgyűjtőjén. A márványrák megjelenése és terjedése az Rákos- és a Rák-patakban is megtalálható őshonos folyami rák (Astacus astacus) állományaira is veszélyt jelent, mert a rákpestist (Aphanomyces astaci) aktívan terjesztő fajként az itt élő populációkat megfertőzheti.
   A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.

Hivatkozás: Weiperth A., Berényi D. A., A. Ranner, W. Rabitsch, G. Fürnweger, Kurali A., Takács G., Bányai Zs. M. (2025): Márványrák (Procambarus virginalis) észlelése a Fertő-tóban. Halászat 118/2: 14.

Egy új kötet a magyar vizek halairól 

E könyv előzménye Harka Ákos 1997-ben megjelent Halaink című munkája, amely képes határozó és elterjedési útmutatóként a magyarországi fajok közül 69-et mutatott be, mindegyiket színes fotóval és elterjedési térképpel kiegészítve.

Hét évvel később egy másik elhivatott halfaunisztikai szakember bevonásával készült el Harka Ákos és Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című kötete. Ez már a ritkaságokat is beillesztve 90 fajról adott a korábbi tartalomnak és stílusnak megfelelő, de kissé bővített ismertetést, amellyel Magyarország halfaunájának az addigi legteljesebb képét adta.

A szerzőpáros újabb húsz év elteltével döntött úgy, hogy a halak genetikai alapokon átalakított rendszerében, valamint a hazai fajok számában és elterjedésében bekövetkezett változásokat figyelembe véve elkészíti a könyvnek a második, jelentősen módosított és bővített kiadását.

Munkájuk eredményeként 2025-ben jelent meg ez a 103 fajt új fotókkal bemutató kötet, amely elsősorban halkutatók, halak iránt érdeklődő természetbarátok, horgászok és leendő horgászok számára készült. Közérthető stílusának köszönhetően azonban korhatár nélkül javasolható mindenkinek, aki kíváncsi ezekre a sajátos vízi élőlényekre, meg arra a 103 új térképre is, amely megmutatja, hogy az utóbbi öt évtizedben melyik fajt hol találták meg vizeinkben.

A kötet, melynek ára 17 850 forint, a Vaskos Csabak Bt. címén rendelhető meg: https://www.csabak.hu/kapcsolat/

A cikk itt érhető el: Partium nap" az Akadémián - Wilhelm Sándor előadása: Az Érmellék élővilága

Hivatkozás:  Harka Á. (2025): "Partium nap" az Akadémián - Wilhelm Sándor előadása: Az Érmellék élővilága. Halászat 118/2: 31-32.

A teljes cikk itt érhető el: A Tisza-tó halfaunájának alakulása a kezdetektől a 2024-es év végéig

Hivatkozás: Harka Á., Juhász M., Papp G. Sallai Z. (2025): A Tisza-tó halfaunájának alakulása a kezdetektől a 2024-es év végéig. Halászat 118/2: 23-31.

Harka Ákos, Sallai Zoltán

   2025. március 9-én egy szerencsés horgásztól, Lóki Tamástól az alábbi levél érkezett a Magyar Haltani Társaság Facebook-oldalának messenger rovatába:
         Jó reggelt kívánok!
   2025. 03. 06.-án ültem csónakba a Duna Bajától kissé délebbre eső, szeremlei szakaszán. Feeder bottal horgásztam békéshalakra, a csali pellet volt. Ezzel sikerült fognom egy olyan halat, amilyet még sosem láttam. Pár ismerősömnek elküldtem a fényképét, de egyikük sem tudta megmondani, hogy milyen halfaj lehet. Végül a Google segített felismerni, hogy ez a példány egy pettyes harcsa volt. Gondolom, hogy ilyen halat nem sűrűn fognak a Dunán, ezért arra gondoltam, megosztom Önökkel ezt a nem mindennapi fogásomat.

