Harka Ákos

   2025. augusztus 25-én a vajdasági Buzás Mihály aziránt érdeklődött társaságunktól, hogy melyik fajba tartozik az a fotón megküldött hal, melyet öt nappal korábban fogtak a Duna szerbiai szakaszán, a Bácsújlak (Bačko Novo Selo) fölötti 1321-es folyamkilométer közelében. A jó fénykép alapján azonosítani lehetett, hogy egy vértesharcsát sikerült kifogni, a hazai akvarista internetforrások alapján pedig úgy tűnt, hogy ez egy plekó (pleco), melyet Hypostomus plecostomus tudományos néven ismertettek.

A Bácsújlaknál fogott vértesharcsa (Fotó: Aleksandar Bajić)

   A biztonság érdekében azonban – szerencsére – két akvarisztikai szekértőnk véleményét is kikértük. Elsőként Kasi Mátyás válasza érkezett meg, melyben jelezte, hogy a Hypostomus plecostomus az egy nagyon ritka faj, tehát téves az, ahogyan az akvaristaüzletek többsége minden nagyobb testű vértesharcsát pleco, kiejtve plekó néven árusít. Véleménye szerint a fotón nem ez, hanem a dél-amerikai Pterygoplichthys nemnek az egyik faja látható. Hogy melyik, arra a has mintázatából lehetne következtetni, mert az meghatározó bélyeg. De  az biztos, hogy egy akváriumot kinőtt, felelőtlenül szabadon engedett példányról van szó, mert ezek a melegebb éghajlatú vizekben élő fajok a telente lehűlő Dunában elpusztulnak.

   Amint Buzás Mihály értesült erről, kapcsolatot teremtett az Újvidéki Egyetemmel, ahol akváriumban tartva megőrizték ezt a halat, és az egyetem munkatársa, Dr. Aleksandar Bajić a példány hasoldaláról is küldött fotót. Ez alapján Kasi Mátyás a Dunából fogott halat a Pterygoplichthys pardalis faj képviselőjeként azonosította.

A hal hasoldala (Fotó: Aleksandar Bajić)

   Másik akvarista szakértőnk, Liziczai Márk szerint az első kép alapján a Pterygoplichthys genusz két lehetséges fajával lehet számolni. Ezek egyike a P. pardalis, másik a P. disjunctivus, melyek között a hasi rajzolat alapján lehet dönteni. Az előbbi fajnak inkább foltos a hasi oldala, míg utóbbinak a hasát kacskaringós vonalakból álló „féregminta” jellemzi. Ez alapján teljes mértékben egyetértett szakértőtársával abban, hogy ennek az eredetileg az Amazonas vízgyűjtőjén élő mindenevő és páncélos pikkelyekkel fedett testű vértesharcsának a tudományos neve Pterygoplichthys pardalis.

Hivatkozás: Harka Á. (2025): Vértesharcsa (Pterygoplichthys pardalis) a Duna szerbiai szakaszából. Halászat 118/4: 15.

Metzker Krisztina

Kölcsey Ferenc a Himnuszunkat 1823. január 22-én írta le, és 1989 óta ez a napot ünnepeljük a Magyar Kultúra Napjaként. Ilyenkor általában az irodalom, a zene és a művészetek hazai alkotói és alkotásai kerülnek elénk, a tudományok képviselőiről és eredményeiről azonban nemigen esik szó. Pedig kultúránk szerves részét képezi mindaz a megfigyelő és leíró tevékenység is, amely összekapcsol bennünket természeti környezetünkkel. A Kárpát-medence vízrajzi adottságai meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a történelem során a halak nemcsak gazdasági, hanem kulturális és tudományos jelentőségűvé is váltak.

