Sólyom Norbert, Nyeste Krisztián

   2026. március 8-án az Alcsi-Holt-Tisza horgászainak közösségi oldalán Sz. Z. egy tokféléről készült fényképet tett közzé. A hal szájáról sajnálatos módon nem készült külön felvétel, így a határozás teljes bizonyossággal nem végezhető el. A fotón azonban több olyan bélyeg is megfigyelhető, amely a faj meghatározását segíti. A hal orra rövid és vaskos, a vértek nagyok és jól fejlettek, számuk a háton 17, az oldalon pedig 35. A bajuszszálak az orrhoz közelebb erednek, rövidek, és valószínűsíthetően hátra simítva sem érnék el a felső ajkat. E bélyegek alapján feltételezhető, hogy a kifogott példány egy fiatal vágótok.

Az Alcsi-Holt-Tiszából fogott vágótok (Fotó: Szűcs Zoltán)

   A vágótok alapvetően tengeri életmódot folytató, de a folyókba ívni felvándorló (anadrom) tokféle. A Duna vízrendszerében történelmileg rendszeres faj volt, azonban napjainkra erősen megfogyatkozott, a Tisza vízrendszerében pedig csak kivételesen ritkán kerül elő.

   Az Alcsi-Holt-Tisza egy holtmeder, amely időszakosan a Tiszából kap vízutánpótlást. A két víztér közötti kapcsolat azonban szabályozott műtárgyakon keresztül történik, és nem áll fenn folyamatos, természetes átjárhatóság. A holtmeder és a Tisza közötti vízcsere elsősorban vízgazdálkodási célokat szolgál, a halak számára tehát nem biztosít rendszeres vagy könnyen járható migrációs útvonalat.

   Tovább csökkenti a természetes bekerülés valószínűségét az is, hogy a vágótok életmenete rendkívül speciális környezeti feltételekhez kötött. A faj természetes szaporodása nagyobb folyók gyorsabb sodrású, kavicsos vagy köves mederszakaszaihoz kapcsolódik, és a fiatal egyedek jellemzően hosszabb ideig a főmederhez kötődnek. Egy fiatal példány megjelenése egy hidraulikailag részben izolált holtmederben kevéssé valószínű természetes úton, különösen egy olyan vízrendszerben, ahol a faj jelenléte eleve rendkívül ritka.

   A vágótok mesterséges szaporítása napjainkban már jól kidolgozott technológia, amelyet fajmegőrzési és kaviártermelési célból egyaránt alkalmaznak. Véleményünk szerint az Alcsi-Holt-Tiszában való megjelenés legvalószínűbb magyarázata egy mesterségesen szaporított egyed szándékos vagy véletlen betelepítése lehet.

Hivatkozás: Sólyom N., Nyeste K. (2026): Vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) Szolnoknál, az Alcsi-Holt-Tiszából. Halászat 119/5: 18.

Sallai Zoltán, Harka Ákos & Lehoczky István

   A Kárpát-medencében a 18. században végrehajtott vízrendezési munkálatokkal, a nagy mocsárvidékek lecsapolásával nagy mértékben beszűkült a mocsári élőhelyek kiterjedése, ezáltal a mocsári halfajok populációi is jelentős mértékben leapadtak.

   A legjelentősebb állománycsökkenést a lápi póc (Umbra krameri) szenvedte el. A 21. században a fennmaradt maradványpopulációit leginkább a klímaváltozás miatti kiszáradások, az inváziós amurgéb (Perccottus glenii) megjelenése és a vízügyi kezelők helytelen vízkormányzása, valamint az általuk végzett kotrási munkálatok, illetve a mezőgazdasági és kommunális eredetű szennyezések veszélyeztetik. A lápi póc Magyarországon „fokozottan védett” státuszban van. Az elmúlt 30 évben próbáltuk felkutatni a még meglévő maradványpopulációkat Magyarország teljes területén. Sajnálatosan több, korábban ismert élőhelyéről teljesen eltűnt a faj, a legtöbb élőhelyen a kiszáradások és minden bizonnyal az amurgéb gradációja miatt.

A lápi póc és lelőhelyei az utóbbi ötven évben

   A vizsgálatokat az élőhelyek zömén kis teljesítményű, akkumulátoros rendszerű elektromos halászgéppel végeztük. A legtöbb élőhelyen nagyon nehéz terepi körülmények között tudtunk adatokat gyűjteni, részben a nagy szubmerz és emerz vízinövény-borítottság, részben a mély lágyüledék miatt. A legtöbb helyszínen fotódokumentációt készítettünk az élőhelyről, megmértük a leggyakoribb vízminőségi paramétereket (pH, oldott oxigéntartalom, vezetőképesség, vízhőmérséklet). A fogott fajok egyedszámait digitális diktafonnal rögzítettük.