A Duna szeremlei szakaszán kifogott pettyes harcsa (Fotó: Balogh Attila)

   A pettyes harcsa korábban csak Észak- és Közép-Amerika vizeiben élt, tehát nálunk idegenhonos faj. Hazánkba 1975 óta több alkalommal is importálták egyes kutatóintézetek és halgazdaságok, ahonnan a természetes és természetközeli vizeinkbe is eljutott néhány példány. Ezek azonban ritkán kerülnek elő, a Magyarország halfaunája címmel 2004-ben megjelent könyvünk első kiadásában még csupán két lelőhelye szerepel. Ezek egyike a Szentendrei Duna, ahonnan 1981-ben jelezték, másik a Szarvas határában lévő Bikazugi-Holt-Körös, ahonnan 1996-ban fogták ki.
   Az utóbbi időkben a következő helyekről sikerült adatokat kapnunk, köszönet érte az együttműködő horgászoknak:
   1. Körös, Csárdaszállás, 2020. 08. 28., egy fiatal egyed, adatközlő Izsó József
   2. Büngösdi-csatorna, Köröstarcsa, 2020. 10. 10., fiatal egyed, adatközlő Perei László
   3. Tolnai-Duna, Fadd, 2022. 07. 25., 1,2 kg, adatközlő Mórocz Attila
   4. Körös, Köröstarcsa, 2022. 09. 14., 1,48 kg, 47 cm, adatközlő Krnács Béla
   5. Duna, Szeremle, 2025. 03. 06., 1,2 kg, 40 cm, adatközlő Lóki Tamás
   A természetes és természetközeli vizekből ritkán kerül elő ez az idegenhonos faj, melyet az ilyen vizekbe visszaengedni tilos, de egyes horgásztavakban sűrűbb állományai is előfordulhatnak, és ott előírhatják a visszaengedést. A mellékelt térképvázlat ez utóbbiak közül is feltünteti azokat, amelyekkel találkozni lehet a közösségi oldalakon. Ilyenek név szerint a Maconkai-víztározó (Bátonyterenye), a Kisváci-horgásztó (Vác), az Ordas-tó (Sződ) és a Viktória-tavak (Sükösd). Az említett és igazolt lelőhelyek földrajzi elhelyezkedését a mellékelt térképvázlat szemlélteti.

A pettyes harcsa lelőhelyei (Forrás: a Magyarország halfaunája c. könyv második, átdolgozott és bővített kiadása)

   A későbbiekben természetesen újabb helyekről is előkerülhet a pettyes harcsa. Ha ezekről a sikeres horgászok fényképes beszámolót küldenek a Magyar Haltani Társaság részére, azt köszönettel vesszük. A cím: haltanitarsasag@gmail.com.

Hivatkozás: Harka Á., Sallai Z. (2025): A pettyes harcsa (Ictalurus punctatus) hazai vizekből gyűjtött észlelési adatai. Halászat 118/2: 15.

Sallai Márton, Vass Norbert

   2025. február 20.-án a Zagyva torkolatától nem messze, a zagyvai vasúti híd közelében (N47.188049, E20.200992) Galler Ákos műlegyező horgászkészséges horgászata során egy, a merítés pillanatáig bodorkának vélt fiatal leánykoncér (Rutilus virgo) akadt a horgára. A horgász beszámolója szerint nem ez volt a faj első észlelése a Zagyvából, korábban is előkerült már horgászat közben 1–1 példány. A kifogott egyedet fotózás után kíméletesen visszaengedte a vízbe.

A horgászat során előkerült leánykoncér (Fotó: Galler Ákos)

   A beküldött fogási adat azért jelentőségteljes, mert a korábbi vizsgálatok alkalmával nem került elő a leánykoncér a Zagyvából. Szepesi Zsolt és munkatársai a Zagyva halfaunáját érintő korábbi felméréseik során már feltételezték a leánykoncér közeljövőben történő megjelenését a Zagyvában, mivel a Tisza középső szakaszán egyre gyakoribbá vált, és ez most beigazolódott.