A halak leírása már a magyar nyelvű tudományosság korai formáiban megjelent. Polihisztorok, orvosok, tanítók és halászok készítettek feljegyzéseket a hazai halak élőhelyéről, viselkedéséről és rendszertani helyéről. Ezek a munkák nem pusztán adatgyűjtések voltak, hanem hozzájárultak a szaknyelv kialakulásához is. Ekkor születtek meg halaink legszebb, gyakran életmódjukra utaló nevei. A leírások túlmutattak az egyes fajokon: dokumentálták a táj változásait, az emberi beavatkozások következményeit és az ezekből fakadó ökológiai folyamatokat.

A 20. században a halakkal foglalkozó tudomány, az ichtiológia - vagy magyar nevén haltan – önálló kutatási területté vált Magyarországon. Egyetemi tanszékek, kutatóintézetek, valamint természetvédelmi és civil szervezetek kezdtek rendszerszintű munkába a hazai halfajok felmérése és védelme érdekében. A halakról szóló tudományos írások így egyszerre szolgálták az ismeretterjesztést, az oktatást és természeti örökségünk megőrzését.

Ivadékvizsgálat a Tisza-tavon

A Magyar Kultúra Napján mindez arra emlékeztet, hogy a kultúra nem csupán esztétikai és irodalmi, hanem ismeretelméleti örökség is. A halakról való pontos megfigyelés, leírás és dokumentálás a magyar tudományos gondolkodás szerves része, amely hidat teremt természet és az ember, múlt és a jövő között. E hagyomány ápolása ma is időszerű, mert vizeink és élővilágunk megőrzése csak a tudás továbbadásával lehetséges.

Juhász Máté, Papp Gábor

   A duzzasztás miatt lelassult Tisza és a tározótér fokozódó eutrofizációja negatívan befolyásolja a reofil halfajok relatív abundanciáját a Tisza-tóban. Öröm ezért számunkra, amikor egy-egy ritkának mondható, kimondottan áramláskedvelő halfajjal találkozunk a térségben.

A Tisza-tavi paduc (Fotó: Juhász Máté)

   A 2025. szeptember 17-én végzett vizsgálat alkalmával a Poroszlói-medencéhez tartozó VI-os öblítőcsatornában (GPS 47.599968, 20.694773) egy paducot sikerült fognunk. A csatorna jellemzően iszapos medrével ellentétben itt mintegy 50 méter hosszan köves, agyagos aljzatot találunk, ahol a műtárgy közelsége állandó vízmozgást biztosít. Ez a környezet tarthatta helyben a közeli folyóból beúszó adult példányt.

Hivatkozás: Juhász M., Papp G. (2025): Paduc (Chondrostoma nasus) a Tisza-tó tározóteréből. Halászat 118/4: 14.

Bányai Zsombor Márk, Balogh Réka Enikő, Fodor Fanni, György Ágnes Irma, Weiperth András

   Az utóbbi években egyre többször észlelnek inváziós tízlábú rákokat hazánk természetközeli és mesterséges élőhelyein. Utóbbiak közül leggyakrabban a településeken, ipari létesítményekben kialakított felszíni, illetve felszín alatti csatornarendszerekben terjednek.

   2024. augusztus 4-én azt az információt kaptuk, hogy a Budaörs belterületén található vízelvezető árkokban, valamint két nagyobb bevásárlóközpont parkolójában vörös mocsárrákokat találtak a településre hulló jelentős mennyiségű csapadékot követően.

A vörös mocsárrák élőhelye Budaörs belterületén (Fotó: Bányai Zsombor Márk)

    2025. augusztus 5. és 14. között, nappali és éjszakai mintavételek során bejártuk az érintett területet, és elektromos halászgéppel, kézi hálókkal, illetve csalizott rákvarsák segítségével sikerült megtalálni a vörös mocsárrák több korosztályát Budaörs belterülete és az M7-es autópálya közt található vízelvezető csatornarendszerben. A vizsgált mintaszakasz kezdő és záró koordinátái: 47.455853É, 18.973333K; 47.454368É, 18.966985K. A mintavételek során összesen 68 adult és 31 juvenilis példányt sikerült megfogni és további vizsgálatok céljából elszállítani. Az első mintavételek során megállapítható, hogy a most megtalált állomány nemrég kezdte kolonizálni az élőhelyet. Ezt támasztja alá a gyűjtött vörös mocsárrákok kis egyedszáma mellett a felmérés során talált még diverz makrozoobenton- és kétéltűközösség.