A réticsík lelőhelyei (A hazai térképek forrása
Harka & Sallai 2025.évi Magyarország halfaunája című könyve)

   A réticsík (Misgurnus fossilis) kissé jobban tudott alkalmazkodni a vízrendezési munkálatok után megváltozott, beszűkült élőhelyekhez, több lecsapolást célzó csatornában, régi vízfolyásokban és holtmedrekben stabil állományai maradtak fent. A réticsík jelenleg Magyarországon „védett” státuszban van, és több olyan mocsári élőhelyen fenn tudott maradni, ahonnan a lápi póc teljesen eltűnt. Állományait legtöbb élőhelyén a vízügyi kezelő helytelen vízkormányzása, valamint a kotrási munkálatok, illetve a mezőgazdasági és kommunális eredetű szennyezések veszélyeztetik.

Hivatkozás: Sallai Z., Harka Á., Lehoczky I. (2026): A lápi póc (Umbra krameri) és a réticsík (Misgurnus fossilis) magyarországi elterjedése az elmúlt ötven évben, és a populációik fennmaradásának veszélyeztető tényezői. Halászat 119/5: 18.

   A Halászat folyóirat 2026. évi 119/1-es számában megjelent kishíreink technikai okokból nem kerültek fel a Honlapunk Hírek oldalára. Most pótlólag ezeket tesszük közzé.

Hivatkozás: Halászat 119/1: 8-9.

Hivatkozás: Fesztóry S. (2026): A nagy kárókatona táplálkozásának vizsgálata a Felső-Tiszán. Halászat 119/4: 24-25.

Papp Gábor

   A Tisza-tó halgazdálkodási hasznosítója 2025. január elseje óta a Magyar Országos Horgász Szövetség. Az új hasznosító a munkavállalók mellett megtartotta a korábbi jogosult által eredményesen alkalmazott gyakorlatot a kárókatona itt telelő állományának riasztására, gyérítésére.

Kisebb csapat kárókatona érkezése a Tiszára.

   A telelő halállomány nyugalmát elősegítő tevékenység a szükséges engedély birtokában kezdődött január elején a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal és a területileg illetékes vadásztársaságokkal szoros együttműködésben. A gyérítés első napjaiban sikerült a legtöbb kárókatonát elejteni, aztán január második hetében a fokozódó lehűlés miatt befagyott a Tisza-tó tározótere, majd részben a folyó is. Emiatt jelentősen beszűkült a kárókaton halászterülete, így a madarak kénytelenek voltak a Tisza folyó Kiskörei Duzzasztómű alatti szakaszán zsákmány után kutatni, ugyanis ott a jelentős vízmozgás miatt nem alakult ki zárt jégborítás. A Tisza-tó térségében ekkor alig lehetett kárókatonát látni. A szomszédos halgazdálkodóktól érkező információkból az rajzolódott ki, hogy a helyenként -18 ℃-os hideg miatt kialakult jégborítás arra késztette a kárókatona-állományt, hogy tovább haladjon dél felé.

   A 2025/2026 telén folytatott állományszabályozás, melynek során 225 kárókatona lett elejtve, a kiadott engedélyező határozattal összhangban február 15-én ért véget. Ezalatt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata több esetben ellenőrizte a tevékenységet, és semmiféle szabálytalanságot nem állapított meg.

Hivatkozás: Papp G. (2026): Kárókatona-riasztás és állományszabályozás a Tisza-tavon. Halászat 119/4: 47.

Sallai Zoltán, Harka Ákos, Lehoczky István

   A Kárpát-medencében a 18. században végrehajtott vízrendezési munkálatokkal, a nagy mocsárvidékek lecsapolásával a mocsári élőhelyek kiterjedése nagy mértékben beszűkült, ezáltal a mocsári halfajok populációi is jelentős mértékben leapadtak. A kurta baing (Leucaspius delineatus) szintén azok közé a ritka mocsári faunaelemek közé tartozik, melynek elterjedéséről kevés információ áll rendelkezésre.

   A kurta baing Magyarországon jelenleg „védett” státuszban van. Legjellemzőbb élőhelytípusok, ahol előfordul, azok a lápi, mocsári élőhelyek, ahol olyan veszélyeztetetett lápi halfajoknak társhala, mint a compó (Tinca tinca), a széles kárász (Carassius carassius), a réticsík (Misgurnus fossilis) és a lápi póc (Umbra krameri). Ezek mellett ismert közép-hegységi vízfolyásban élő populációja is, ahol olyan fajok a társhalai, mint pl. a domolykó (Squalius cephalus), a dunai küllő (Gobio obtusirostris) és a kövicsík (Barbatula barbatula). Több esetben találtuk meg kisebb síkvidéki csatornákban, degradált élőhelyeken és nagyobb folyók hullámterében lévő kisebb kubikgödrökben, holtmedrekben.

   A széles kárász (Carassius carassius) Bănărescu (1994) szerint Romániában az 1990-es évekre a vîlsani kölöntesügér (Romanichthys valsanicola) után a második legveszélyeztetettebb fajjá vált. Sajnálatosan Magyarországon hasonló a helyzet. Az inváziós ezüstkárász (Carassius gibelio) ma Magyarországon a leggyakoribb és legelterjedtebb halfajnak mondható, még a zárt, lápi élőhelyeken is megjelent, ahonnan fajrokona, a széles kárász lassan visszaszorul. A széles kárász sok helyről, főként holtmedrekből eltűnt a horgászati célú hasznosítás, az illegális ezüstkárász-telepítések miatt. Sajnálatosan Magyarországon a széles kárász nem élvezi a természetvédelem oltalmát, ellenben egész évben tiltott a kifogása.