Hivatkozás: Sallai M., Vass N. (2025): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Zagyvából. Halászat 118/2: 15.

Polyák László, Kovács Zoltán

   2025. január 15-én a Hernád Göncruszkához tartozó szakaszán, a Hernádszurdoknál lévő duzzasztó alvizének jobb partján (EOV: 809425, 348293) folytatott makroszkópikus gerinteleneket célzó mintavétel során az átlátszó víz kavicsos aljzatán egy jellegzetes mintájú küllőt pillantottunk meg. Kézi egyelőhálóval óvatosan kiemeltük a példányt, amely a felpillantó küllő egy adult egyedének bizonyult. Fokozottan védett halunkat a bizonyító fotók elkészítését követően azonnal szabadon engedtük.

A Hernádból előkerült felpillantó küllő (Fotó: Polyák László)

A szakaszon a mintavétel során még a homoki küllőnek (Romanogobio kesslerii) egy adult egyede is előkerült. A Hernád esetében a felpillantó küllő előfordulására vonatkozó adataink meglehetősen ritkán bővülnek. Az általunk ismert utolsó publikált adat közel 10 éves. A populáció célzott vizsgálata segíthetne a faj jelen állományának jobb megismerésében.

Hivatkozás: Polyák L., Kovács Z. (2025): Felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) újabb adata a Hernád magyarországi szakaszán. Halászat 118/2: 16.

Dóczi István, Cozma Nastasia, Kovács Péter

   A Zala vármegyei védett és nem fogható lápi halfajok egyik kutatási helyszíne a Zalaistvándi-malomtó. Ez a Zala folyó vízrendszeréhez tartozó Natura 2000-es besorolású, kb. 0,3 ha nagyságú élőhely Zalaistvánd falu mellett a régi, szabályozatlan Zala folyó medrének nyomvonalán, egy romos állapotban lévő vízimalom mellett terül el. A partszéli régiót nád, gyékény és sás jellemzi, míg a vízfelszín alatt tenyésző növényzetet tócsagazok képviselik, melyek borítottsága nyár végére eléri a 30-40%-ot. A tó nyugati oldalán nyaranta úszó sássziget alakul ki. A víz mélysége átlagban 1 méter, a meder fenekén vastag üledékréteg található.

A Zalaistvándi-malomtó (Fotó: Dóczi István)

   A mintavételek során a kurta baingnak (Leucaspius delineatus) stabil állománya került elő. 2024 tavaszán több alkalommal is sikerült fognunk különböző korosztályú példányokat. Ezen az élőhelyen a baingok többnyire a partszéli régió ritkán álló nádszálai között, a hínármezők szélén, valamint az úszó sássziget gyökérzete alatt figyelhetők meg.

Egy kurta baing a sok közül (Fotó: Dóczi István)

   A baingon kívül még csukát (Esox lucius), szivárványos öklét (Rhodeus amarus), bodorkát (Rutilus rutilus), vörösszárnyú keszeget (Scardinius erythrophthalmus), compót (Tinca tinca), széles kárászt (Carassius carassius), sügért (Perca fluviatilis) és sajnos fekete törpeharcsát (Ameiurus melas) és ezüstkárászt (Carassius gibelio) is sikerült kimutatni. A vizes élőhelyen más védett fajok is előkerültek, mocsári teknős, dunai tarajos gőte, pettyes gőte, barna- és zöldvarangy-lárvák, valamint a lápi acsa és a szegélyes vidrapók jelenlétét is észleltük. A malomtó a malommal együtt jelenleg magántulajdonban van, befektetési céllal hirdették korábban. A malom esetleges felújítása, környezetének radikális megváltoztatása az értékes vizes élőhely tönkretételét is jelenthetné.

Hivatkozás: Dóczi I., C. Nastasia, Kovács P. (2025): A Zalaistvándi-malomtó haltani értékei. Halászat 118/2: 13.