   A vörös mocsárrák napjainkban természetes úton is gyorsan terjed, de a felelőtlen kihelyezések, telepítések következtében is újabb és újabb vízgyűjtőkön jelenik meg. Ezt igazolja az egyre több, egymástól távoli, olykor izolált víztérben történő észlelése.

   A vizsgált terület a Hosszúréti-patak vízgyűjtőjéhez tartozik, ahonnan a vörös mocsárrákot a patak torkolata és a Kána-tó közötti szakaszán már korábban (2019, 2023) kimutatták, de a korábbi és az új észlelések közt számos mesterséges akadály található (halastavak, autópálya alatti átereszek, mederlépcsők stb.). Jelen vizsgálat során a két terület közt nem sikerült kimutatni a fajt.

   A vörös mocsárrák újabb észlelése igazolja, hogy már nem csak termálvízzel terhelt élőhelyeken, hanem teljesen mesterséges, akár időszakos csatornahálózatokban is megjelenhet. A vörös mocsárrák nagy egyedszámot elérve jelentős hatással lehet a kolonizált élőhelyek fajkészletére, ökológiai állapotára, a meder, a partfalak, illetve a csapadékvíz-elvezető hálózat állapotára. Jelen vizsgálat eredményei is alátámasztják, hogy számítanunk kell a vörös mocsárrák további terjedésére a főváros környéki természetes, mesterséges és időszakos vizekben.

   Mindenkinek szeretnénk felhívni a figyelmét, hogyha vörös mocsárrák egyedet észlel, akkor értesítse az illetékes nemzeti park igazgatóságot. Az egyedet semmisítse meg, semmiképpen ne helyezze vissza, illetve másik víztestbe!

   A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.

Hivatkozás: Bányai Zs. M., Balogh R. E., Fodor F., György Á. I., Weiperth A. (2025): Vörösmocsárrák (Procambarus clarkii) észlelése Budaörs belterületén a vízelvezető csatornahálózatban. Halászat 118/4: 14.

Sallai Zoltán

   A pontokaszpikus gébek újabb és újabb vizeket hódítanak meg, a kisebb vízfolyásokba is felhatolnak. A Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából 2024. 09. 04. és 2024. 11. 07. között végzett rábaközi felméréseink során több kisebb vízfolyásban megtaláltuk a kerekfejű gébet (Neogobius melanostomus). A Kardos-érben Agyagosszergénynél csak 1 példány került elő, de Vitnyédnél már tömeges jelenlétét tapasztaltuk, és összesen 27 egyedet fogtunk.

Kerekfejű géb a Kardos-érből (Fotó: Sallai Zoltán)

   A Kis-Rábában Kapuvárnál, a Szép-éger nevű területrészen az elektromos kece zsákmányának átvizsgálásánál 22, míg a szintén kapuvári Oszvald-malomnál 2 egyede került kézre. Gradációja alól a Répce sem mentesült, a Szigeti-rétnél Himodnál 4, míg Gyórónál az Új-szilvások elnevezésű területrészen 7 egyed akadt a hálónkba. Zömében adult egyedeket fogtunk, de Vitnyédnél és Gyórónál az ivadékait is megfogtuk.

Hivatkozás: Sallai Z. (2025): A kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) terjedése a Rábaközben. Halászat 118/4: 13.

Takács Péter, Bánó Bálint, Pallos Réka, Mozsár Attila, Czeglédi István, Mészáros Boglárka

   A Balaton part menti nádasai nemcsak a hullámzástól védik a partot, és szűrik meg a külvilág felől érkező szennyezéseket, de menedéket is nyújtanak néhány ritka, védett halfajunknak. A réticsík (Misgurnus fossilis) és a lápi póc (Umbra krameri) bár a tó nyílt vizében vélhetően sohasem voltak gyakoriak, de a hullámzástól védett nádöblözetekben még ma is fel-felbukkannak.