A címben szereplő két faj lelőhelyei az utóbbi ötven évben
Harka, Sallai (2025): Magyarország halfaunája c. könyve alapján

   A vizsgálatokat az élőhelyek zömén kis teljesítményű, akkumulátoros rendszerű elektromos halászgéppel végeztük, a legtöbb élőhelyen nagyon nehéz terepi körülmények között tudtunk adatokat gyűjteni, részben a nagy szubmerz és emerz vízinövény-borítottság, részben a mély lágyüledék miatt. A legtöbb helyszínen fotódokumentációt készítettünk az élőhelyekről, megmértük a leggyakoribb vízminőségi paramétereket (pH, oldott oxigéntartalom, vezetőképesség, vízhőmérséklet), a fogott fajok egyedszámait digitális diktafonnal rögzítettük.
___________________________________________________________________________
   A mocsári halfajokkal kapcsolatos bécsi konferencián (The fish of muddy waters) 2025 októberében bemutatott poszter angol nyelvű összefoglalója itt olvasható: https://doi.org/10.3897/aca.8.e182755

Hivatkozás: Sallai Z., Harka Á., Lehoczky I. (2025): The Distribution of the Belica Leucaspius delineatus and the Crucian Carp Carassius carassius in Hungary over the Past Fifty Years and the Threats to the Persistence of Their Populations. ARPHA Conference Abstracts 8: e182755, doi: 10.3897/aca.8.e182755

Sallai Zoltán, Sallai Márton

   A faj első hernádi előfordulásáról 2012-ben számoltunk be a Halászat hasábjain. Legutóbb Polyák és Kovács 2025-ben erősítette meg a korábbi megfigyelési adatot a folyóból. 2025. október 20-án az ALTEO Nyrt. megbízásából végeztünk halfaunisztikai felmérést a Hernádon Felsődobsza és Gibárt térségében. A gibárti duzzasztómű alvizén, egy erősen sodrott kavicsos folyószakaszon (Y806038; X331738) nagy meglepetés ért bennünket, amikor a gumicsónakból végzett halászat során a fokozottan védett homoki küllők (Romanogobio kesslerii) mellett egy adult felpillantó küllőt (Romanogobio uranoscopus) is észleltünk a hálónkban.

A Gibártnál fogott adult felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) (Fotó: Sallai Zoltán)

   Az előfordulás különösen azért érdekes, mert a fajnak a gibárti duzzasztón is át kellett jutnia, és a korábbi lelőhelytől több mint 25 km-re van délre. A felpillantó küllők minden bizonnyal a 2010-es nagy hernádi árvíznél sodródtak le Szlovákiából, és szerencsére az elmúlt 15 évben fenn is tudott maradni populációjuk a Hernád hazai szakaszán.

Hivatkozás: Sallai Z., Sallai M. (2026): Újabb felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) a Hernádból. Halászat: 119/4: 46.

Sallai Zoltán, Kugler Péter

   A védett leánykoncér az elmúlt években több kisebb vízfolyásunkból is előkerült. A Rábán és vízgyűjtőjén nem számít gyakori fajnak, korábbi észlelésünk a nicki duzzasztó környékéről van. Az NBmR keretében 2025. október 5-én a Rábcán végeztünk halfaunisztikai felmérést. Elektromos halászgéppel halásztunk a folyó jobb partja mentén, amikor egy fiatal, vélhetően ez évi ívásból származó, nyúlánk ivadék akadt a hálónkba. Alaposabb szemrevételezést követően a halat leánykoncérnak határoztuk. A fogás Győrsövényház térségében, a közúti híd alatt (Y525376; X263925) történt a délutáni órákban.

A Rábcából fogott leánykoncér (Fotó: Sallai Zoltán)

   Az egyed minden bizonnyal a befogadó Mosoni-Dunából jutott fel. Ezenkívül megjegyezzük, hogy mindhárom rábcai mintahelyünkön (Tárnokréti, Győrsövényház, Enese) megfogtuk a kerekfejű géb (Neogobius melanostomus) több egyedét, ami korábban szintén nem volt ismert a vízfolyásból.

Hivatkozás: Sallai Z., Kugler P. (2026): Leánykoncér (Rutilus virgo) a Rábcában. Halászat 119/4: 46.

A cikk itt érhető el

Hivatkozás: Nagy László (2026): A Magyar Haltani Társaság Halak napja tiszteletére tartott konferenciája. Halászat 119/4: 26-27.

A cikk itt érhető el

Hivatkozás: Takács P. (2026): Inváziós fajok ökológiai kihívásai a Balaton térségében – VIHARFELLEGEK A MAGYAR TENGER FELETT. Élet és Tudomány 81/8.