   A Balaton part menti élőhelyeinek vizsgálata során a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai az utóbbi években több helyről is jelezték e mocsári halfajok előfordulását. A réticsík az elmúlt időszakban három területről került elő. Tihanyban, 2022 nyarán a hajóállomás mellett (46.917701 N, 17.894066 E) végzett elektromos felmérés alkalmával, valamint a rév melletti nádasban 2025. március 18-án és április 10-én, gőtecsapdázás során (46.890750 N, 17.894083 E) fogtuk három egyedét. Illetve Balatonakaliban, 2022. október 26-án elektromos halászat közben került elő egy adult példány (46.882031 N, 17.762057 E). A lápi pócot Keszthelyen, a Libás-kikötő kövezésének belső oldalán lévő nádasból sikerült kimutatni 2025. március 24-én (46.763479 N, 17.265813 E).

A balatoni lápi pócok egyike (Fotó: Takács Péter)

   Megfigyeléseink jól mutatják, hogy a nádasokkal szegélyezett, hullámvédett öblök és kikötők ma is fontos menedéket jelentenek a mocsári halfajok számára. A Balaton nyílt vízétől nagymértékben eltérő vízminőségi paraméterekkel jellemezhető parti élőhelyek megőrzése nemcsak tájképi, hanem természetvédelmi szempontból is kulcsfontosságú: a Balaton egykori mocsári halfaunájának utolsó hírnökei ezekben a csendes parti zugokban
találnak menedéket.

Hivatkozás: Takács P., Bánó B., Pallos R., Mozsár A., Czeglédi I., Mészáros B. (2025): Mocsári halfajok újabb előfordulásai balatoni nádasokból. Halászat 118/4: 13.

A teljes cikk itt érhető el

Hivatkozás: Sallai Zoltán (2025): Magyarország halfaunája két évtized változásainak tükrében. TermészetBúvár 78/1: 35.

A teljes cikk itt érhető el

Hivatkozás: Pásztor B. (2025): Tudományos alapossággal vizeink halairól. Élet és Tudomány 2025/50: 1577. 

Harka Ákos – Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája
Második, átdolgozott és bővített kiadás   

  E könv első kiadása bő két évtizeddel ezelőtt, 2004-ben készült el, és 90 fajról adott olyan színes fényképekkel és elterjedési térképekkel illusztrált ismertetést, amellyel Magyarország halfaunájának az addigi legteljesebb képét adta.

A szerzőpáros húsz év elteltével döntött úgy, hogy a halak genetikai alapokon átalakított rendszerében, valamint a hazai fajok számában és elterjedésében bekövetkezett változásokat figyelembe véve elkészíti a könyvnek a második, jelentősen módosított és bővített kiadását.

  Munkájuk eredményeként 2025-ben jelent meg ez a 103 fajt új fotókkal bemutató kötet, amely elsősorban halkutatók, halak iránt érdeklődő természetbarátok, horgászok és leendő horgászok számára készült. Közérthető stílusának köszönhetően azonban korhatár nélkül javasolható mindenkinek, aki kíváncsi ezekre a sajátos vízi élőlényekre, meg arra a 103 új térképre is, amely megmutatja, hogy az utóbbi öt évtizedben melyik fajt hol találták meg vizeinkben.

A kötet, melynek ára 17 850 Ft, a Vaskos Csabak Bt. címén rendelhető meg (https://www.csabak.hu/kapcsolat/).

Weiperth András, Bányai Zsombor Márk, Liziczai Márk

   A hazánkban őshonos, védett folyami rák állománya az utóbbi évtizedekben az összeomlás szélére sodródott, így minden egyes észlelési adat fontos a faj megőrzését szolgáló programok kidolgozásához. A faj az utóbbi évtizedben nem került elő a Szigetközből, ezért fontos adat, hogy egy horgász 2023 júniusában egy adult nőstény folyami rákot fogott Dunaszigetnél, a kesztölcési alsó zárás felvízén (47.960053É, 17.367461K). Ez az adat igazolja a korábbi feltevéseket, hogy hazánk legnagyobb vízi gerinctelen fajának kisebb állományai a Dunával közvetlen kapcsolatban lévő vízterekben még előfordulhatnak.

2022-ben fogott jelzőrákok a Duna medvei szakaszáról (Fotó: Weiperth András)

   A jelzőrák gyors terjedése a folyami és a kecskerák (Pontastacus leptodactylus) visszaszorítása mellett egyes kistestű bentikus halfajoknak (botos kölönte, halványfoltú küllő, magyar és német bucó) a Duna főágában és a Szigetköz vízrendszerében élő állományaira is közvetlen veszélyt jelent. A jelzőrákot 2018 októberében a Lajtában, majd 2019-ben a Mosoni-Duna és a Duna főágának több pontján észleltük. A 2019 márciusa és 2025 júniusa közt végzett felmérésekkel, valamint a civileket is bevonó citizen science módszerek alkalmazásával a következő helyeken sikerült kimutatni a jelzőrákot a Dunában és a hozzá kapcsolódó mellékágakban: Dunakilitinél (47.993980É, 17.287428K; 47.984888É, 17.340063K; 47.984246É, 17.341512K; 47.991399É, 17.336366K), Dunaszigetnél (47.9749208, 17.3543684K; 47.966379É, 17.367511K; 47.966023É, 17.365037K; 47.967511É, 17.366572K; 47.950176É, 17.397878K; 47.936866É, 17.409499K), a denkpáli hallépcső al- és felvizén (47.931342É, 17.415602K; 47.931945É, 17.410323K; 47.932649É, 17.410988K; 47.932556É, 17.406804K; 47.931729É, 17.407716K), Kisbodaknál (47.896224É, 17.445537K; 47.899209É, 17.444228K; 47.894455É, 17.446827K; 47.885279É, 17.453395K), az árvai zárás fel- és alvizén (47.831539É, 17.544743K; 47.829855É, 17.548638K; 47.836278É, 17.539343K), a bagaméri mellékág fel- és alvizén 47.820953É, 17.605017K; 47.821026É, 17.600957K; 47.820375É, 17.607658K; 47.812819É, 17.617024K; 47.810963É, 17.603614K), Medvénél (47.795700É, 17.643227K; 47.794828É, 17.645491K; 47.794291É, 17.647030K; 47.793175É, 17.649309K; 47.790223É, 17.655892K), Nagybajcsnál (47.769889É, 17.692521K; 47.763039É, 17.700065K; 47.774867É, 17.684725K) és Véneknél (47.751480É, 17.731084K; 47.749639É, 17.737608K; 47.749683É, 17.741813K; 47.747282É, 17.754807K).

   A jelzőrák terjedése Európában évtizedek óta nyugat–kelet irányú. Eredményeinkkel ezt a tendenciát sikerült igazolnunk, egyben feltárva annak egy új terjedési útvonalát. A jelzőrák terjedése a Szigetköz vízrendszerében azért is rendkívül aggasztó, mivel e faj aktívan terjeszti a rákpestisnek (Aphanomyces astaci) nevezett gombabetegséget, ami hatalmas mortalitást okoz az őshonos tízlábú rákok között. Nagy egyedsűrűségű állományai pedig a kiterjedt járat- rendszereikkel jelentős károkat okozhatnak a Szigetköz természetes partfalaiban és árvízvédelmi töltéseiben. A Szigetközben, illetve a Duna főágában való jelenléte fontos vizsgálandó terület, mivel a jelzőrák terjeszkedése jelentős természetvédelmi és vízgazdálkodási problémákat okozhat.

   A cikkben bemutatott kutatás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00008 számú projekt támogatásával valósult meg.

Hivatkozás: Weiperth A., Bányai Zs. M., Liziczai M. (2025): A folyami rák (Astacus astacus) és az inváziós jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) észlelései a Szigetközben. Halászat 118/3: 24.